Elbúcsúztunk a napokban a Colbert Reporttól, David Lettermantől, viszont a legszomorúbb késő esti vicces talkshow búcsú a héten egyértelműen Craig Fergusoné. Személyében ugyanis a műfaj jelenlegi legjobbja távozik, akihez foghatót valószínűleg sokáig nem fogunk még látni országos csatornán. Ösztönös zseni, aki elképesztően profin improvizált és gyorsan reagált, a megírt poénokat is úgy adta elő, hogy mindenki elhitte neki, hogy éppen akkor találja őket ki, és gyakran kísérletezett a late night talkshow formulával. Lement pénteken az utolsó adás nagyobb felhajtás nélkül, a főcím helyett celebek egész hada dobolt, viccelődtek Bill Cosby kárára, a végén pedig kiderült, hogy az egész csak egy álom volt, majd megidézte a műsor a Maffiózók fináléját. Nézzük át, hogy miért a Late Late Show with Craig Ferguson volt a legfurább, és éppen ezért a legizgalmasabb is a műfajában.

A legtöbb talkshow pontosan ugyanolyan, van egy bejáratott forma, aztán pedig azt maximum csak variálják. Kivétel nélkül mindegyik a műsorvezető monológjával indít, ezek rendszerint rövid, aktuális eseményekre reflektáló rövid poénok sokaságából állnak, ezután szokott jönni valamilyen szegmens, ez általában minden műsorban más. Ez amolyan védjegyszerű rész, ami arra szolgál, hogy az adott műsort megkülönböztesse a többitől, Kimmelnél általában mindenféle szkeccsszerű agymenés van híres emberekkel, Fallonnál általában zenés tematikájú betét, Lettermannél pedig Top10-es listák voltak. Ezután jön egy vendég, akivel már készült előinterjú, és le volt már gyakorolva vele a teljes beszélgetés. Ez a rész fő célja, hogy a meghívott híres ember valamilyen éppen érkező termékét promotálja, így a kérdések is a körül forognak, hogy mit akar a meghívott éppen eladni.

Ezután van, amelyik műsorban jön még egy vendég, akár kettő, végül gyakran valamilyen zenei produkció zárja az adást. Állandó kelléke még a műfajnak az úgynevezett „sidekick”, egy, a host haverjaként funkcionáló komikus, aki néha beszúr egy-egy poént. Amitől Ferguson műsora a legjobb volt, hogy rendre eljátszadozott ezzel a bekövesedett formulával, teljesen kiforgatva azt, vagy éppen teljesen dekonstruálva. Nézzük szegmensről-szegmensre, hogyan és miként az évek során, felelevenítve néhányat a megszámlálhatatlanul sok visszatérő poénok közül, amiről híres volt a műsor.

Cold Open

Az úgynevezett „cold open” a főcím előtti apró hülyéskedés, krimisorozatoknál gyakran a fő konfliktus bevezetése (lásd Horatio napszemüveges egysorosait a CSI-ban ). Ez a talkshowk világától sem idegen, viszont míg a legtöbb esetében ez különleges alkalmakkor szokott csak lenni (pl. Fallon első adása), addig ez Fergusonnál rendszeres. Néha zenés betéttel indított a műsor, ismert számokat adott elő viccesen túljátszva, tátogva és táncolva. Időnként zoknibábokkal indította a műsort (sokáig állandó kelléke volt a műsornak), a legtöbbször egy káromkodó nyúllal. Legtöbbször viszont szimpla szabad hülyéskedés volt a közönséggel, néha egy híres emberrel kiegészülve, a legjobb ezek közül a műsor legtöbbször meghívott vendégével, Kristen Bellel készült rész volt, amikor egy teljes showt végigcsináltak közösen. Újabban pedig a közönség közül választottak ki tetszőleges nézőt, akivel marhultak egy sort, végül a produkciótól kaptak egy ingyen vacsorát.

Monológ

A monológ rész az ilyen műsorokban általában 10-12 rövid poén, amik aktuális eseményekre, popkulturális történésekre reflektálnak, tulajdonképpen az, amit Fábry Sándor is csinált humorbonbonok címszó alatt. A műsor kezdetén még Ferguson is ilyeneket puffogtatott, de ezek közé gyakran becsempészett improvizált poénokat is, egy idő után pedig feltűnt neki, hogy ezek a részek sokkal népszerűbben a közönség körében, mint az előre megírt poénok. Ezért egy ponton leállt az írócsapatával a poénok írásával teljesen, nem is próbált meg mindenre reagálni, általában szűkítette a témákat 2-3-ra, de gyakran fordult elő olyan is, hogy az egész monológ alatt egyetlen témát járt körbe csak. Ezek a monológok többnyire spontának voltak, Ferguson mestere volt az improvizációnak, bármi is történt, rendszerint azonnal tudott rá reagálni valamilyen poénnal rá, gyakran magát is cikizve.

