Mit tennél, ha a szomszédod egyszer csak hörögni kezdene, és szürke, hályogos szemmel imbolyogna feléd? Mindezt úgy, hogy tegyük fel, nem láttad a The Walking Dead-et, és egy zombifilmet sem?

TE mit tennél?

Ez a kérdés az, ami a The Walking Dead-ben nem merült fel eddig, illetve csak Rick esetében egy kicsit, hiszen az ő szemszögéből ismerjük meg a világméretű apokalipszist, amiben a holtak ismét járnak, és embert esznek egykedvűen. Rick kómában feküdt vagy két hónapig (nincs tisztázva egyértelműen), és mire felkelt, már mindenki, akivel utána találkozott, mindent tudott. Hogy ezek a halottak. És ha valakit megharapnak, akkor ilyen lesz az is. És felkel megint. És addig kel fel megint, míg fejbe nem lövöd, le nem vágod a fejét, össze nem zúzod az elméletileg funkció nélküli agyat és a haszontalan idegpályákat. És Rick már ezzel a tudással felfegyverkezve indul megmenteni a családját és a hozzá csapódott idegeneket. De mi történt a világgal abban a két hónapban, amíg ő nem volt magánál? Erre a kérdésre ad választ az augusztus végén érkező Fear The Walking Dead, és ha csak a nettó 64 perces pilotból indulok ki, elég kemény napok lehettek azok az elsők. Enyhe spoilerek előfordulhatnak, óvatosan a klikkolással.

Atlanta helyett Los Angelesben vagyunk, és a zombikon kívül semmilyen kapcsolatunk nincs azzal a másik sorozattal - hogy ez aztán tényleg így is marad, és a hatrészes első évad után 15 újabbra berendelt Fear The Walking Dead és a testvérsorozat (az AMC ragaszkodik a companion series elnevezéshez a prequel - előzménysorozat vagy a spinoff helyett) nem fog valahogy összeérni, azt nem tudom, de az első egy órában ennek semmi jelentősége nincs. Előre szólok, hogy aki azt várja, hogy visszaköszönjenek az első sorozatból ismerős elemek, az csalódni fog, ez egy másik sztori, más karakterekkel, akiket ráadásul ennyi idő alatt nem lehetett megismeri sehogysem, viszont az látszik, hogy lehetőség elég sok van bennük.

A középpontban Madison áll, a két gyerekét egyedül nevelő pályaválasztási tanácsadó, aki beleszeretett irodalomtanár munkatársába Travisbe, akit a két tinédzser gyerek menten elutasít, mert a tinik már csak ilyenek, inkább drogoznak (a heroinista Nick) vagy céltudatosan készülnek az egyetemi életre és fiúznak (Alicia). Travis egyébként elvált, ezt egy telefonbeszélgetésből tudjuk meg, a fia ott maradt a latina exfeleségnél, és nekifutásból rühelli a fatert aki otthagyta az anyját, hogy valami fehér bulával hetyegjen. Nehéz Travisnek lenni, na. Madison saját magát hibáztatja Nick heroinfüggőségéért, és mindent elkövet, hogy a kölyök lejöjjön a szerről, de hiába, mert Nick szeret anyagozni Gloria nevű csajával.

Igen, itt oldalt Gloria látható.

Ő az első zombi a sorozatban, és Nick, akinek a fülén is hernyó folyik, meg az első ember, aki zombit lát, és nem hal bele. Ez a nyitójelenet egyébként, mármint Nick ráébredése arra, hogy vagy az anyag kurvajó, vagy valami nem stimmol Gloriával, de persze nem hisz neki senki, mert miért hinne egy drogosnak. Ez az egyik alapvetés a sorozatban, azaz hiába tudod te, hogy a postás meg akarja enni a gyereket, és ezért verted agyon egy lapáttal, senki nem fogja elhinni neked. És mivel a pilotban még rend van, és ami történik az ország több városában, az nagyjából annyira csapódik le LA lakosaiban, mint bennem egy szegedi iskolában kitört járvány, mindenki óvatos, és nem nagyon ért semmit. Mert VALAMI van, történnek furcsaságok, de ezeket senki nem kapcsolja össze, csak nézi a neten a videót, baszki, hányat belelőttek a csávóba és még jár, nahát, de hát ez nem fake?

A Fear The Walking Dead a feszültséget nem a sötétből előrontó zombikkal kelti, hanem azzal hogy senki nem tud semmit, és ez sokkal frusztrálóbb, mint az utca végén imbolygó szomszéd látványa. Madison és Travis persze összerakja a puzzle darabjait, és elkezdenek hinni Nicknek, de akkor már lehet túl késő lesz. A pilot nálam működött, mert szeretem a lassan építkezős drámákat, amiben a színészeknek van helye és ideje is megmutatni hogy mit érnek, márpedig itt van. Kim Dickens és Cliff Curtis, a két felnőtt főszereplő rutinos tévés veterán, Dickens a Deadwoodban volt pompás, Curtis meg több bukott sorozatban, mint amire képes lennék visszaemlékezni, de a Traumában is szerepelt, az tuti.

Mindketten jók, különösen Dickens, akinek több idő jut, mint a kissé túl optimista faszit alakító Curtisnek, de a legnagyobb és legkellemesebb meglepetést a Nicket alakító Frank Dillane (a Trónok harca Stannis Baratheonját alakító Stephen Dillane fia) okozta, aki néha pont olyan, mintha a Karib-tenger kalózai-korszakát élő Johnny Depp 35 évvel fiatalabb énje lenne. Dillane karaktere eleve erősebb egyelőre, mint a többi, de nyugi, interjúztam a színészekkel, és tudom, hogy mindenkinek jutni fog legalább egy olyan szál, amiben villanthat.

A sorozat akkor állhat bele a földbe (de akkor nagyon), ha ugyanazt akarja csinálni, mint a The Walking Dead. Az első részben is akadtak olyan jelenetek, amiket látva eszembe jutott valamelyik rém vállalhatatlan dialóg az első két TWD-évadból, és volt legalább egy olyan ijesztgetés is, amit ócskának és olcsónak tartottam, de ettől eltekintve rendben van a pilot, és ha az irány az lesz, amit az alkotók ígértek, akkor nem lesz különösebb baj ezzel a sorozattal, sőt.

És hogy válaszoljak a feltett kérdésre: összefosnám magam, azt.

Bemutató: augusztus 24, hajnal 3, AMC (az amerikai vetítéssel egyidőben)  

Forgatási riportunk itt olvasható.