Idris Elbát én a Drótban ismertem meg, amiben egy könyörtelen drogdílert alakított, és míg meg nem hallottam egy interjúban beszélni, azt hittem, született amerikai. A tévében a Luther című sorozatban már angol nyomozót játszhatott, de láthattuk a Spílerben, a Thor-filmekben és az Amerikai gengszterben is. Azt viszont nem tudtam róla, hogy adrenalinjunkie, imád vezetni és száguldozni, amit a Discovery Channel augusztus 28-án bemutatott, Idris Elba – A sebesség megszállottja című sorozatában be is mutat: kipróbálja a műrepülést, a rallyautózást, és gyorsulási versenyeken is elindul. Emailben küldhettünk neki pár kérdést a sorozattal kapcsolatban.

A sorozat címe: Idris Elba – A sebesség megszállottja ( született No Limits, azaz Határok nélkül). Tényleg eljutott a határra? Volt olyan pont, amikor besokallt?

Persze, hogy volt. A sorozat egy kicsit arról is szól, hogyan néz szembe az ember a félelmeivel. Voltak olyan pillanatok, amikor azt gondoltam: miért csinálom én ezt? Mert ugye repülőgépet vezetni az egy dolog, de hogy mindenféle légimutatványt is végrehajtsak vele, az már őrültség, az tízszer olyan durva, mint a legdurvább hullámvasút. Aztán rájöttem, hogy ezt megtanulni ugyan tényleg ijesztő, de nem számít, hogy mennyire félsz: ha egyszer szembenézel vele, és ott vagy, akkor bármilyen félelmet le tudsz győzni. Megtanultam, hogy tényleg nincsenek határok vagy korlátok.

Miért mondott igent a felkérésre?

Mert mindig is azt vallottam, hogy milyen csodálatos, hogy az ember feltalált olyan olyan gépeket, amik gyorsabban, magasabbra és messzebbre tudnak vinni minket, mint az a saját erőnkből kitelne. Mindig is nagyon érdekeltek a gépek, és az, hogy milyen gyorsan tudok eljutni egyik helyről a másikra. És legyünk őszinték: mindenkiben megvan az a vágy, hogy nagyobb, jobb, okosabb, erősebb legyen, ez az igazi motiváció. Arra is kíváncsi voltam, hogy mennyit bír a testem, mik a határaim. Mindig is azt éreztem, hogy az agyunk nagyobb százalékát is használhatnánk, mint amit ténylegesen használunk. Tesztelni akartam ezt is, és ez a sorozat egy fantasztikus lehetőség volt arra, hogy megtapasztaljam, mit tudok megtenni és mit nem.

Elsőre sikerült átmenni a rallyvizsgán?

Igen, egy vagy két leckét vettem előtte a helyszínen és sikerült is. De ez még az elméleti teszt előtt volt, ami szintén nem volt egyszerű. Egyébként ez az egyik dolog, amit megtanultam magamról a forgatások alatt: nagyon gyorsan tanulok. Persze színészként erre szükség is van, hiszen nem csak a szövegeket kell megtanulnunk, hanem sokszor komplex feladatokat is meg kell oldanunk a kamerák előtt, beszéd közben.

Mi volt a legneccesebb a forgatáson?

Amikor repülőgépet vezettem, de mondhatnám a rally versenyzést is. A rally egy relative biztonságos sport, de ha hibázol, akkor azt veszed észre, hogy egyik pillanatban még az úton tépsz ezerrel, a másikban meg már felcsavarodtál egy fára. A repülés is ilyen: úgy érzed, hogy biztonságban vagy a levegőben, de ha soha nem tanultál előtte repülőt vezetni, akkor azért az elég ijesztő tud lenni.

Úgy tudom, tériszonyos és klausztrofóbiás. Hogy lehet ezeket leküzdeni egy ilyen forgatás alatt?

Ez volt a legnagyobb kihívás. Mindenképp szerettünk volna hitelesek maradni, ezért több esetben is láthatják a nézők, hogy én valóban nem éreztem annyira jól magam a repülőben, hiszen félek a magasságtól. Őszintén bevallom, nem nagyon élveztem ezeket a jeleneteket, hiszen nemcsak az volt rémisztő hogy elképesztően magasan vagyok, hanem az is, hogy egy apró kis fülkében ülök, ami a klausztrofóbiám miatt rettenetes érzés. Sikerült szembenéznem ezekkel a félelmeimmel is, aminek így utólag, már nagyon örülök. Azt mondogattam magamnak, hogy "meg kell csinálnod, legalább a felvételeken jól nézzen ki!"