Az egyik legzseniálisabb monológja, ami gyakran elő is szokott kerülni róla szóló diskurzusokban, az volt, amikor Britney Spears-nek volt a hírhedt leépülése, amire minden komikus ugrott is, hisz adta magát a téma. Craig monológja viszont arról szólt, hogy ő nem fog szerencsétlen Britney-n poénkodni, mert nem túl etikus valakit rugdosni, aki már amúgy is a padlón van, helyette nyersen és őszintén a saját, maga mögött tudott alkoholizmusáról beszélt, ami egy adott ponton majdnem öngyilkosságig fajult, amitől pedig igazán briliáns volt ez a szegmens, hogy ezt mennyire humorosan tálalta, kerülve mindenféle színpadias gesztust. Jelezném, mindezt egy olyan műfajban tette, aminél elsődleges a szórakoztatás, ezért gyakran a producerek a lehangoló témákat is megtiltják a hostoknak. Ferguson egyébként rendszeresen nagyon nyíltan és humorosan beszélt a műsorban lecsúszott, alkoholista korszakáról.

Tweetek és mailek

A műsor elején itt még leveleket és maileket lehetett küldeni neki, aztán engedve a kor szavának, Craig regisztrált a Twitterre, ezután pedig már ott is lehetett neki üzenni, a legjobbakat pedig felolvasta. Mint semmi más a Late Late Showban, ez sem volt kicsit sem kötött, előfordult, hogy egyetlen levélre reagált hosszan, a többit meg szimplán lesöpörte az asztalról. Ez a rész rendszerint sokkal inkább róla és a ’sidekickjéről’ szólt, ahogy elpoénkodnak egymással, és különböző szexuális utalásokkal bombázzák egymást. Egyébként sokáig nem volt sidekick, sem zenekar a műsorban – ezek állandó kellékei az ilyen showknak - , ezekkel sokáig elviccelődött, aztán egyszer csak megjelent Geoff Peterson, a meleg robot csontváz, aki a kezdetek kezdetén még csak néhány szót, előre rögzített mondatot tudott mondani, és motorizált robot volt. Később sokkal jobban vezérelhetővé vált – kivéve a kezét, amin fityegtek a csontok, és csak fel-le tudta mozgatni a karját, ez is állandó humorforrás volt – és emberi hangja is lett neki. Geoff hangját egy Josh Robert Thompson nevű komikus adta, aki profin tudta utánozni hírességek hangját is. Ez a műsor utolsó szakaszában egy állandó poént is szült: Craignek csengett a telefonja, amikor meg felvette, a vonal végén rendszeresen egy híres ember beszélt. Néha voltak klasszikus szkeccsek is, több karakter is népszerűvé vált, úgy mint Aquaman, a gnómként ábrázolt Károly herceg, a legjobbak pedig a „Michael Caine az űrben” szkeccsek voltak, főleg a Franciaországban forgatott „Michael Caine az űrben… Párizsban”.

Beszélgetések

A legtöbb beszélgetős műsorban az interjúk mind ugyanolyanok, bejön a vendég, bratyizik vele a műsorvezető picit, egészen véletlenül feltesz neki egy olyan kérdést, amire a válasz egy humoros történet, aztán kap kérdéseket az új lemezről / filmről / regényről / bármiről, aminek a promóciójára szolgál az interjú. Craig ezt a formulát teljesen felrúgta, az interjúk elején a kártyákra írt kérdéseket szimbolikusan mindig összetépi és szétszórja a darabjait, a vendégekkel pedig teljesen kötetlen beszélgetés zajlott, akár arról, hogy volt-e már Moszkvában, vagy arról, hogy minek öltözik majd Halloweenkor, gyakran pedig szóba sem került a termék, amit promótálni kellett, vagy éppen viccesen reflektált arra, hogy promótálni kell. A meghívottak nagyrésze pedig rendszeresen visszajárt, mert ez volt az egyetlen műsor, ahol nem begyakorolt válaszokat kellett előadjanak. Fergusont pedig érdekelték is a meghívottak, élvezettel meséltette őket mindenféléről, ami éppen eszükbe jutott, és minden egyes meghívottból ezzel a módszerrel előcsalta a legemberibb és legkedvelhetőbb énjét azáltal, hogy őszinte pillanatokat csalt belőlük elő.

