A The Walking Dead ötödik évadának fináléjához simán kellene egy kritikagenerátort írni, amivel az olvasók kedvükre válogathatják a pozitív és negatív jelzőket, és akkor Scott M. Gimple egyszerre lehetne egy fasz és egy zseni is, bár őszintén szólva ha ezt az évadzárót csak a forgatókönyv alapján ítélem meg, akkor Gimple simán kaphatna egy faszkorbácsot, de rendezőként pár dolgot kiegyenesített, és a színészek között is akadtak elképesztően jó teljesítmények. Az ugrás után NAGYON spoileresek leszünk.
Szóval ha csak a sztorit nézzük, és annak is pár olyan elemét, ami egyértelműen azért került bele az epizódba, hogy bizonyos fontosabb elemeket a helyükre tegyen, akkor idegeskedhetnénk, mert olyan lámer megoldásokról beszélünk, mint egy Hacktion-részben. Ott van a kapuügy, amit nyitva hagy a pap, mert az őr, a főnök fia, egy fasz, és nem is nézi, hogy bezárta-e. És a nyitott kapun bejönnek a zombik, és Rick megint hős lehet, mert meghalni ugye nem fog, azt remélem mindenki sejtette, még akkor is, amikor éppen kesztyűbábot csinált az egyik zombiból.
Aztán ott van az utolsó jelenet, amit azzal vezetnek fel, hogy a feleségverő megjelenik egy karddal (az honnan volt?) és addig hadonászik vele, míg el nem vágja Reg torkát, aki meg persze már vagy négy résszel ezelőtt elköszönt tőlünk, és csak azt vártuk, mikor pusztul már el végre. Ez arra volt jó, hogy Rick átváltozása teljes legyen, ő lehessen az a kattant gyilkos, ami Morgan volt a negyedik évadban (mert jóhogy fejbe lövi Pault), és mindez meg azért kellett, mert a zen-buddhistává lett Morgan Rick totális ellenpontjává vált, és hú, kontraszt, mekkora már. És mindez úgy, hogy tulajdonképpen a fél évad belefért volna két, maximum három részbe, ráadásul ha Sorkin vagy Milch írja az epizódokat, akkor az olyan felesleges reszlikarakterek, mint Sasha és Gabriel már régen a farkasok martalékává lettek volna, és az évadzáróban is ki lehetett volna nyírni valaki fontosat végre, vagy teszem azt, levágni a karját.
Szóval ha csak a forgatókönyvet nézem, akkor a fentiek miatt idegeskedtem volna, de én a képregény felől jövök, és az is tele van irgalmatlan nagy faszságokkal és fan service-szel, ott is nagyon sok minden történik csak azért, hogy az olvasók befogják a szájukat, így nem bánom ezeket a bénaságokat, mert közben ott volt Morgan badass nyitójelenete, amiből az internet népe szerint akár az is kiderülhetett, hogy a pali megvakult (és attól zen, és azért a bot), a mozdulatai speciel pont olyanok, mint Denzel Washingtonnak az Éli könyvében, de ha így van, akkor honnan tudta, hol a nyúlláb? Mindegy mert Lenny James egy állat, még nem láttam olyan sorozatban vagy filmben, amiben szar lett volna, és ha van isten, marad a hatodik körre is.
Jó volt egy kicsit aggódni a farkasok csapdájába beleeső Daryl miatt, és az idióta faszkalap mittudoménkicsoda miatt kis híján fűbe harapó Glennért is, de azt nagyon sajnálom, hogy Abraham csak egy díszítőelem a sorozatban. A Rick-Michonne dinamika viszont továbbra is működik, Rick és a bántalmazott csaj (Jessie) között van kémia, és majd jól kiképzi, hogy meg tudja védeni magát, Carol pedig a legpozitívabb csalódás a sorozat történetében. Melissa McBride alakításában a karakter sokkal félelmetesebb mint bármelyik zombi, vagy random nomdád kannibál a sorozatban. Az alexandriai hatalomátvétel csak idő kérdése volt, az elhatározás abban a pillanatban megszületett, amikor beléptek a kapun, és látták az elbizakodott, elkényelmesedett lakókat (akikről én azt hittem, többen vannak, mert így nagyjából 2 perc kellene ahhoz, hogy végérvényesen Rickék parancsoljanak).
Az évad nekem tetszett, mert feszült volt, de volt idő karakterépítgetésre, és ugyan arra nem, hogy mindenkivel foglalkozzanak, de Rick, Daryl és Carol nagyszerű szálakat kapott, a színészek pedig láthatóan élvezik a melót (kivéve a Gabrielt alakító Seth Gilliamet, aki a forgatáson is pont olyan savanyú arccal mászkált, mint amilyet a tévében vág).
