Freddie Highmore egy tök normális, 22 éves angol színész, aki most éppen a Bates Motel című sorozatban alakítja Norman Bates-t, és igen, azt a Bates-t, akiről Hitchcock olyan beszaratós kis filmet rendezett Psycho címmel. Highmore-t az amerikai közönség a Charlie és a csokigyárban ismerte és szerette meg, a Bates Motelt készítő Carlton Cuse viszont korábbi munkáit is nyomin követte - volt mit, hiszen Highmore 7 éves kora óta szerepel sorozatokban és filmekben. A Bates Motelben a tini Norman Bates-t mutatja meg nekünk olyan színészek társaságában, mint Vera Farmiga vagy Nestor Carbonell, de cseppet sem lóg ki közülük, sőt. A Viasat volt olyan jófej, és leszervezett egy email-interjút vele, innen is köszönet érte.   

A sorozat második felében erősen felpörögnek az események a karaktered körül. Mennyire nehéz lavírozni a félénk srác és a fekete zoknis őrült között?

Élvezetes, és nem úgy nehéz, ahogy gondolják. Óriási feladat eljátszani egy ilyen lenyűgöző karaktert. Úgy értem, ez az egyik legnagyobb előnye egy sorozatnak, mármint hogy van elég idő a karakterfejlődésre – ellentétben egy kétórás mozifilmnél, ahol ezt siettetni kell. Norman szerepe ráadásul kivételes, hiszen mindannyian tudjuk, hogy mivé fog fejlődni, tehát az egyik legjobb dolog, hogy attól annyira eltávoludunk, amennyire csak lehetséges, és csak közelítünk felé a sorozat folyamán. Ráadásul épp azért, mert tudjuk, hogy mivé alakul, nagyon izgalmas kvázi ez ellen játszani. Az emberek megkedvelik, szurkolnak neki, annak dacára, hogy tudjuk, olyasvalaki lesz belőle, akivel nem lehet szimpatizálni. Ez a lassú átmenet az elkerülhetetlen végzete felé folytatódni fog a második évadban is.

Hogyan fogsz hozzá egy ilyen elborult karakter megformálásához? Utánaolvastál? Hogy lehet megérteni és magadba szívni egy pszichopata gondolkodásmódját?

Az eredeti filmben Anthony Perkins alakításától én is lehidaltam. Az nem olyan, hogy csak fogod magad és elismételed, lemásolod. De ettől még bizonyos értelemben befolyásolt. Abból, amit ő csinált, amivel ő kísérletezett, a játékának bizonyos aspektusait megragadtam, és az új szerepbe illesztettem. Azzal, hogy a Bates Motelhez jelenkori környezetet választottunk, szabadabban ötletelhettünk, mintsem ha ragaszkodunk film képviselte megkötésekhez. Max (Max Theirot, Norman bátyjának alakítója) például különösen sokat foglalkozott Ed Gein élettörténetével – ő az a sorozatgyilkos, akiről a regénybeli Norman Bates karakterét eredetileg mintázták. Ezt a könyvet én is átlapoztam, sőt, ami azt illeti, még mindig a lakókocsimban van. Gein életéről szól, arról, hol kezdett kicsúszni a lába alól a talaj. Max számára érdekes volt, hogy Ed Gain tetsvérével való visszonya hogyan járult hozzá a gyilkos személyiségének kibontakozásához.

Milyen érzés nap mint nap egy sorozatgyilkos bőrébe bújni? Elvégre ez egy sorozat, és nem egy mozifilm, szóval hosszabb távra kötelezted el magad. Nem visel meg lelkileg?

Az emberek mindig ilyesmit kérdezgetnek. Nem, meglehetősen normális maradtam. Ha leszámítjuk, hogy épp Norman ruháit viselem, egy normális személy vagyok. Szóval én nem érzem, hogy negatív hatással lenne rám a szerep, de erről mindenki meggyőződhet, aki látott már felvétel közben. Nem tombolok jobbra-balra, mint az őrült karakterem. Azt hiszem mindig elég könnyen sikerült a kettőt szétválasztanom, mármint a szerepet a való élettől. Persze mindig vannak olyan jelenetek, amik nehezebbek, amiket nehezebben dolgozok fel. Volt például egy jelenetem Verával (Vera Farmiga, a Norman anyját alakító színésznő, vele itt interjúztunk), ahol Norma és Norman veszekednek, és a karakterek lassan haladnak arra, ahol mindenki tudja, hogy ki fognak kötni. Tudják, az alagsorba, ahol a Psycho végén Norma már nem néz ki annyira jól. Azok a jelenetek időnként hatással vannak rám, mert az mondod magadban “Nem akarok Verával vitatkozni”, de mégis nekiesel, és ezért egy szakadék keletkezik kettőtök között. Érzelmileg annyira túlfűtött szakadék, hogy a jelenet után szükségét érzed, hogy bocsánatot kérj. De nem, nem lettem őrült. Remélem.

Ha az első évadból egy kulcsjelenetet kellene megnevezni, mármint amiből kiderül, hogy Norman milyen is legbelül, melyik lenne az?

Talán az a flashback a hatodik epizódban, ahol kiderül, hogy Norman apja meghalt. Hú, az nagyon jó volt, mert utána teljesen újraértelmeződik Norma és Norman addigi kapcsolata. Ott már látszik, mire is képes Norman, de még mindig úgy érződik, hogy ő voltaképpen egy rendes fickó. A forgatásokon is mindig ezt mondom, az emberek meg visszakérdeznek, hogy mit értek azalatt hogy egy rendes fickó? Pedig az, csak éppen van egy másik énje, amit képtelen irányítani, és ami olyan dolgokat tesz, amiket ő soha nem akarna. Nagyon izgalmas lesz megfigyelni, hogy voltaképp ez a két személyiség hogy mosódik össze.

