A Játék határok nélkül tavalyi évad emlékezetes botrányt hozott, hiszen az oroszok és mi is azt állítottuk, hogy nyertünk. Az a mai napig nem világos, hogyan lehet egy fix szabályrendszerű műsorban menet közben megváltoztatni a végső sorrendet eldöntő játékelem jelentőségét, de mindegy, az idei évadban majd minden más lesz, új helyszín (Kína), az oroszok nem indulnak, csak saját magunkat okolhatjuk, ha nem nyerünk. Meg a hülye bikákat.
Aki ezt a vetélkedőt soha nem látta, igencsak hülyén ülhetett a tévé előtt a tegnapi évadnyitó első negyedórájában, hiszen a gyors vágóképekkel bemutatott Kína mellett csak azt tudhatta meg, hogy van öt ország, és ezek csapatai egymással küzdenek valamiben, és nálunk olimpiai bajnok sportolók is indulnak. A műsor szerkezete később sem lett jobb, az egyes játékok bemutatása zavaros volt és követhetetlen, aki nem látta a tavalyi évadot (amire Gundel Takács Gábor és Varga Edit műsorvezetők folyamatosan visszautalgattak), akkor kellett a nézőnek pár perc, mire átlátta, hogy a hülye ruhába öltözött játékosok mit is csinálnak egyészen pontosan a játéktéren, és mire kapnak pontokat.
Ez egyébként a játékosokra is jellemző volt, hiszen az egyik körben sem a kínai, sem az algériai csapat nem ismerte a szabályokat, de ez nem menti a műsor készítőit az alól, hogy a nézőnek elmagyarázzák, mi fog történni a képernyőn, mi lesz az, amivel éppen szórakoztatják. Az Egy perc és nyersz feladatait felvezető minigrafika+narráció pl. tök jó és hasznos, 15 másodperc alatt képbe kerül az ember, míg az, hogy “és akkor a panda húzza az utast, és átmegy az akadályon, de vigyázni kell, mert nem mindegy milyen gyorsan megyünk, és után a panda elhajítja az utast, mert megzavarja egy levél, és aki ezt leghamarabb leszedi, az az első” érthetetlen és felesleges.
Valamiért ebben az évadban a pontok mellé érmeket is kapnak a csapatok, aranyérem az elsőnek, ezüst a másodiknak, bronz a harmadiknak, csoki(!) a 4. és 5. helyezettnek. Ennek semmi jelentősége nincsen, legalábbis egyelőre nem derült ki a szerepük, mert az adás végén a ponttáblázat alapján hirdettek napi győztest. A tavaly nagy port felverő Bajnokok fala idén nem különverseny, de dupla pontokért megy, ami nekünk nem jó hír, mert az első adásban látottak alapján itt mindig szívni fogunk, márpedig az első falmászó helyért 8 pont jár. Az évadot két vagy három körre osztották idén, az első hat adásban szerzett pontokat összesítik, majd jön egy elődöntő, ami után nulláról indulunk megint, és a 12. adásban mindenki eldönti, hogy az első hat vagy a második hat adásban szerzett pontokkal akar-e a döntőben szerepelni.
Nem, mi sem értjük.
Maguk a feladatok egyébként viccesek és láthatóan elég nagy fizikai erőfeszítést kívánnak meg, arról nem is beszélve, hogy ki a fene akarna menekülni egy bika elől közben, szóval a játékosok előtt le a kalappal - bárcsak a műsor is úgy állna össze, amilyen lelkesedéssel a résztvevők nekiesnek a kihívásoknak. A szabálymagyarázatok az adás alatt bicegtek, nem volt világos, hogy az első, sordöntőnek nevezett játék megnyerése miért olyan fontos, aztán kiderült, hogy azért, mert a nyertese mondhatja meg, melyik feladatban nem akar részt venni, de miután mi nyertünk, és megmondtuk, a második körben a franciák nem szerepeltek - nem ártott volna elmondani azt, hogy az első feladat győztese választ elsőként, és minden ország kimarad majd valamelyik játékból, mert ismétlem, vannak, akik most látják ezt a műsort először.
Mivel ez egy konzervműsor, és már készen, dobozban van a legtöbb epizód (vagy az összes, nem tudom), a rémes vágás, valamint a funkciótlan és nagyon zavaró aláfestő zene végig velünk marad, ami a zavaros kommentár és a megint nem egyértelmű szabályok mellett nekem teljesen élvezhetetlenné teszi az egyébként helyenként kifejezetten vicces műsort. Az első adásban egy ideig jól tartottuk magunkat, sőt, vezettünk is, de ahogy a műsorvezetők fogalmaztak, a hülye bika miatt szívtunk, na ja ez ismerős, mindenki hibás, a bikákkal jóban levő franciák, a bikák, a fal, az idő, kampós fűszál meg a tészta, csak mi nem, mert mi kurvajók vagyunk.
A végén három győztest is avatnak majd: a falmászás bajnokát, ami azért érthetetlen, mert ugye ez a feladat is a játékok része idén, a játékok bajnokát (mínusz falmászás) és egy összesítettet. Hátha az egyik Magyarország lesz.
doublecross 2015.10.18. 12:18:47
savrola 2015.10.18. 12:46:24
Dezsike 2015.10.18. 12:50:12
Boka1 2015.10.18. 12:54:45
Koszper Gábor 2015.10.18. 14:34:33
szbszig 2015.10.18. 15:21:06
Mészáros Laci 2015.11.08. 08:23:51