A folytatásban, godolom, a farkasok miatt leszünk idegesek, és a portyázások (mert ki KELL menni a falon túlra) alatt hőseinkre támadó zombihordák okán, aztán majd a hatodik évad végére vagy közepére behozzák Negant, és elkezdődik az igazi haláltánc. Vagy nem, és a sorozat teljesen más irányba indul el, ezt majd csak októberben tudjuk meg.
koho 2015.03.31. 16:57:22
A kard meg Michonne kardja, amit felakasztott a falra.
Takacsi 2015.03.31. 17:05:45
segítek: www.youtube.com/watch?v=UW185FS9g1I
magyaridióta · http://magyaridiot.blog.hu 2015.03.31. 17:16:23
Asszem 2015.03.31. 17:31:03
ez ugyanaz a csávó, aki a legelején azzal a gyerekkel befogadta ricket?
Asszem 2015.03.31. 17:32:49
mdJanitor (törölt) 2015.03.31. 17:36:38
en magam jamborabb lelek vagyok -pl. nem verem az asszonyt-, de az oreglanyt ott helybe teptem volna kette
egymasba gabalyodhatnanak mar daryllel, es elhuzhatnanak a verbe
2 nyomorek
Asszem 2015.03.31. 17:46:02
önhordó 2015.03.31. 17:56:38
önhordó 2015.03.31. 18:02:44
Cryin'Clown 2015.03.31. 18:22:05
Noemikusz 2015.03.31. 18:43:26
Még én is fennakadtam a logikátlanságokon, pedig általában fel sem tűnnek (pl amikor Aaron leszedte a rendszámtáblát és arra meg sem nyikkantak a bent lévő zombik, a pap tiszta fehér pólója, ahogy Glenn átlőtt vállal fegyver nélkül lerázza magáról a 4-5 zombit stb).
Egy ideje csak azt érzem, hogy nagy lehetőség van a történetben és a karakterekben, de az egész csak egy be nem váltott ígéret. Kár érte, nagyon jól indult :-(
Azt hiszem, szeptemberben (?) már Daryl miatt sem fogom nézni, max majd pár részenként ledarálom.
d.j 2015.03.31. 19:01:07
Szerintem nagyon kifulladt erre az évadra a sorozat. Lehet megnézek majd pár részt még a következő évadból, de ha elkezdik majd a börtönös történéseket előlröl (ellenség, főgonosz, ostrom), akkor kaszálom.
Jimbo75 2015.03.31. 19:37:42
Hihhetetlen 2015.03.31. 20:02:33
Nekem pont az tetszett az egész évadban (az egész sorozatban), hogy ezek a karakterek honnan jöttek, mivé lettek. Ebből a szempontból Rick, Carol, Michonne, Carl szálai kifejezetten jók voltak, nekem ez önmagában drámai.
Jah és hogy logikátlanságok: a sorozat lényege, hogy olyan reanimált élőhalottakkal harcolnak, akiknek az agya OK, hogy újraindult, de alapvető szerveik nincsenek rendben (esetleg hiányoznak derékból, nyakból lefelé stb.), szóval mégis mitől tudnak mozogni, mitől tud harapni egy levágott fej? Ezekből a zombikból minden részben leölnek 25-100 darabot (és hát utánpótlás ugye minimális) mégis egyre többen lesznek. Egyébként meg OK, hogy az agyuknak kb. csak a minimuma működik, de egy dörzsöltebb balatoni szúnyog köröket ver rájuk IQ teszten amikor pl. az emberre menjek vagy a fény/zaj felé? típusú dilemmákat kell megoldani.
Szóval jah, hát zombikról szól, lesznek benne logikai bukfencek, deal with it, ha egyébként a többi része tetszik.
TheMad 2015.03.31. 20:26:11
yaksi 2015.03.31. 20:44:33
www.imdb.com/name/nm0416694/
Noemikusz 2015.03.31. 20:47:56
De ha eddig egy ág reccsenésétől beindultak a zombik, akkor elég hiteltelen hogy most némán álltak a kamionokban. Főleg hogy nem is voltak kevesen és Darylék sem voltak némák.
Glenn megmenekülése szintén elég... izé. Mondjuk lehet persze, hogy megharapták közben és azért nem mutatták a közelharcot. De nem hiszem.
Pap fehér pólója - WTF???
