Anti Sikolyt csináltak Ryan Murphyék (Brad Falchuk és Ian Brennan a két társa) a Scream Queensből úgy, hogy közben elég sok mindenben maradtak ők is a Sikoly vonalán - a FOX új sorozatának alapötlete se nem újdonság, se nem túl ritka, hiszen a ki-lehet-a-gyilkos? vonalon mozgunk majd az évad alatt, de hogy ne haljon dögunalomba az egész, kellett rajta csavarniuk valamit. Ez sikerült is, de az már más kérdés, hogy jó irányba csavartak-e.
Az MTV nyáron kidobta a Sikoly sorozatverzióját, ami eléggé lagymatagra sikerült (Sixx kritikája erre), most meg itt a Scream Queens (SQ), amiről nem lehet nem a Sikolyra gondolni, még akkor sem, ha nagyon határozottan próbálja bottal ellökdösni magától egyik a másikat, de mivel pont látszik, hogy mit akar lemosni magáról, még erősebb lesz a kötődés. Mindkettőben 20 évvel ezelőtti események indítják be a sztorit, jönnek majd a titokzatos gyilkosságok, ahol viszont nagyon elkülönül a kettő, hogy a Sikoly rettenetesen görcsösen próbálta bevonni a 2015-ös, mindennapi technológiát a sztoriba, és még ennél is erőltetettebben próbálta megszerettetni velünk a szereplőket (egyik sem sikerült), addig a SQ-nek előbbi hihetetlenül pöpecül megy (az első gyilkosságnál atyaisten, de röhögtem), a másodikkal pedig egy ezredmásodpercig sem próbálkozik.
És itt jön a legnagyobb csavarja a sorozatnak. Amit Murphy megengedhetett vizuális elemekben az FX-en az American Horror Storyval, az már nem feltétlen mehet a FOX-on, úgyhogy rámentek arra, hogy talán a mai tévézés legundorítóbb szereplőit alkották meg. Ahogy az Emma Roberts által hozott Chanel #1 beszél az emberekkel és emberekről, az nyilván nem hogy 100 ezreket, de simán milliókat fog kiborítani Amerikában, és pár mondat tényleg túl volt a határon, de belülről remekül el van intézve azzal, amikor a dékánt játszó Jamie Lee Curtis kimondja, hogy emberek nem beszélnek így a való világban, mert ez nem normális, tehát nem is a való világban vagyunk, nem kell aggódni, nem követendő példát mutatunk, köszönettel, a jogi és reklamációs osztály.
A szokatlanul kemény mondatok mellett nagyobb baj is van azzal, amikor megszólalnak a szereplők, mert túlzottan egy-két csattanónak szánt mondat ellövésére építenek mindent, és néha már fáj, hogy csak azért adnak hozzá csomó megszólalást, hogy a végletekig kihozzák ezt.
Cserébe a látvány kárpótol valamit, ugyanis még mindig Murphyék csinálják a legszebb dolgokat a tévében, és itt nem csak a sima beállításokra kell gondolni - az a jelenet, amikor a Jonas Brothersből behozott Nick Jonas full homoerotikusan gyúr, valami képi zsenialitás, de maga a gyilkos jelmeze is tökéletesen el van találva. Ja, és ha már a gyilkos, nagyon üde pont, hogy végre nem a Sikoly és társai omnipotens sorozatkaszabolójával van dolgunk, hanem valakivel, aki a kínos pillanatban elfut, és nem eltűnik a semmibe két vágás között, illetve komolyan gondolja, hogy egy MYOB (törődj a magad dolgával!) feliratú papír rettegést kelt bárkiben.
Mindent összegezve, ha nagyon lebutítjuk a dolgokat, az SQ egy olyan horror-sorozat, ami az American Horror Story alapjaira épít, a Glee társadalmi jegyeivel és okosnak gondolt párbeszédeivel, belehozva a Kés/Alatt szürrealitását. A társadalomkritika viszont itt nem annyira jött be az évadnyitó dupla alapján, a horror pedig (szerencsére!) inkább slasher, és ennek meg is felel, legalábbis remélem, hogy minden részben lesz valami elmebeteg gyilkolás, ami a Sikolyban pont nem jött ki. A legnagyobb szerencse viszont, leginkább a készítőknek, hogy ugyanúgy antológia az alapötlet (már ha lesz folytatás), mint az AHS-nál, tehát egyrészt szabadon gyilkolászhatnak ki bárkit, nem baj, ha elfogynak a szereplők, másrészt azon sem kell stresszelni, hogy folytatható legyen: bárhova is érnek a végén, megnyomják a reset gombot, a legjobb színészeket átültetik más környezetbe, és megyünk tovább. Már csak abban kell bízni, hogy nem szalad el túlságosan a ló Murphyvel.
És a végére négy random gondolat:
- Murphy sorozataiban azért a humor rendesen ott szokott lenni. Ha itt a kőkemény szövegeket kellene ironikusan érteni, akkor nagyon nem jön át, ha nem, akkor pedig a feka biztonsági őr nőn kívül nem sok direktben vicces dolog volt.
- A zenék egyelőre egészen zseniálisak, nyilván a TLC-Waterfalls vitte a prímet, de Bon Jovi powerballadája, az Always is tök jól ült.
- Két rész alapján a színészi játék még nem vett le a lábamról, JLC-től is többet vártam, de nem sokat mutatott még. Igaz, ez a nem sok is elég ahhoz, hogy Emma Robertset simán kitolja a képernyőről, amikor közös jelenetben vannak.
- A fickó karakterek eddig nagyon buta porcelánbabák, és nem sok jel mutat arra, hogy ez válozna (bár van azért, ami erre mutat, de nem spoilerezek). Chad pedig tökéletesen az a karakter, aki a Wet Hot American Summer: First Day Of Camp Tiger Claw fiúi közül jött volna egyetemre.
