A Sztárban sztár az a tévés formátum, ami viszonylag egyszerű elvek mentén működik: ismert énekesek hülyét csinálnak magukból, mi meg röhögünk rajtuk. Az egyes produkciók mellé kellenek persze felvezető kisfilmek a felkészülés nehézségeiről, a magas sarkú cipőben botladozó szőrös férfiakkal és a kövér emberré/gigamellű nővé átalakuló csajokkal, meg a zsűri, ami mond vicceseket meg karcosakat, az ember a tévé előtt meg szavaz. Az első évadban mindez pompásan működött, megvolt az az egyensúly, ami a gagyitól elválasztotta a műsort, az énekesek lelkesek és jók voltak, a formátum meg friss és érdekes.

A második menetre egy fokkal tán többet költött a TV2, joggal, a nézettség nagyon jó volt az első évadban, 30 százalékos közönségarányt tudott a 18-49-es célcsoportban, amire a második kanyar még rá is tudott tenni, miközben a műsor frissessége már értelemszerűen elszállt, és az énekesek között is sok volt a töltelék, Dukai Reginát például a mai napig nem értem, miért kellett beválogatni a műsorba. Ha rajtam múlt volna, én a második kanyar után egy időre pihentetem a műsort, kicsi ez az ország ahhoz, hogy kitermeljen annyi vicces énekest, amennyi itt szükség van, arról nem is beszélve, hogy az első két évadban lement már vagy 160 produkció, amihez nem kevés kreativitás kell, mert az látható, hogy erre a műsorra nem költ milliárdokat a csatorna, az, hogy a Sztárban sztár úgy néz ki, ahogy, a kreatív stábnak, a sminkeseknek, a jelmeztervezőnek és a koreográfusoknak köszönhető leginkább.

A harmadik évadra ráadásul kiszállt a zsűriből az a Hajós András, aki egyszerre szerette és gyűlölte a műsort és ez le is jött minden megnyilvánulásából: úgy tudott távolságot tartani a produkciótól, hogy közben nem bántott (nagyon) senkit, vicces volt és elegáns - nem egy kommentelő írta le több posztunk alá, hogy csak miatta nézte a műsort. A helyére érkező Havas Henriktől a TV2 vélhetően ugyanezt a finom, intelligens humort várta, de az első adás alapján hiába, ahogy az énekesek nagy része, Havas is lehozta az adást egy sima haknival, és pár erőltetett sztorin kívül csak annyit tudott hozzátenni az értékelésekhez, hogy hát, ez nagyon jó volt. Pedig nem volt az, csak közepes.

Ahhoz, hogy a Sztárban sztár berántsa a nézőt, az kell, hogy az előadott nótákat ismerje, az eredeti előadóról legyen legalább érintőlegese fogalma, az átalakulás pedig legyen olyan, hogy valóban átlényegülésnek lehessen tekinteni, ne paródiának. Az idei énekesfelhozatalban viszont nem egy olyan szereplő van, aki láthatóan képtelen arra, hogy a finom nüanszok stimmeljenek, vagy éppen ellenkezőleg annyira harsány legyen, hogy az elvigye az előadást. Tóth Gabi például hiába kiváló énekes és szuggesztív egyéniség, ha láthatóan nem tud mit kezdeni Bruni Mars figurájával, Bebe pedig olyan szinten leszarta a saját feladatát, hogy még a végtelenül egyszerű Kiss-nóta szövegét sem tanulta meg, és nekem hiába jönnek a hangszálgyulladással, az előadása legalább annyira szar volt, mit Csobot Adélé, aki a jóisten tartott csak bent a műsorban. A Zanzibár énekesnőjének bőrébe bújva nem csinált mást, csak dünnyögött a mikrofonba, ha nem tudom, milyen nótát énekel, soha nem találom ki, miről van szó.