Úgy érzem a második évad kifejezetten erős lesz abban a tekintetben, ahogy Norman tudatára ébred annak, hogy ki volt, ki lehet és ki lesz belőle. Például a nézők tudják az első évadból, hogy bizonyos dolgokra nem emlékszik az életéből, de talán most meg is fogja ezeket kérdőjelezni, hogy miért is nem emlékszik rájuk? A második évad egyébként Miss Watson meggyilkolásával, illetve annak utóéletével indít. És bár Norman nem emlékszik, hogy pontosan mit is csinált akkor, bármely racionális ember számára elképesztően furcsa volna, ha abban a házban aludt volna ahol egy nőt meggyilkoltak és egyáltalán nem emlékezne arra, hogy mi történt. Valószínűleg mindenki összeadná a dolgokat, és azt gondolná, hogy lehet, volt hozzá valami közöm. Nem akarom lelőni, Norman hogy dolgozza fel ezt a dolgot, de érdekes lesz.

Tudnál kicsit bővebben beszélni a Norman és a két lány közti szerelmi háromszögről? Ez hogyan alakul a második évadban?

A második évadra ráadásul egy újabb szereplő is bekerül a szerelmi képbe, és azonnal elcsavarja Norman fejét. Ki kell várni hogyan alakul. Persze Emma érzései Norman iránt megmaradnak, és hát Norman Bradley iránti érzelmei sem tűnnek el egyik napról a másikra.

Mi volt az, amit te tettél hozzá a szerephez? Amit nem a forgatókönyvírók vagy a producerek találtak ki, hanem te javasoltál?

Mindig érdekesebbnek tartottam olyan érzelmek ellen játszani, amik fekete-fehéren le vannak írva. Így valahogy valóságosabbnak tűnik minden. Az emberek, az újságok úgy beszélnek Normanről, mint "a nagy sorozatgyilkos". De szerintem sokkal jobb mindezt a feje tetejére állítani és azt mondani: Nem, ő nem az. Vagy lehet, hogy részben az, de részben rendes srác is. Az érzelmek ellen játszani akár az egyéni jelenetekben is lehet. Ha például nagyon szomorú vagy valami miatt, nemcsak magadba fordulsz és szomorkodsz, hanem megpróbálsz valami jót is találni benne, vagy megpróbálod magadat jobban érezni. Ezt mindet nekem kell hozzátennem, belülről kell jönnie.

Folyamatosan azt érzem, hogy Norman nem elveszett ember, hogy meg lehetne menteni. A második évadban is vannak bizonyos jelenetek, ahol láthatod normális fazonként beszélgetni. Egy átlagos tini, aki végzős egy suliban, van egy lány aki tetszik neki, ésígy tovább. Olyannak látjuk, mintha a való világban létezne, mint bármelyik másik ember. Norman ugyanolyan mint a többiek, csak éppen van ez a kis apróság ami miatt időnként meghibban. De az egyértelműen látszik, hogy mivé is válhatott volna.

Nehezebb úgy játszani, hogy tudod, miként végzi? Várod már a végkifejletet?

A karakternek fogalma sincs róla, de ha a karakterfejlődés ívét nézzük, akkor kifejezetten hasznosnak tartom, hogy ismerem a végkifejletet. Talán más színészeket zavar, ha például azt gondolják, hogy az első évadban a karakterük jófiú, de a végén kiderül, hogy ő irányitja a gonosz bandát vagy valami. Azt gondolnák nem, én nem is így játszottam, én csak adtam a jófiút és ti erre meg ilyenné tesztek. A színész úgy érezné, mint ha rosszul varrták volna el a szálakat. Norman esetében esély sincs hogy bedobjanak valami teljesen új dolgot, ami azt is jelenti, hogy az amit a múltban alakítottál annak nincs akkora súlya, akkora valóságtartalma, amikor továbblépsz. Végeredményben a sorozat elejétől tudod mi lesz a karaktered vége, sokkal inkább csak a tempóra kell ügyelni meg időben elhelyezni.

Nem fordult meg benned, hogy rátegyél egy lapáttal, és sötétebben játszd el a szerepet? Hiszen tudod, merre tart a figura sorsa.

Felesleges lenne, hiszen a nézők ösztönösen sötétebbnek látják Normant, mint amilyen. Azzal az elvárással ülnek le a tévé elé, hogy Norman egy gyilkos lesz. Például a második évadban van egy jelenet, amikor Norman táncol. Másnap Kerry küldött egy sms-t, hogy mennyire vices volt. Hogy a világ legcukibb sorozatgyilkosa volt, akit valaha látott. Ez benne a komikum. Ez a sorozat fekete humora, ahol látod Normant egy bulin, ahogy próbál beilleszkedni, miközben a zenére lődörög. A nézők odateszik a másik énjét, ne már, hiszen ő ilyen, mi pedig erre nem, ő nem is olyan. Nem kell olyannak lennie. A tévés sorozatgyilkosok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. De úgy gondolom, hogy éppen ez az, ami elválasztja a Bates Motelt a többitől: egy olyan sorozatgyilkos ötlete, akit nem csak a rossz tulajdonságai miatt lehet kedvelni. Norman nem csak főgonosz lehet, hanem főhős is egyidőben.

A Bates Motel második évada ma este 11:00-kor indul a Viasat6 műsorán.