Soha nem érdekeltek az autók. Nem tudom, pontosan miért, de teljesen hidegen hagyott minden Ferrari vagy Lamborghini, amit látva a haverjaim konkrétan orgazmusközeli állapotba kerültek, és bár láttam, hogy ezek az autók szépek, sőt, tulajdonképpen egy Trabantban is megláttam a plánét, de rajongani, posztert gyűjtögetni nem voltam hajlandó. Egy használati tárgynak minek, érveltem magamban, a porszívóról sem teszek ki színes plakátokat a falra, pedig amikor megláttam az első, nem Raketa tip. eszközt, tényleg lehidaltam a formájától.

Ilyen alapállásból elmenni egy kifejezetten autóbuziknak készülő műsor forgatására nem tűnt igazán jó ötletnek, egyrészt azért, mert nekem nem lesz párás a szemem egy Nissan kardántengelytől, mint Karotta kollégának, másrészt meg azért, mert őszintén tartottam tőle, hogy unni fogom magam, sőt, ami ennél sokkal rosszabb, valaki majd ott rájön, hogy semmi keresnivalóm a garázsban, és kihajítanak, mint macskát szarni. Ehhez képest nagyon régen szórakoztam olyan jól, mint az Autókereskedők (Wheeler Dealers) című reality új évadát felvezető sajtóúton, a legendás kaliforniai szörfparadicsom, Huntington Beach kellős közepén.

A környék eleve rémesen jól néz ki, az autópálya az óceán mentén tekereg, a másik oldalról meg olyan földszintes, gázfűtést soha nem látott, könnyűszerkezetes házak szegélyezik, amilyenben mindig is szerettem volna lakni, na nem Budapesten vagy Debrecenben, hanem itt, a konstans 30 fokos melegben fürdő Del-Kaliforniában. A pálmafák és rendezett sövénykerítések között viszont nemcsak bikinis csajok locsolgatták egymást, mint egy Crazy Town videóklipben, hanem zacsira feszülős kisgatyában parádézó bajszos-barkós kispolgárok mosták lelkesen a családi ékszereket, és nem, nem arra gondolok amire a kedves olvasó éppen, hanem az autókra.

Kalifornia ugyanis az a hely, ahol autó nélkül szimplán nem lehet létezni, a tömegközlekedés még az olyan metropoliszokban is jórészt ismeretlen fogalomnak számít mint LA (nemhogy egy kisvárosban), szóval ha az ember errefelé ki akar mozdulni a házból, akkor vennie kell egy kocsit. A kaliforniaiak ráadásul rajonganak az autókért, ha valahol, akkor itt van értelme elindítani egy angol autós reality amerikai évadát. Ezt már Mike Brewer fejtegeti nekem, az Autókereskedők című műsor egyik házigazdája, az alacsonyabbik fickó, akinek első látásra a szeme sem áll jól, és valószínűleg az utolsó ember lenne, akitől autót vennék. A kissé simlis külső megtévesztő, Brewer egy kifejezetten jó fej angol, akitől most már simán vennék bármit, akár porszívót is, de autót tutira.

"Elképesztő, milyen kincsekre lehet itt rátalálni, csak tudni kell, hová menjen értük az ember" - fejtegeti Brewer, miközben társa, a páros szakember, azaz ebben az esetben autószerelő fele, a többi újságírónak mutogat lelkesen egy sárga romot, amiről csak szuperlatívuszokban nyilatkozik, és pont olyan izgatott lesz az autótól, mint én, amikor legutóbb láttam zombit sárgadinnyét enni. "Vannak olyan találkozók, amik reggel hatkor kezdődnek valami eldugottabb vidéki út menti bisztró parkolójában, nem verik nagydobra őket, de a közismert autópiacoknál sokkal exkluzívabb a kínálat, pompás dolgokat lehet kifogni."

Mike Brewer és Edd China műsora, az Autókereskedők, arról szól, hogy Mike, az egykori, minden hájjal megkent autókereskedő vesz egy lerobbant, leszakadt, romokban heverő, de valamiért értékes és érdekes járgányt, azt beviszi Edd műhelyébe, ahol közösen felmérik, mennyiből lehet felújítani, Edd megcsinálja, Mike meg eladja, és kész. Ez persze csak papíron hangzik ennyire száraznak, a két főszereplő közötti viszonyból jó kis műsort lehet összerakni, ami néhol elég idegesítően mesterkélt, máskor viszont kifejezetten szórakoztató, mondjuk nekem, autók ellen beoltott férfinak hosszú távon rém unalmas, és nem túl izgalmas, legalábbis az alap inkarnáció. Az a spinoff viszont nagyon is bejött, amiben Mike egyedül szerepel, és arról szól, hogy egy bizonyos összegből (3000 dollárból) kell a lehető legjobb autót megvennie úgy, hogy amit megvesz, azt eladhatja, és így lépdelhet szépen felfelé. A vége egy 2001-es Porsche 911-es Carrera lett, szóval Mike nagyon tud alkudozni, és kurvára ért a használtautópiachoz.

