A patológia sokkal-sokkal durvább hely. Az egy dolog – és valahol érthető is –, hogy a hűtőház egyenesen a boncterem alatt helyezkedik el, de az már egy több, mint aljas épületgépészeti megoldásra vall, hogy a szellőzés onnan szívja a levegőt. És akkor ez az édeskés, gyomorforgató szag volt a legkevésbé zavaró abban a fél napban, amikor ott forgattunk és amiatt a nap végén úgy vágytunk egy korty friss levegőre, mint Habony Árpi egy sminktükörre éjjel fél kettőkor.
Csodálom azokat az embereket, akik ezt a szakmát választják és még az országban vannak. Történetesen egy olyan boncmesterrel dolgoztunk, aki aznap ünnepelte a születésnapját és pár hét múlva végre nyugdíjba vonult. Csaknem negyven éve csinálja és a mai napig nem tudja megszokni. Szerinte nem is lehet, itt, a nyolcadik kerület határán pláne nem. Hogy mennyit keres ezzel a szakmával itthon? Gondolhatják, keveset. Nem irigyeltem.
Az ottani viszonyokról nem is szívesen írnék semmit. A boncasztalok több, mint 100 évesek, az alattuk gúlába rakott, sikamlós, barnás, különböző méretű fatönkök, a fejnél lévő kerti csap, az itt-ott fellelhető hajcsomók csak azt mutatják, hogy a nap végére a boncmesternek már nincs mindig energiája alaposan kitakarítani. Mert azt is neki kell. Hogy milyen állapotban vannak a szerszámok, milyenek és hogy a polcokon, formaldehiddel feltöltött diszperzites vödrökben miket találni, azt inkább most nem írnám le. A borzalmas és tarthatatlan állapotok ellenére csinálják ezt a munkát, nem kis mértékben segítve a tudományos kutatásokat. De senki nem vidám, egy boncteremben mondjuk nem is nagyon lehet. És akkor a törvényszéki kórboncnokokról nem is beszéltünk.
Na ide jöttünk mi, nyakig beöltözve, kesztyűben (egy apró karc is halálos veszélyt jelent itt, ahogy azt több esettel is alátámasztotta házigazdánk), hogy megnézzük, hová is juttatjuk a tüdőnket, ha nem figyelünk oda. Eddig csak sertés-szervekkel dolgoztunk, de ezek itt emberi tüdők voltak.
Párszor nyeltem nagyot, de szerintem mindenki, aki szembesült azzal, hogy mennyire átgondolt, zseniális szerkezet az emberei test és mennyire képesek vagyunk hazavágni saját hülyeségünkkel. Aztán villanyoltás és vége. Itt végezzük, a hideg kövön.
A Brutális biológia második epizódjában a légzőrendszerről lesz szó és azt hiszem, hogy eddig soha nem látott módon tesszük szó szerint kézzelfoghatóvá azt a bonyolult érhálózatot, amely a tüdőben található, illetve megépítjük a világ legnagyobb Donders-modellét. Ja, majd elfelejtettem: megpróbáltak zsákban megfojtani, de – minden igyekezetük ellenére – nem sikerült.
Aki szeretne egy kicsivel többet megtudni önmagáról, megérteni, valójában miért is fullad meg az ember (spoiler: NEM az oxigénhiánytól) illetve hogyan működünk odabent, annak ajánlom, hogy 16.00-kor üljön le a SpektrumTV elé és figyeljen. Tanulságos lesz!
