Kevés első látásra tökéletes párosítást lehet elképzelni, mint a Marvel és a Netflix közös projektjét, ami a nagy mozifilmes Marvel-univerzum egy újabb szegletét mutatja be. A már berendelt 4(+1 a Defendersszel) sorozat közül a Netflix a 13 részes Daredevillel nyitott, és nem lehetett volna ennél szebb bemutatkozást elképzelni. Jöhet itt Powers, Agent Carter, vagy Arrow-spinoff, az első rész alapján simán kijelenthető, hogy a Marvel már megint rávert egy nagyot az egész mezőnyre.

Pedig Daredevil inkább zabi-, mint fenegyerek a Marvelnél, köszönhetően a 2003-as Ben Affleck-filmnek, ami minden képregényrajongó szerint az egyik legrosszabb szuperhősmozi evör. Persze ez még abban a korban volt, amikor Ben Affleck nem volt jó színész, a szuperhősfilmeket pedig olyanok írták és rendezték, akiknek fogalmuk sem volt a karakterépítésről. Hála istennek a Daredevil jogai visszakerültek a Marvelhez, így a Disney segítségével belekezdhettek az első kábeles sorozatdömpingbe. Szükség is volt rá, mivel az Agents of Shield-nek bőven megvannak a hibái, és a network csatornák lehetőségei is végesek. A Netflixnél azonban szabad a pálya, ezért is volt remek választás a Marvel úgynevezett street level hőseit elővenni, akik globális problémák kezelése helyett a lokális gondokra fókuszálnak.

Ilyen Matt Murdock is, egy szegény özvegy boxoló fia, aki kilenc éves korában megvakult egy balesetnek köszönhetően. Az egyik autóról leboruló toxikus folyadék belekerült Matt szemébe, a vakságért cserébe viszont minden más érzékszerve kimaxolódott. Felnőttként ügyvéd lett és nyitott barátjával Foggy Nelsonnal egy ügyvédi irodát. Ezt az első epizód alig pár perc alatt le is tudja.

Kifejezetten örvendetes, hogy a Daredevil írói nem pöcsöltek sokat az előzménytörténettel, hanem csak apró flashbackekkel emlékeznek vissza Murdock gyerekkorára. Így sokkal több idő jutott az első epizódban az ügyvédi irodájuk megalakulásának bemutatására, megtudhattuk kik New York Hell's Kitchen városrészének főfejesei a háttérben, és persze akad rengeteg akció is.

Az igazi bravúr, hogy a készítőknek sikerült remekül ötvözni a képregényes látványvilágot a noirral, nagyon erősen kiemelik a sötétség kontrasztját egy-egy erősebb színnel, és néha olyan képkivágásokat is lehetett látni, ami már Frank Miller legendás Daredevil-képregényeit idézte. És ez egy fontos pont, mivel a Fenegyerek inkább az átlagember igazságosztója, mintsem a Föld megmentője. Ehhez pedig a sötét, esős, noiros városi háttér abszolút kézenfekvő. Na és az akció, az akció egészen fergeteges, már az első rész összecsapásai az Arrow verekedéseinek csúcspontjait idézte, sőt, talán már túl is szárnyalta. Naná, nem véletlenül Steven S. DeKnight, a Spartus író-producere lett a showrunner. Az első rész alapján az egyetlen problémának a kissé feleslegesre húzott párbeszédek jelentik. Foggy Nelson és Matt Murdock remek párost alkotnak, de volt pár alkalom, amikor a párbeszédek 1-2 perccel hosszabbra nyúltak a szükségesnél.

Azért essen szó a színészekről is. Charlie Cox (Gengszterkorzó, Mindenség elmélete) már most jobb, mint Ben Affleck, Elden Henson (Éhezők viadala) pedig ugyan kicsit úgy néz ki, mint egy felpuffadt Dane DeHaan, de legalább remek ellenpólus a néha kicsit kimért, titokzatos Matt Murdockhoz képest. Deborah Ann Woll már az epizód legelején olyat alakított a gyilkossági jelenetnél, hogy már el is felejtettem néha mennyire irritáló volt a True Bloodban. Cox esetében már arra is érdemes figyelni, hogy mennyire van benne A-listás potenciál, hiszen a Disney hosszútávon azt tervezi, hogy a street level hero-sorozatok címszereplői később a szélesvásznon is feltűnhetnek. Cox abszolút alkalmasnak tűnik erre, az akcióra meg úgyis ott vannak a dublőrök, akiket majd a jelmez úgyis eltakar. Daredevil új jelmeze ugyan elég megosztó a rajongók körében, de sokan elfelejtik, hogy ez csak a Daredevil-saga kezdete, ezt a szerkót valószínűleg maga Matt Murdock rakta össze. És hát, egy vak ügyvédtől ez nem is rossz. Majd ha kapcsolatba kerül a nagypályás hősökkel, akkor valószínűleg feltűnik az emblematikus vörös latex jelmez is. Addig ez abszolút autentikus, szerintem.

Elképesztő boldogsággal tölt el, hogy a Marvel végre ugrott egyet, és a néha túl kölyökbarát filmek után bátran nyúl vérhez, erőszakhoz, tabu témákhoz. Pont ez kellett, mert a többi Marvel-tévésorozatból pont ez a hétköznapiság, sérthetőség hiányzott. Ez párosulva a remek, képregényhű írással, gyönyörű színekkel, képekkel, jól koreografált akcióval és az említett sorozatokhoz képest jóval elegánsabb utalásokkal a Marvel-univerzumra azt jelenti, hogy én most rohanok vissza a tévé elé, hogy ledaráljam a másik 12 részt, majd a számat harapdálva várjam Luke Cage-et, Iron Fistet és Jessica Jonest. Ez most tényleg kötelező mindenkinek. Hamarosan jöhet az évadkritika is.