Sőt, nemhogy ide költözik, egy köpésre tőlünk, de két és fél évet ugrunk is az időben, ami annyira engem nem nyugtat meg, de majd nyugtával dicsérem a napot. Mindezt Alex Gansa, a sorozat executive producere és egyben showrunnerje (a napi működésért felelős producer) mondta el a Paleyfest nevű tévés rendezvényen. A beszélgetés alatt sok mindenről volt szó, vázlatpontokban ismertetjük a fő pontokat:
- Minden valószínűség szerint Németországban fogatnak, még idén. MOST kell meggyőzni a producereket arról, hogy a Bazilika simán elmegy kölni dómnak.
- Carrie nem a CIA kötelékében dolgozik már. Ezt Claire Danes azzal ütötte el, hogy a karakter sörcsapolással keresi a kenyerét.
- Európa a terrorizmus miatt fontos helyszín, szó lesz a Nyugat-Európát érintő biztonsági kérdésekről is.
- A férfi írók nem szerették volna, ha Quinn és Carrie között szerelmi szál alakuljon ki, de a női hangok elnyomták a tiltakozásukat, és a negyedik évad végére csak összeboronálták a karaktereket bizonyos tekintetben.
- Ha ez kérdéses lett volna: Carrie nem egy hús-vér csecsemőt készült vízbe fojtani ABBAN a jelenetben.
- A karakter jellegzetes sírós arcára vonatkozó kérdésre Danes azt felelte, hogy ez nem szándékos, egyszerűen az arca ilyen lesz, ha bőg.
- Gansa nagyon óvatosan fogalmazott az Iszlám Állammal kapcsolatban: nemigen várható, hogy a lefejezések, az elevenen elégetett rabok, a nemi erőszakok, a műkincsek elpusztítása és hasonlók a sorozatba kerüljenek, mert az írók eddig emberként, érző lényként mutatták be az ellenséget, és erre az IÁ esetében nemigen vállalkoznának.
lostparadise 2015.03.09. 16:16:48
AaannnaaA 2015.03.09. 18:25:01
vernon 2015.03.09. 19:07:38
2015.03.09. 21:12:35
Ezt nem csak a pestiek szúrják ki, hanem kb mindenki, és egy végtelenül szegényes, hobbifilm érzést ad az egésznek. Remélem, hogy több ilyen film nem készül. A Strike Back ugyan itt forgott, de abban végre Budapest nem akart másnak látszani, mint ami.
2015.03.10. 09:10:52
Nézőke 2015.03.10. 09:13:15