Azt mondta nekem az egyik barátom, hogy a TV2 és az RTL műsorai közötti egyik legnagyobb különbség, hogy a TV2 szórakoztatni mindig is tudott és szeretett, az RTL meg nagyon ért a feszültség generálásához. A tegnap visszatérő Egy perc és nyersz! láttán én is erre jutottam, pedig isten az atyám, nem akartam drukkolni senkinek benne. De berántott.

Az előző kiadást nem nagyon néztem, nem azért, mer irritált volna Balázs ebben a műsorban felvett, kissé behízelgő stílusa (nekem a kicsit geci Balázs jobban bejön), hanem azért, mert be vagyok oltva az ügyességi vetélkedők ellen, nem szórakoztatnak annyira, hogy egy órát rájuk szánjak napi rendszerességgel, ennyi. Azt tehát, hogy mit változott a díszlet vagy a grafika, majd megmondja más, ahogy azt is, hogy a felvezető képsorokban eddig is ezt a vazelinnel bekent objektív hatását keltő effektet használták-e a műsorban, vagy sem, remélem ez csak valami véletlen volt, mert rémesen néz ki.

Az Egy perc és nyersz! az a műsor, amit a szegény ember Kockájának is lehet nevezni, hiszen azért találták ki eredetileg, hogy azok a tévék is tudjanak valami hasonló vetélkedőt bemutatni, melyek nem tudták megépíteni a másik játék milliárdos díszleteit. A játékosoknak az a dolga, hogy a háztartásban fellehető dolgokból összerakott feladatokat egy perc alatt abszolválják, és ha ezt elég sokszor megteszik, akkor hazavisznek tízmillió forintot. Vannak a játékban olyan fordulók, ahol garantált nyereményeket lehet szerezni, azaz ha elmegy János az egymilliós körig, de bebukja, akkor is lesz neki valamennyi pénze, hogy bepótolhassa a kilencszemélyes családi autóba, amiért jött játszani tegnap.

Miközben néztem, ahogy János a budipapírral és a vállfával küzd a családi autóért, azon vettem észre magam a csajommal együtt, hogy egyre közelebb hajolok a tévéhez, és drukkolok ennek a szimpatikus csávónak, aki rám hülye neveket bírt adni a gyerekeinek, hogy sikerüljön már neki a dolog, és amikor a vállfás feladatban az utolsó pillanatban ráhajította a rakoncátlan műanyagdarabot a szárítókötélre, kis híján a levegőbe csaptam, hogy ezazbazdmeg, megvan, mert a szerkesztés, a vágás meg tudta teremteni nekem azt a feszültséget, ami ahhoz kell, hogy fejben együtt játsszak a palival.

Mindezt annak ellenére, hogy a játékosokat felvezető kisfilmeknél bénábbat nem is tudok elképzelni, a kertben a feladatokat gyakorló kisember és a neki hangosan drukkoló család képsorai annyira mesterkéltek, hogy rossz nézni, és nem feltétlenül azért, mert maga a felvétel rossz, hanem azért, mert mi, magyarok, mármint a Győzike-Baukó Éva-Pákó tengelyről elmozdult átlagmagyarok, nem tudunk természetesen viselkedni a kamera előtt, és lefagyunk, amit azzal kompenzáljuk, hogy megpróbálunk lazák lenni, ami viszont rémesen kínos jelenetekhez vezet. Ezt a kisfilmezést én nem erőltetném, inkább hagynám Balázst, hogy még jobban oldja a feszkót a játékosban, vagy spannolja fel őket az egyes körök előtt, de lehet nincs igazam.

A játék során betolt feladatok egyre nehezebbek lesznek, nagyon kíváncsi lennék például, hogy a János vesztét okozó tegnapi kanyart, amiben egy budipapír-hídon kellett papírgurigát átgörgetni, hanyadjára sikerült a játékot kipróbáló stábnak egy perc alatt abszolválni, nekem, ha reggelig állnék mellette, akkor sem jönne össze a dolog sose, mert idétlen vagyok. Nem mondom, hogy rendszeres nézője leszek ennek az évadnak, de a jó casting (az első adás mindkét versenyzője szimpatikus, szerethető figura volt) és a feszültség miatt ha netán idekapcsolok a jövőben, nemigen fogok elkapcsolni.

Egy perc és nyersz!, RTL Klub, hétköznaponként este 7-től.