Sokáig volt egy olyan visszatérő poén, amikor ha bejött Secretariat, a drogfüggő ló (ami két ember nagyon béna ló jelmezben), akkor mindenkinek táncolnia kellett, a vendéget is beleértve, később ez elmaradt, cserébe mindig az első vendég bekonferálása előtt táncolt Secretariattal. A beszélgetés vége pedig mindig valami vicces baromság volt, ami időszakosan váltakozott. Meg lehetett érinteni Craig csillogó golyóját (mármint egy világító gömböt), sokáig a műsor végén szájharmonikázott a vendéggel, az egyik legjobb pedig a kínos csend volt, amikor egy percig csak ültek a meghívott színésszel egymás mellett kínosan. Újabban lehetett frizbit dobni Secretariatnek, a leggyakrabban viszont kvízjáték volt, az elején még 7 és fél dollárt, később már 50-et lehetett nyerni aprókban. Ez volt a Big Cash Prize, és olyan kvízeket tartalmazott, mint mikor Izlandról mondott random tényeket, majd feltett egy kérdést, aminek semmi köze Izlandhoz, vagy éppen a „Mi van a dobozban?” játék, amikor gondolt valamire, ami a dobozban van, de egyedül csak Geoff tudja, hogy mi az, a híres embernek pedig ki kellett találnia. Nyilván bármit is válaszolt, az volt a helyes válasz. Néhány hírességnek voltak visszatérő poénjai is a műsorban, Ewan McGregorral fogócskázni kezdtek mindig, amikor megérkezett, Kristen Bell pedig Geoff ősellensége volt .

Mit tanultunk a mai adásból, Craig?

Az összes többi műsort egy zenei vendég zárja, előad egy dalt, majd utána a műsorvezető felmegy a színpadra az összes vendéggel, megköszöni nekik mégegyszer, majd elköszön a nézőktől. Néha előfordult Craignél is, hogy zenei vendég volt, de a szűkös költségvetés miatt nem sokszor volt alkalma élő fellépéssel zárnia a műsorát, erre találta ki a „Mit tanultunk a mai adásból, Craig?” részt, amiben össze kellett volna foglalnia az adást. Persze helyette mindenféle egyéb marhaságot csinált, gyakran kioldott nyakkendővel, kigombolt inggel, és az asztalra feltett lábakkal hülyéskedett, de gyakran valamilyen improvizált jelenetet adott elő Geoffal, amiben Craig szinte mindig detektívet játszott, Geoff pedig vagy gyanúsítottat, vagy a társát, de néha előfordult, hogy éppen a szeretőjét. Ez rendszerint amolyan slusszpoén volt, mielőtt elbúcsúzna a nézőktől. 

Különkiadások

Ferguson pár éve kitalálta, hogy egy hétre a teljes adást Párizsba költözteti, és ezalatt tematikus adásokat készít. Kristen Bell kísérte el, akivel közösen vezették a showt, és a műsor kapott erre az időre egy nagyon bizarr új főcímet is. Nagyrészt helyi látványosságokat néztek meg, Craig pedig fellépett a Moulin Rouge-ban is a táncoslányokkal. Ezt később egy újabb külföldi hét követte, ekkor a műsor másik barátjával és gyakori vendégével, Mila Kunis-szal mentek Craig szülőföldjére, Skóciába. Az ezredik adás pedig talán az egyik legfurább dolog volt, amit a műfajban láthattunk, az egész műsort ugyanis zoknibábok vezették. Még két legendás tematikus adást szoktak emlegetni ezen kívül, mindkettőt a műsor korai szakaszából. Az egyikben Craig frissen elhúnyt apjának szentelt egy teljes adást, a másikért pedig egy Emmy-jelölést is begyűjtött, ekkor egy teljes adást szentelt Desmond Tutu Nobel-békedíjas jogi aktivistának és dél-afrikai püspöknek, amivel bizonyította, hogy simán lehet fontos, ismeretterjesztő témákat is humorosan és szórakoztatóan tálalni (jócskán John Oliver előtt).

Mi lesz most?

Jövő évtől James Corden veszi majd át a helyét, nyilvánvalóan helyt fog majd állni, aki kételkedik benne, nézzen bele néhány brit showműsorban, amikben rendszeresen szokott beszélni (mondjuk egy Big Fat Quiz of the Yeart). Craig Ferguson pedig marad a CBS-nél, ahol egy Celebrity Name Game nevű kvízműsort vezet majd, ami egyáltalán nem lesz ugyanaz. Felmerült a pletyka, hogy egy korábbi időpontban a CBS egyik leágazása készítene vele beszélgetős műsort, de ez valószínűleg nem fog megtörténni. Ami jó hír, hogy újra ráfekszik majd a stand up comedy-re, remélhetőleg elkészíti majd a zseniális Does This Need To Be Said? című egy órás stand up DVD-jének a folytatását. Egy biztos, hiába lesz Corden valószínűleg agyon jó, Craig Ferguson pótolhatatlan, és a műfaj egyértelmű királya, aki a csúcson hagyja abba. Kimmelnek, Fallonnak nagyon jó írói és gagmanjei vannak, az kétségtelen, de a jelenlegi palettán csak Colbert és Conan O’Brian közelítik meg Fergusont, ami a műsorvezetői szkilleket illeti, azon belül is azt, hogyan reagál olyan helyzetekre, amik nincsenek előre megírva és lepróbálva. Ez egy zseniális 10 év volt, jó pihenést, Craig!