Sixx:

Oké, azzal kell kezdeni, hogy imádom Kurt Suttert. Egy gyökér a pali, egy igazi őstulok, aki leszarja, mit mondanak és gondolnak mások róla, megy a saját feje után. Ugyan ez az önfejűség egy olyan közegben, amilyen a tévés, nem sok jóra szokott vezetni, mivel Sutter nagy szája mögött tehetség is van, ahelyett, hogy elzavarták volna a tévéből, 2002 óta folyamatosan jelen van az F/X-en, először a Shiled egyik író-producereként, majd a Sons of Anarchy alkotójaként, és most a The Vastard Executioner című kosztümös kalandsorozat atyaúristeneként. Ja, és persze mindhárom sorozatban szerepelt is, a Shieldben egy lávakat levágó albán sorozatgyilkost, a SOA-ban a sitten a nyelvét és mindkét szemát elvesztő motoros zsványt, a TBE-ben meg egy összeégett testű, leginkább néma, de ha már beszélő, akkor csak németül megszólaló szerencsétlent alakít, szóval nem szívbajos faszi akkor sem, amikor saját magára kell szerepet osztani.

Az új sorozat a sutteri életműben nagyjából a Sons of Anarchy parafrázisának feletethető meg, hiszen ebben a XIV. században játszódó történelmi vérfürdőben pont úgy a megváltást keresi a főszereplő, mint Jax Teller, csak nem bőrdzsekiben és motoron, hanem bőrmellényben, fejszével/karddal a kezében és lovon ülve. A sztori nagyjából annyi, hogy van egy angol lovag, Wilkin Brattle (Lee Jones), aki egy nagy kardozás után kicsit meghal, mert hasba szúrják a skót lázadók, majd haldoklás közben víziói lesznek egy fehér hajú fekete kiscsajról meg a haverja testéből kimászó CGI-sárkányról, ami úgy néz ki, mintha egy ügyes majom rajzolta volna Paintben, becsukott szemmel, és ettől Will kicsit megborul, és nem akar már kardozni, csak élni, falun, csajjal, gyerekkel, kecskével. Aztán jön a krach, vér, sírás, meg a többi, Will meg ismét térdig gázol a vérben.

És így is lesz, de hogy pontosan miért is költözik egy angol lovag Wales-be, azt inkább meghagyom felfedezésre váró történésnek, tessék megnézni a duplarészes pilotot. Mert érdemes. A megvalósítás ugyan tévés, és látszik, hogy az F/X nem költött annyit a sorozatra, mint a History a Vikingsre vagy az HBO a Trónok harcára, de pl. a White Queennél vagy a Reignnél mérföldekkel jobban néz ki. A lóláb a csatajeleneteknél lóg ki nagyon, bár, ha történelmi ismereteim nem csalnak, a XIV. század nagy csatáiban sem százezrek feszültek egymásnak, Robert Bruce 600 emberrel vívta meg pl. a Loundoun Hill-i csatát, ami az első skót függetlenségi háború egyik fontos eseménye volt, szóval az, hogy 12 angol lovagra ráront 80-90 walesi paraszt, simán belefér még a hitelességbe. A koreográfiával van a nagyobb probléma, a véres küzdelmek olyanok, mintha egy színiiskola kezdő diákjai adnák elő, és nem segít a dolgon az sem, hogy Sutter ha mutathat egy belezést, akkor mutat mellé még egy karlevágást is, már csak a biztonság kedvéért is.

A színészek közül a főszereplő Jones játéka nekem nagyon bejött, és a True Bloodből igazolt Stephen Moyer is jó, igaz, geciembert mindig könnyebb játszani, mint hőstípust (a legfaszább persze az évek óta pompás epizódszerepeket nyújtó Brían F. O'Byrne), a többiek közül egyelőre senkit nem lehet kiemelni szerintem felfelé, de lefelé annál inkább: Sutter megint nem bírta kihagyni az asszonyt a sorozatból, így Katey Sagal sajnos megkapta a banya szerepét, amiben annyira hiteles mint mondjuk én lennék Batmanként, és igen, én is dublőrt használnék, ezt csak az utolsó jelenet miatt mondom, mert az, nem Sagal segge, az tuti.

