Már csak egy elődöntő van hátra, hogy aztán kiderüljön melyik magyar előadóért izgulhatnak az emberek a stockholmi Eurovízión. Az első elődöntőbe már elvileg a legjobb dalok kerültek és ugyan tényleg vállalhatóbb volt a felhozatal az első adásokhoz képest, de még mindig csak a színpadi látvány képes eladni a műsort.

A Dal sajnos az elődöntőktől kezd el igazán lapos lenni, hiszen ugyanazokat a dalokat lehet hallani megint. Ezért is annyira jó, hogy legalább a színpadi megjelenésre és a látványra adnak annyira a készítők, hogy ebben legyen némi eltérés. Egyedül a stylistok szívhatnak valami keményebb cuccot, mert már a sokadik adásnál látni egészen megdöbbentő húzásokat. Kállay-Saunders András például full úgy nézett ki, mint aki bealudt egy kis szado-mazo orgián, ezért a haverjai összefirkálták zsírkrétával, de az érthetetlen piros-fekete kombináció erőltetésével sem tudok mit kezdeni. Az egy dolog, hogy Pély Barnáék ilyen szettben tolják, de az első két korai továbbjutó, Petruska és Oláh Gergő egymás mellett már tényleg nagyon viccesen festett.

Petruska egyébként elég nagyot ment, ő lett A Dal idei felfedezettje is, ráadásul már a második adást látom, ahol 40 pont felett szavaznak rá. Végső győztesnek viszont nem tudom elképzelni, akkor már inkább a török popzenét egész ötletesen lemásoló Oláh Gergő. Kállay lehet nagyon extravagáns, de ez idei dala meg sem közelíti a korábbi nagysikerű számát, amivel megnyerte a versenyt.

Petruska, Oláh és Kállay mellett végül a közönség Mushut vitte tovább, nagyon helyesen. Az egy dolog, hogy Palmer Izsák úgy néz ki, mint egy eltévedt Mad Max-statiszta, de ettől függetlenül pont ez a túlzó színpadi jelenlét és megjelenés az, ami hűen tükrözi az Eurovízió hangulatát.

Szóval a négy továbbjutó a Kállay-Saunders Band, Oláh Gergő, Petruska és Mushu, és az igazat megvallva ezzel nagy gond nincs. Tolvai Reni egész ügyes Beyoncé, de nem több, Benji vagy Agárdi Szilvi súlytalan, a B The First pedig nyilvánvalóan nem nyerhet meg egy eurotrash popzenei eseményt 60-70 évvel ezelőtti zenével.

Hiába volt ugyanannyi a műsoridő, valahogy most feszesebbnek tűnt az egész, kevésbé untam halálra magam, mint általában. Mondjuk csütörtökön a Rodion koncertjén valószínűleg tartós halláskárosodást szenvedtem a jobb fülemre, szóval lehet a kissé tompított hangzás sokat segített a mostani adás megítélésén.

A zsűrivel kapcsolatban nincs nagyon kiemelendő dolog, Frenreisz úgyis 8-ast ad, ha valamiről elmondja, hogy nem jó, Zséda meg úgy dobálja még mindig a 9-eseket, mint Steph Curry a 3-pontosokat. Arra viszont az adás végén sem sikerült rájönnöm, hogy a kezdésnél miért viselt Tatár Csilla My Body, My Rules, vagyis Az én testem, Az én szabályaim feliratú felsőt, amit aztán az első fellépő után le is cserélt. Lehet a bulvárlapok basztatják, hogy alig pár héttel szülés után nem úgy néz ki, mint egy Sugarbird-szelfi? Vagy ez az abortusz elleni kiállás lenne pont szülés után? Passz, tényleg nem tudom, mindenesetre elég ócskán nézett ki az a felső.

A következő adásban tehát eldől melyik négy előadó csatlakozik még a most továbbjutókhoz, hogy aztán kiderüljön ki lesz 2016-ban a ByeAlex, a Compact Disco vagy Boggie.