A jelenleg legnépszerűbb sitcom szereplőgárdája, ha jól számolom, epizódonként négymillió dollárjába kerül a gyártónak (Parsons, Cuoco és Galecki 1-1 milliót, a többiek fejenként 250 000 dollárt kapnak részenként idén), és akkor a többi költségről még nem is beszéltünk - ez a vicceskedés részenként 8 millió dollár alatt nem jön ki, ami rettentő sok pénz, egy évadban közel 200 millió dollár. Persze a bevételi oldalon meg ott vannak reklámpénzek, a szindikátusi és kábeles utósugárzás bevételei, a külföldről befolyó milliók és a streamingből csorgó dollárok, szóval nem mostanában fogom sajnálni sem a CBS-t, sem a Warnert, az biztos.

Az viszont érdekes kérdés, hogy a klasszikus Hofi-féle vicc nyomán elindulva vajon jobb lesz egy színész attól hogy többet fizetnek neki? Hitelesebben játszik? Jobban elhiszem neki, hogy ő egy Asperger-szindrómás zseni, aki pont úgy nem képes feldolgozni a szakítást, mint egy átlagember? A válasz persze hogy nem, nem attól lesz valaki jó színész, hogy talicskával hordják neki a lóvét a háza elé. Próbáljuk meg velem, kiderülne menten. (De tényleg, próbáljuk már meg, egy epizódot egymillióért simán bevállalok.) A TBBT az első évadok frissessége és az első hallásra életképtelen ötlet (négy kocka és egy szőke maca Jóbarátok-jellegű kalandjai, okos poénokkal) pompás megvalósítása után úgy a negyedik-ötödik kanyarra ült le annyira, hogy az ember már csak rutinból nézze, lassan egy évad kell minden egyes karakternek ahhoz, hogy jottányit is elmozduljon a premisszabeli karakterképtől, de az is csak azért, hogy a következő évadban visszalépjen a komfortzónájába.

Most éppen itt tartunk, Leonard és Penny kapcsolata fordulóponthoz érkezik (nem spoilerezek jobban), és az évadnyitóban pontosan azt az irányvonalat veszi fel, amit közepesen rutinos tévénézők megjósoltak neki, és nem árulok el nagy titkot azzal sem, ha azt mondom, Sheldon és Amy sem előre, hanem egy lépést hátralépve nyitja a kilencedik etapot. Ha minden igaz, és ezt egy interjúban Mayim Bialik (Amy) el is kotyogta, Sheldon jó ideig a szakítással lesz elfoglalva, ami nem fejlődés a karakter szempontjából, hanem visszalépés abba a burokba, amiből olyan szívósan (3 évad alatt) sikerült végre kiszakítani - ez mondjuk lehet vicces is akár, de ha olyan melodrámába fullad, mint az évadnyitó, akkor én nem kérek belőle.

Ahol a TBBT tud most előre lépni, az Stewart szerepének kiemelése, és Raj sorsának közelebbi vizsgálata lehet, de mivel Stu tényleg csak egy díszítőelem a sorozatban, Raj pedig csak mellékszereplő, akinek a 22 percből jó, ha 5 jut, ez csak álom és hiú ábránd, ez az évad is pont úgy a Sheldon-Lenny-Penny hármas lelki bajaival fog foglalkozni nagyrészt, mint az előző kettő, és sajnos ezt én kurvára unom, így a heti nézésről ezennel le is szoknék, köszönöm szépen. 2/5.