A sorozat viszont ettől még nézhető és érdekes, Sutter alaposan beleásta magát a középkorba, és ha picivel több pénze lenne rá, simán hozhatna egy Vikings-minőséget. A nézők így is szerették, a pilot nézettsége a felvételről tévézőkkel összesítve tisztességes volt (2,1 millió néző), és én is maradok, csak az ősz parókás Sutterné jelenetei alatt fogok tekerni a videókon. Értékelés: 4 az 5-ből.

Sajó:

Egyáltalán nem tetszett a Bastard Executioner. Lehet ebben az is közrejátszik, hogy a Sons of Anarchy benne van abban a három sorozatban, amiknek legalább háromszor kezdtem neki, de a közepénél mindig feladtam (a másik kettő a Vikings és a Breaking Bad, utóbbira nem is vagyok túl büszke). Most viszont adok még egy esélyt Kurt Sutternek, mert az például tetszett a SoA-ban, hogy egy ilyen uniformizált közegben (egyendzsekis motorosbanda) képes volt jól megjegyezhető, egymástól merőben eltérő karaktereket írni. Egy középkori kivégzős sorozatra meg valószínűleg akkor sem mondanék nemet, ha Adam Sandler rendezné.

A legnagyobb gondom a duplarésszel, hogy bizonyos esetekben alig lehetett megkülönböztetni egy drágább fan fiction/cosplay videótól. A Trónok harca vagy a Vikingek pont azért működik, mert irtózatosan figyelnek a részletekre, a jelmezekre, a díszletre. Itt viszont sokszor a hajamat téptem a jól látható parókáktól és az epikusnak szánt csatajelenetektől. Utóbbiak esetében lehet azt mondani, hogy sokkal hitelesebb egy 20-30 fős harc, mint egy 2-3 ezres, de ha a Vikingek ezt meg tudta úgy oldani, hogy ne tűnjön szellősnek a harcmező, akkor Kurt Sutter miért csinálta vajon úgy, mintha lerakott volna pár tucat hobbilovagot egy mező közepére, hogy usgyi, essetek egymásnak? Ennél már tényleg csak vér/sebzések, illetve az a minimális CGI kellemetlenebb. Előbbi sokszor alig különbözik egy low budget indie exploitation szintjétől (lásd. a torrenten már jó ideje elérhető, egyébként imádnivaló Turbo Kid), utóbbi meg annyira, de tényleg, annyira ócska, hogy az epizód elején a főhős haverjából kimászó CGI-szörny láttán hangosan felröhögtem.

Sajnos ezzel már a legelején sikerül teljesen kibillenteni a hangulatból, és innentől kezdve történhetett bármi, másfél óra vérengzés sem volt elég arra, hogy elfeledtesse velem

Itt valaki nagyon Trónok harca akart lenni, csak a vér és intrikából elhagyta az intrikát.

Az se segített túl sokat, hogy megdöbbentően korán próbálták sokkolni a nézőket kegyetlen, ritkán látható brutalitással, mint például egy kisfiú torkának az elvágása, vagy a kibelezett terhes nő, akiből félig még kilóg a gyereke. Értem, hogy ez itt most egy nagyon durva leszámolás akart lenni, ami majd beindítja a fő történetszálat, de ez a fajta kendőzetlen vérengzés pont annyira mesterkélt és kiszámított, mint amikor M. Night Shamalyan minden filmjében pont ugyanakkor dob be egy jó nagy csavart a sztoriba. A Trónok harca pont azért zseniális, mert jól tudja mikor milyen szintű erőszaknak van helye a cselekményben, mikor kell határon belül maradni, és mikor lehet kiborítani a nézőket. Itt rögtön a legelején annyira sokkolni próbálnak, hogy hasonlóhoz szokott néző maximum ásít egyet.

De még ezeknél is nagyobb baj, hogy fogalmam sincs ki kicsoda. Direkt megnéztem kétszer a részt, de még mindig nehezen mondom meg arcról, hogy ő kicsoda, miért fontos és mi köze ehhez az egészhez. Egyedül Katey Sagalt szúrom ki bármikor, de Kurt Sutter felesége magasan a legrosszabb dolog az eddigi két epizódban. Olyan hiteltelenül hozza a misztikus boszorkány szerepét, hogy az már lassan inkább paródia. Arról a rettenetes ősz parókáról nem is beszélve. Ha mégsem paróka, akkor meg szimplán szarul áll neki.