Az apró dolgokon mindig átsiklunk, nem csak a TWD-ben hanem úgy általában. De ezek már zavaró logikátlanságok.
within 2015.03.31. 20:50:42
Prussia 2015.03.31. 20:53:33
Nézzétek a barátokközt afrikábant az sztem pont jó nektek.
Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2015.03.31. 21:10:08
lilly.alien 2015.03.31. 21:12:59
Garott 2015.03.31. 21:13:09
lilly.alien 2015.03.31. 21:14:50
VogelZsigmond 2015.03.31. 21:33:14
Es ez a Morgan vak dolog meg nekem is feltunt. Mielott verekszenek, vagy kozben (mar nem emlekszem) van egy jelenet amikor Morgan van kozepen es a periferiaja ket oldalan all a ket farkas "eszkomajn" es Morgan beszel hozzajuk, de DIREKT nem nez egyikre sem! Az teljesen olyan erzes volt, mintha vak lenne. De mondjuk akkor nem csak a nyullab fura, de a film legvege is amikor megdobbenve raszol Rickre. Tehat latja ki az es hogy eppen mit tett Rick...
Nem volt ez annyira rossz sztm. Sot! Sztm az egyik legjobb resz volt. Izgalmas is volt...
Gunsmoke 2015.03.31. 21:34:24
.... Ja persze, a zombik miatt! De már ezzel együtt se nagyon tudom elviselni ezt az olcsó "szappanopera" jelleget.
Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2015.03.31. 21:37:17
CJKrisz 2015.03.31. 21:44:39
zselatnye 2015.03.31. 22:10:09
KoNor_engineer 2015.03.31. 22:10:30
Tutira nem vak. Az elején rákérdez a srác homlokán lévő W betűre ill. a térképen is nehezen tudna tájékozódni egy emberszegény világban.
rez 2015.03.31. 22:13:37
KoNor_engineer 2015.03.31. 22:14:51
Szerintem már ratyi, csak még nem tud róla (az a kocsis jelenet nagyon meleg volt).
Victor Franco 2015.03.31. 22:16:28
JohnnyBGood 2015.03.31. 22:24:46
- A városi lovaglós jelenet és a tank
- Ahogy a farmon próbálják a zombit a kútból kihúzni hogy mentsék a vizet és kettészakad (ritka logikus és életszerű jelenetsor, annyira hiányolom az ilyeneket, nem az uncsi zombidesignnal)
- Amikor Daryl-ék egy autóval lefékeznek mert töménytelen mennyiségű zombi van az úton, a kamera felsvenkel és végeláthatatlan zombiáradat (a legjobb pillanat volt és ennyi, többet nincs globális képe a nézőnek arról mi a lószar folyik a világban, hányan vannak, merre tartanak..)
- Ha jól emlékszem Shane megölése után mikor a dráma után egyre több és több zombi jön elő az erdőből és tart a farm felé
- A labor ahol kutattak a zombik után, az jó szál volt.
- A kormányzó, a lánya, a vitrinsora, a tankos börtönjelenet (ahol a sorozat alatt először és utoljára elhittem hogy van valódi erő az ellenségben, még esetleg a Terminus ilyen volt, de elcseszték a súlyozását)
- A kormányzó szakállas kóborlása ami hatalmas volt szerintem, nagyon élveztem
- Ahogy Daryl-ék a kórházat cserkészik az üres város épületeiből
Kb ennyi ami igazán nyomot hagyott. Ebből látszik, mi az ami rám a drámán kívül hatással van, amiből egyre kevesebb van a sorozatban: logika, a világra való kitekintés, és egyedi jellegű kidolgozott életszagú jelenetek.
A mostani évadból őszintén nem tudnám elmondani a 2/3-a miről szólt, passz. (a drámán kívül). Az évadnyitó szuper volt, utána szürke köd addig míg a pajtában nem rekednek a forgószeles viharos napon, a forgóajtós/zenés rész egyben megvan, és ennyi ami igazán jó volt. Sajnos. A világról továbbra sem tudok semmit, ahogy arról sem mi van a zombi-kórral, miért lesznek zombik akik csakúgy meghalnak, stb..?
GergoV 2015.03.31. 22:31:18
Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2015.03.31. 22:31:44
zsubiaba 2015.03.31. 22:40:57
Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2015.03.31. 22:55:24
Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2015.03.31. 23:00:46
Victor Franco 2015.03.31. 23:14:57
Ezt ismeritek?
www.imdb.com/title/tt3499458/
brenko_ 2015.04.01. 01:26:28
Repointed 2015.04.01. 04:41:27
Ennek a sorozatnak ez már az ötödik évada.....