Dettó nem volt túl meggyőző az első kieső Janza Kata, akinek pedig nagyon hálás feladat jutott, hisze azt a Bergendy Istvánt kellett megformálnia, akivel éveken át együtt dolgozott, mégsem jött össze neki a dolog. Nem nagyon értettem Peter Sramek beválogatását sem, aki szegény Cipő bőrébe bújva leginkább úgy nézett ki, mint a Hermann Görig úttörőcsapat zászlóvivője, és nem úgy, mint a Republik énekese, ráadásul a nem túl bonyolult Repül a bálnát is sikerült hamisan lehoznia. A hamis hangokkal az Anastasiának öltöztetett (értsd: haspóló+paróka+szemüveg) Rácz Gergő is jó barátságot ápol, az I’m Outta Love hangban szörnyű volt, csípőmozgásban viszont jeles, kár, hogy ennyi nem elég az üdvösséghez.

Varga Győző az Irigy Hónaljmirigyben abból él, hogy másokat megszemélyesít, így az, hogy egy Elvis-számot el tud énekelni, magában nem nagy truváj, ahogy Csonka Pici Balázs Palija sem volt az, nem elég egy göndör paróka az átlényegüléshez, hangban pedig valami nagyon nem stimmelt vele tegnap este. A Nyári-lányok viszont meglepően viccesek voltak, jó, a Modern Talking Cheri Cheri Lady-jét rajtuk kívól az ország 99 százaléka el tudja énekelni, de a gesztusok, manírok levétele nekem nagyon bejött, raktuk legalább tudtam röhögni. Wolf Kati is jó volt hangban, sőt, nagyon jó, ráadásul neki megvolt az az előnye is, hogy szemüveg nélkül, 50 méterről simán össze lehet téveszteni Oroszlán Szonjával, akit tegnap este megszemélyesített, csak éppen pont az a macskásság vagy mi a pöcsöm hiányzott az előadásából, amit a próbán olyan sokat gyakorolt.

A tegnapi adás két messze legjobb előadója Baby Gabi és Gáspár Laci volt, előbbi egy Zalatnay Cini-ságer énekelt kurva jól, olyan dögösen, ahogy az eredeti előadó is annak idején, aki sajnos be is szállt mellé a produkcióba, ezzel kicsit kibillentve az énekesnőt a szerepből. Gáspár Laci viszont mindent vitt, üvöltve röhögtem a kislánynak maszkírozott palin, aki Meghan Trainor egyik ismertebb nótájával szállt versenybe, sápadtra maszkírozott arccal, fehér harisnyában, és láthatóan nagyon feszengve, de ezzel együtt szívét-lelkét a produkcióba beletéve. Az eső adás alapján én nekik fogok drukkolni, remélem a többi feladathoz is úgy állnak hozzá, mint az elsőhöz.

Ami a zsűrit illeti, Liptai Claudia hozta azt a kedves figurát, akit eddig, Bereczki valahogy mindenkivel tudott kétértelműen poénkodni, Wolf Katival meg kis híján verbálisan dugott egyet, Havas unott volt, és nagyon nem találja a helyét, Majka viszont átment keménybe, és egyfajta szegény ember Simon Cowelljeként szólt be az énekeseknek, igyekezett őszinte, de igazságos lenni, ami nem mindig jött össze neki, de majd beletanul ebbe a szerepbe is. Az előző két évadban is voltak gyengébb adások, (igaz, nem pont az évadnyitók) szóval temetni korai lenne még a műsort, de az biztos, hogy az a frissesség, lendület, újszerűség, ami az első és második alkalommal odaültette a népet a tévé elé, átment rutinba, ami az ilyen műsor halálát okozhatja.

Az idei nagy újítás, az applikációs szavazás az első adás alatt igencsak csődöt mondott, a kommentelők szerint nem lehetett belépni, szavazni meg pláne nem, ez eredményezhette azt a helyzetet, amikor maga Tilla is megdöbbent a Csobot Adélra érkezett, mindössze 1 százaléknyi pozitív szavazat láttán (az énekesekre idén az előadásuk alatt lehet szavazni, illetve a végén, egy percen át). Ez technikai malőr, de olyan, amire azért fel lehetett volna készülni - az a Tilla-magyarázat, miszerint annyian akartak szavazni, hogy összeomlott a rendszer, senkit nem érdekel és nem is nyugtat meg, ugye. Ja, és még valami: ha a színpadkép javarészt lila, akkor a nyitószámban ne vörös ruhás szereplőket erőltessünk már, mert kifolyik a szemem a tévé előtt.