A társkeresős tévéműsorok szinte egyidősek a nagyüzemi tévézés beindulásával: az első ilyen jellegű műsort 1970-ben, The Dating Show címmel rakta össze egy Chuck Barris nevű producer, és tulajdonképpen azóta nagyjából ugyanarra a formulára épülnek, vagy egy pasi keres nőt magának, vagy egy csaj pasit. Az RTL Klubon szeptemberben bemutatkozó Vigyél el! sem váltja majd meg a világot, de nem is ez a dolga, csak a szórakoztatás.

Az Istenes Bence műsorvezetésével készülő, eredetileg Take Me Out címen ismert showműsort a brit Fremantle Media magyar cége, az UFA Magyarország gyártja. Nem mi vagyunk az elsők persze, a nyolc évvel ezelőtt bemutatott formátumot a világ 29 országában kipróbálták már. A felállás a következő : van egy pasi, akire 30 csaj pályázik. A lányok egy félköríves színpadon állnak, 15-15 mindkét oldalon, középen pedig megjelenik a pasi, akinek több próbálkozás alatt kell meggyőznie a nőket arról, hogy érdemes vele foglalkozni. A csajok minden körben jelezhetik, hogy kösz, de nem kérnek a pasiból, ezt az előttük álló doboz tetején elhelyezett gomb megnyomásával teszik, és a végén ha csak egy marad, ő megy randizni a lovaggal, ha több, a pasi választ közülük és irány a Cupido Beach, ami, ha minden igaz, valami sziget, legalábbis ezt mondta Istenes Bence a felkonfban.

A felvételre egyébként ugyanabban a stúdióban került sor, ahol az X-Faktort is rögzítik, és ami az életben (és nem a nagylátószögű kamera képén keresztül nézve) sokkal kisebbnek tűnik, mint a tévében, de hát ez már csak ilyen műfaj. Maga a díszlet, a játékmenet és a műsor jellegzetességei, magyarázza Kolosi Péter az RTL vezérigazgató-helyettese és egyben programigazgatója, az angol licenszet követi, de apróbb változtatásokkal. A párkereső műsor hetente jelentkezik majd, szombat esténként, utána jön majd a Hungary’s Got Talent, amit az ősz húzóműsorának szánnak az RTL Klubnál. A forgatásra kettőkor érkeztünk meg, de a díszletben háromig csak a közönséget bemelegítő stand-up komikus, Carlo és a nézők ültek, Carlo elmagyarázta, mi fog történni, mikor kell nagyon örülni és mikor kell kurjongatni is (amikor Istenes Bence elsüt egy poént, akkor nevetni is illik), még akkor is, ha már hatodjára hallják ugyanazt.

Három előtt nem sokkal megjelenik Istenes Bence és kijönnek a főszereplők, a lányok is, akik, magyarázza Kolosi, nem találkoztak még a pasikkal, mert úgy lesz hiteles a reakciójuk, ha akkor látják először az illetőt, amikor már felvétel van. Igaz, egy ilyen, nem élő műsor esetében mindent többször vesznek fel, de az már a bevonulás alatt látszott a csajokon, hogy imádják a kamerát, és mindegyikükben megvan az a csipetnyi (na jó, nagykanálnyi) extrovertáltság, ami egy ilyen műsorban való szerepléshez elengedhetetlen. Van köztük szőke, barna, fekete és vörös, magas és alacsony, nádszálvékony és kisportolt, szilikonnal turbózott és természetes melleket villantó, mindenkin magassarkú és a seggüket éppenhogy takaró ruha - a közönségben ülő férfiaknak nem kell kétszer mondani, hogy lelkesedjenek, mindenki tapsol és kurjongat parancsszó nélkül is.

Elsőre nem sikerül a bevonulás, és másodikra sem, Istenes Bence viszont mindkét alkalommal pontosan azt és ugyanúgy mondja, amit kell neki, sőt, harmadjára és negyedjére is. A leállások ilyenkor természetesek, ez az első felvétel, ilyenkor mindig akadnak olyan váratlan dolgok, amikre nem lehet felkészülni - egy sárga ruhás, szilikonmellű csaj például kényszeresen markolássza a ruháját, ami nem néz ki jól a kamera képén, egy másik, szőke csaj, a combján harisnyakötő tetoválással, (amibe egy pisztolyt is beleálmodott a művész) viszont talán túl lelkes is.

Ezt már fent, a vezérlőben látom, mert lent, a stúdióban az ilyen apróságok elsikkadnak, fent, ahol a minden kamera képét lehet látni valamelyik monitoron, viszont egyből feltűnnek. A magyar stáb tagjai között ül egy angol producer is, Chris O’Dell, aki a Fremantle Media globális gyártásáért felel, és az a dolga, hogy minden annak megfelelően történjen, ahogy az a licenszben le van fektetve. Ez persze nem szentírás, mondja, mert a műsor az elmúlt nyolc évben sokat változott, az eredeti pilotra már nem sokban hasonlít, de ez természetes dolog. A magyar produkcióval elégedett, a főcímet kifejezetten innovatívnak tartja, és tetszett neki a bevonulás is, ami más, mint amit a többi verzióban megszokott.

A lényeg persze az, magyarázza, hogy ezt a műsort annak tekintse a néző, hogy az jöjjön le neki a képernyőről, aminek szánják: egy habkönnyű, vidám párkeresős műsornak, amiben nem a házasság a végcél, hanem az, hogy a résztvevők és a közönség is jól érezze magát. “Nem azt akarjuk, hogy bárki is kényelmetlenül feszengjen a tévé előtt, ez nem arról szól, hanem a jó hangulatról.” Az, hogy nem érti a magyar szöveget, nem zavarja, sőt, szerinte nem is az a fontos, mit mondanak a versenyzők, hanem a testbeszéd, és a többiek reakciója.

Közben vége az elrendelt egészségügyi szünetnek, a lányok harmadjára is levonulnak a színpad felé vezető lépcsősoron, ami a magas sarkú cipőket elnézve nem is annyira egyszerű feladat. O’Dell jelzi a rendezőnek hogy a kifutó közepén álló operatőrnek vagy két lépést kéne tennie hátra - úgy jobban fog kinézni a bevonulás, amit így még egyszer meg kell ismételni, de igaza van, a lányokból így több látszik, a kép dinamikusabb, a mosolyok 150 százalékosak. Istenes Bence hatodjára is elmondja, hogy a szerelemdoktor mindent megold (ő a szerelemdoktor, még mielőtt), és jöhet végre az első pasi, és az első körös kiválasztás, de ezt majd csak a tévében láthatjuk, ősszel. Egy próbát mindenképpen megér a Vigyél el!, már ha az ember nem irtózik az ilyen típusú műsoroktól, de azt senki ne várja tőle, hogy a szereplők majd tudományos vitákat folytatnak egymással.

Fotó: Ajpek Orsolya/Index