Milyen filmet néztél eddig?????
Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.04.01. 06:42:58
dekoninckxx 2015.04.01. 08:18:49
teszt123456789 2015.04.01. 09:05:21
teszt123456789 2015.04.01. 09:06:42
teszt123456789 2015.04.01. 09:09:50
Neils 2015.04.01. 09:11:00
gothmog 2015.04.01. 09:33:30
További magyar hang 2015.04.01. 09:53:39
sweeney todd 2015.04.01. 10:30:14
sweeney todd 2015.04.01. 10:33:03
Yettihun 2015.04.01. 10:38:47
Arról, hogy miért lettek ilyenek a zombik, van-e ellenszer stb. kb 3 -4 rész szólt az öt évad alatt. A sorozat már kezdetben sem erről szólt, hanem arról, hogy van egy csapatnyi random arc Georgiából, aki szeretne életben maradni egy ilyen világban is.
Persze szólhatna arról is ami téged érdekel, de akkor kb. az összes mostani szereplőt dobhatod ki a kukába, mert őket az érdekli, hogy legyen mit enniük aznap, meg akár holnap és közben ne harapja meg pár kóbor járkáló, miközben a nagydolgukat végzik vagy alszanak.
Viszont, hogy az évadról is legyen pár szó. A zombik néha még mindig idegesítenek, a látványos halálmódok miatt olyan könnyen törnek, mint a porcelánbaba, közben a csontodat is átharapják szinte.
Azóta várok arra, hogy Abrahamnak normális szerepe legyen, mióta megjelent a sorozatban. Szerintem az ő karakteréből sokat ki lehetne hozni. Az Alexandriás részek bejöttek jól megoldották a súrlódásokat a lakosság és Rickék között, viszont a lezárása annyira nem volt odacsapós a kardos pisztolyos jelenettel, pedig addig kifejezetten bejött az évadzáró.
Viszont ami a következő évadra nem jön be, hogy Deanna kivételével az összes érdekes városi szereplőt kiherélték. Jó ott van még Jessie, de vele feltehetőleg csak valami szerelmi szár és indokolatlan drámázás lesz :S
Mindenesetre nézni fogom továbbra is, mert egyszerűen érdekel mi lesz a karakterek sorsa, még a sokszor bóvli szintű megvalósítás ellenére is.
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.04.01. 12:30:18
Carol tényleg nagyon jó, a csaj daryl után a legjobb az egész soriban.
sélli_ 2015.04.01. 12:32:43
Nagyon szeretem ezt a sorozatot, de kicsivel tobb akcio kellene es kevesebb drama.
Sasha egesz evados vekengese -foleg miota tesojat kinyirtak es az orulet jelei mutatkoznak rajta- hulla idegesito es felesleges. Netto 3.5 perc telt el azzal hogy hurcibalja az erdoben a hullazombit, meg godrot as, meg rajuk fekszik. TOLTELEK....
En a fel bandat kinyirtam volna a mostani evadzaroban, a pappal az elen.
Rosita, Eugene, Sasha - felolem mind mehet a levesbe. Sok vizet nem zavarnak, felesleges toltelek...
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.04.01. 12:55:26
Tábor.megjött.vége.menekülés.
farm.megjött.vége.menekülés.
börtön.megjött.vége.menekülés.
woodbury.megjött.vége.menekülés.
terminus.megjött.vége.menekülés.
alexandria.megjött...
sélli_ 2015.04.01. 12:59:04
Jo lenne valami mas otletet bevetni az iroknak mint ez a muszajbol menekules mert igy 5 evad utan mar uncsi.
lebigmac 2015.04.01. 17:08:40
hat karakterdramanak kurva szar
lebigmac 2015.04.01. 17:11:55
hogyha nem ezlenne, akkor az utolso par evadban azt nezned, ahogy nevelgetik a disznokat
zsoltix 2015.04.01. 17:47:03
csalódás a sorozat történetében. Melissa McBride alakításában a karakter sokkal félelmetesebb mint bármelyik zombi"
Igaz. Ha választanom kéne a zombikkal teli erdőben való túrázás és Carol mama ötórai teája közt, inkább az előbbi. :)
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.04.02. 10:20:18
@zsoltix:
carol masszívan #2-es nálam mostanra daryl mellett. Eskü a nő félelmetesebb, mnt egy tucat zombi. az a tettetés félelmetes.
malocz 2015.04.02. 13:45:38