Félelmet nem ismerő embernek tartja magát?

Nem, nem gondolom magamat ilyennek. A sorozatban is látni fogják a nézők, hogy vannak dolgok, amik félelmet keltenek bennem, de ez még az abszolút egészséges, normális határon belül van. Viszont nem félek próbára tenni magam. Vannak emberek, akik pl. félnek a hullámvasúttól és azt mondják: ezt nem szeretem, nem akarom kipróbálni. Én viszont inkább azt mondom: lehet, hogy nem szeretem, de nem félek tőle, ezért kipróbálom.

Tulajdonképpen minden nap kipróbálhatsz valami újat. Persze otthon is ülhetsz a komfortzónádon belül maradva, de úgy biztosan nem fejlődsz. Amíg gyerekek vagyunk, kb. 5-6 éves korunkig nem ismerjük a félelmet, minden nap egy új élmény, csak megyünk előre. Aztán persze felnövünk, megfontoltabbak leszünk, és gyakrabban mondogatjuk hogy nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet. Amit igazán szerettem ebben a műsorban, az, hogy újra és újra rácsodálkoztam a dolgokra. Ha ezek az élmények nem lennének, akkor nagyon hamar unatkozni kezdenék. Épp ezért is szeretem a munkámat: színészként mindig más bőrébe bújhatok, nagyon változatos és sokszínű így az életem. Egyik pillanatban detektív vagyok, a másikban meg egy űrlény a Star Trekből.

Van valami, amit még kipróbálna?

Ha esetleg lenne következő évad, akkor bevállalnám a búvárkodást is. Eleinte bánnám, persze, mert egyáltalán nem tetszik az ötlet, hogy lemerüljek egy palackkal a tenger mélyére, de ha tesztelni szeretném a határaimat, a képességeimet, akkor megtenném. Az első évadbam egyébként szó volt ejtőernyős ugrásról is, de ezt azért nem tudtam végül megtenni, mert sajnos vannak problémák a hátammal.

Mi volt a sorozat előtt a legmeredekebb vagy legemlékezetesebb dolog, amit bevállalt?

Egyértelműen a gyermekvállalás. Ez a legcsodálatosabb dolog a Földön, szóval mindenképp ezt említeném elsőként. Aztán a második legemlékezetesebb az volt, amikor 18-19 évesen úgy döntöttem, hogy New Yorkba költözöm. Már vagy milliószor elmeséltem ezt a sztorit: emlékszem nem volt sok spórolt pénzem mikor a városba érkeztem, de ez az élmény abszolút megváltoztatta az életem. Ez volt az első alkalom, hogy elhagytam a hazámat, és teljesen egyedül voltam a világ legnagyobb városában. Szóval azt hiszem, hogy ez volt a másik legemlékezetesebb dolog, ami történt velem: NY, 19 évesen.

Melyik munkát szereti jobban, a sorozatokat vagy a filmeket?

Talán a Luthert szerettem a legjobban, mert ez egy nagyszerű sorozat, nagyszerű színészekkel és stábbal. Közel áll a szívemhez, és mivel drámai színésznek tartom magam, a Luther forgatásai során pont ezt az oldalamat mutathattam meg.

Lehet egy filmforgatás még mindig kihívás?

Persze, hiszen minden egyes szerep az. Színészként mindig is fontosnak tartottam, hogy egy-egy karaktert teljes egészében felépítsek és kitaláljak, ez pedig nem könnyű feladat. A Mandela főszerepe, a Luther, vagy a Star Trek alapvetően más volt, de mindegyik teljes embert kíván. Bele kell feledkezni a szerepbe, el kell veszíteni magadat benne és újra megtalálni – ez igazi kihívás. Persze nem akkora, mint pl. repülőt vezetni, de érti, hogy mire gondolok. Felépíteni egy karaktert úgy, hogy ugyanaz vagyok: ugyanaz a testem, ugyanaz az arcom, a hangom, de mégis másnak kell lennem – ez sosem egyszerű feladat.

Gyerekként kereste a veszélyes vagy kockázatos kalandokat?

Nem igazán, teljesen hétköznapi tini voltam. 14 évesen kezdtem autót vezetni, ami persze nagy dolognak számított. Édesanyám és édesapám nem is tudott róla kezdetben, hogy vettem egy autót és azzal furikázok. De azért ez nem volt túl extrém. Talán a legextrémebb az volt, amikor egyszer kipróbáltam a szörfözést, amit egyébként azóta sem csináltam.