Az Autókereskedők a 12. évadra azért költözött át az USA-ba, mert Mike szerint nagyon sok olyan amerikai autó van, amit érdemes felújítani, aztán eladni megszállott gyűjtőknek, viszont mivel egy tévéműsorról van szó, az évadban lesz egy BMW és egy MG is, hogy az európai rajongók is örüljenek, mert a műsor názőbázisa továbbra is Európában van, nem az USA-ban. Maga a műhely egyébként pont olyan, mint amilyennek egy autószerelő műhelyt elképzel az ember mondjuk Hajdúsámsonban, csak abban nemigen áll egy 1965-ös Pontiac GTO csak úgy a sarokban, amiről azt mondta Mike, hogy nagyon értékes és fasza autó, én meg elhittem neki, hiszen megnyerően mosolygott mellé. Arra a kérdésre, hogy meddig lehet ezt csinálni anélkül, hogy unalmas lenne, Edd azt felelte, hogy most tartanak vagy 100 autónál, de úgy érzik, hogy minden autó annyira más, és annyira különböző a sztorija, hogy egyelőre nem fenyeget az unalomba fulladás veszélye.

Egyszerre két autón dolgoznak általában, amikor ott voltunk, egy 1959-es MGA volt az egyik amit Mike egy gyűjtőtől vásárolt meg Los Angelesben, borzalmasan giccses állapotban, hiszen vérvörös bőr borította a belsejét, ami a karosszéria fehér színével együtt valóban érdekesen nézhetett ki - erre 14 000 dollárt költöttek első körben (a 15 000 dolláros büdzséből), aztán amikor Edd megnézte közelebbről, Mike szerint kiborult, és azt kérdezte, hogy teljesen elment-e a maradék esze is, mert a felújítás benne lesz még legalább 10 000 dollárban, amit egyébként nem a műsor fizet, hanem Edd és Mike közös cége.

Az MGA egyébként elég ritka autó, és az, hogy itt, az USA-ban talált rá egyre Mike, elég meglepő volt számára, általában vidéki angol sufnikban szoktak állni az ilyenek. “Az a legjobb pillanat minden műsorba, amikor rátalálok valami kincsre, amiről első látásra nem biztos, hogy mindenki meg tudná mondani, milyen értékes autó. Én látom benne a lehetőséget, azt, hogy ha rendesen felújítjuk, akkor egy gyönyörű, és értékes autó lehet belőle” - magyaráz tovább Mike az MGA-ről, amire egyébként nagyon büszke, mert az egyik legjobb munkájuknak tartja. “Tessék, ez az autó és a Pontiac is fényesen bizonyítja, miért érte meg idejönni - az MGA kivételesen jó állapotban volt, a Pontiac GTO-t Európában pedig nem lehet fellelni.” Mondtam neki, hogy jöjjön egy Magyarországra, és keressen itt eladható veterán autókat, mire bólogatott, hogy lehet bekerülünk a szórásba a következő csereberés évadban, már ha lesz belőle még egy. Remélem, nálunk fog kezdeni egy Trabanttal ha abból Ferrarit tud csinálni, meg kell tenni gazdasági miniszternek.

Mike a páros motorja, hogy ilyen sportriporteres fordulattal éljek, ő beszél többet, és láthatóan élvezi, hogy az újságírók rá figyelnek (vagy tízen voltunk, mindenfelől, köztük egy alkoholista angol faszi Dubajból, aki a Star Wars forgatásáról az első lesifotókat közzétette), de jó érzékkel hagyja, hogy Edd vegye át a szót, amikor a tulajdonképpeni melóról van szó, hiszen az ő szájából ez sokkal hitelesebben hangzik. Mindketten szeretik a műsort, az egyértelmű, Mike már nagyon fiatalkora óta foglalkozik klasszikus autókkal, és van is neki vagy nyolc otthon, amiket nem akar eladni, mert hát miért adna el egy 1968-as Camarót vagy egy Ford Mustang fastbacket. Milyen egy unalmas autó, kérdezem, mert eddig csak izgalmasakról volt szó, mire Mike és Edd összenéz, és mindketten azt mondják, hogy azok a kisautók (értsd: sima négyajtós szedánok), amiket a reptéri autókölcsönzőben adnak az embernek. “Elvisz A pontból B pontba és kész, se lelke, se stílusa, kedve sincs benne ülni a szükségesnél tovább.”

A műsor egyelőre csak erre az évadra költözött át az USA-ba, ami Mike szerint nem volt zökkenőmentes, hiszen egyrészt mások a rendelkezések, törvények, és sok a papírmunka a forgatáshoz szükséges eszközök, berendezések engedélyeztetésével vagy mivel, amit nem teljesen értettem, mert a logikus az lenne ugye, hogy a műhelyhez hasonlóan bérelek stábot is, de mit értek én az ilyesmihez. Másrészt magánéletileg okozott nehézséget a költözés, mert Mike családja maradt Angliában, a lánya most kezdi az iskolát, nem akarták felborítani az életét neki is, így viszont agglegényéletet él, és neki kell mosnia magára, amin mindenki udvariasan elheherészett, mert azért annyira nem nagy truváj belegórni a szennyest a mosógépbe. A költözés azonban a műsor szempontjából megérte, mondja Edd, mert az amerikaiak teljesen máshogy állnak hozzá az autókhoz, és ez a műsorból is lejön majd remélhetőleg.

Az Autókereskedők Amerikában játszódó évada ma estétől (ismét) látható a Discovery Channelen.