Az idei X-Faktor második adását nézve azon tűnődtem, hogy mi az ijesztőbb: Alföldi Róbert sztreccsfarmerbe bújtatott segge, vagy a Micsoda nő egyik mellékszereplőjének – na nem a gyökér eladó a boltban, hanem a nyolcvanas évekbe ragadt ribanc a sarkon karakternek – fazonírozott Tóth Gabi, de aztán az élő adásra oroszlánsörényt kapó, végtelenül hosszú lábú énekesnő nyert mellbedobással. Isteni csoda volt, hogy Tóth Gabi másodlagos nemi jellegei nem buggyantak ki a ruhából a zsűriasztal mögött előadott műextázisban, de hát ebben a show-ban nem ez volt az egyetlen furcsaság.

Ott volt menten a dzsungelből frissen érkező Szabó Zsófi, akiről rögvest kiderült, hogy a műsorvezetés nem igazán az ő műfaja, hiszen ha valaki egy 3 óra tíz perces műsor végére sem képes megjegyezni egy kurva telefonszámot, az válasszon más szakmát magának (az After-X című műsorban például tök jó volt a buta szőke szerepében). A csaj pont úgy viselkedett, mint a falusi polgármester legkisebb lánya, aki a helyi Ki Mit Tud egyik fordulójának levezetését kapta meg a kultúrban, harsány volt, és azt hitte, róla szól a műsor, pedig dehogyis, ő csak a biodíszlet egyik eleme, kirakott csöcsök ide vagy oda. (Szia, Bence, hazajöttünk, a nászút fasza volt.)

Persze a hangsúly nem a zsűrin vagy a műsorvezetőkön, hanem a háromórás műsoridőt kitöltő énekeseken van, akikről Sajó kolléga azt írta Istenes Bence és a szerkesztők tetszését is elnyerő posztjában, hogy ritka erős mezőnyt alkotnak, amivel egyet kell értsek, hiszen a tegnap fellépő 12 énekesből csak öten voltak hamisak, ami, ha jól emlékszem, rekord a műsor történetében. A végén tök jogosan hazazavart Ilyés Jenifer mindent megtett ugyan, hogy Jimmy fia Krisztián szellemét a színpadra idézze, és a Goldeneye betétdalával annak idején gigászi harcot folytató faszihoz hasonlóan csak ad hoc talált el hangokat a nótájában. A csaj láthatóan arra bazírozott, hogy majd állandóan dicsért külseje továbbjuttatja, de csalódnia kellett.

Az egyébként szinte minden énekesre igaz volt, hogy halálra izgulták magukat - a vigaszágon bejuttatott Benji vagy Andelic Jonathan előadása alatt végig attól féltem, hogy infarktust kapnak, és a mentő visz el őket, Jonathanról a végére úgy szakadt a víz mint egyszeri magyar külügyminiszterről az amerikai rapporttúrán, Benji szegény meg alig tudott megszólalni, amikor Szabó Zsófi az arcába tolta a dekoltázsát, és megkérdezte, hogy érzi magát. Jó, az olyan tapasztalt előadók, mint a mezőnyből hangban mindenképpen kiemelkedő Horányi Juli - Kállai-Kiss Zsófi - Borbély Richárd trió nem fognak beszarni egy ilyen feladattól, az ő végzetük pont a rutin lehet, amivel lehozzák a nótákat: Borbély a Meat Loaf-dalt úgy mondta fel, mint egy gépiesen bemagolt házi feladatot, a rémesen előnytelen ruhába bujtatott Kállai-Kiss Zsófia hiába bizonygatta, hogy a Tóth Gabit is megríkató Toldi Mária-dal valódi érzelmeket keltett benne, egy szavát nem hittem el, Horányi Juli pedig bármennyire is szuggesztív előadó, a manírjai miatt nem tudok őszintén drukkolni neki - pedig a hangja alapján simán az egyik legjobb.

Meglepő volt Nagy Richárd érett, tényleg erőteljes előadása, a tavaly a mentorházból elzavart (az idei műsorra tartalékolt?) srác jól eltolta Robbie Williams Love Somebody-ját, és dettó meglepő volt, csak éppen ellenkező előjellel, mennyire középszerű volt Szabó Richárd Queenje, vagy a 15 éves kora ellenére kurvának öltöztetett Tóth Andi felnőtteskedő, öblös hangon elüvöltött Richard Marx-száma. Utóbbira pedig ha odafigyel Szikora, a döntőig is elrugdoshatja, csak adjanak neki olyan dalokat, amik jól állnak neki, oszt kalap, az ilyen műsorban szavazó nézők rémesen egyszerű népek. A leginkább csak a lábai miatt dicsért Jakab-Péter Izabella sem váltotta meg a világot, Dér Heni Ég veled című szerzeményét énekelve Csobot Adélt juttatta eszembe, és ez azért nem feltétlenül pozitívum, bár a hölgy egyéb kvalitásairól Bence biztos tudna mesélni (Szia Bence, jókat ettünk, kirándultunk, fasza volt, na.)

Az X-Faktor rákfenéje az együtteses szál, bár idén a Tha Shudras révén legalább van egy olyan induló ebben a kategóriában is, akivel számolni lehet (igaz, a tegnapi produkciójuk elég lapos volt), de a Spoon létezésére semmiféle magyarázatot nem vagyok hajlandó elfogadni. Lapos, középszerű, rossz fiúzenekarból volt bőven már a magyar zenetörténetben, Szikora meg is említette a By The Way-t, mint követendő példát nekik - na ők már fel is oszlottak, szóval hajrá, tessék hallgatni a legviccesebb mentorra. Szikora egyébként tegnap megint magára vette Somló Tamás Voice-ban levetett varázsköpenyét, és olyanokat mondott, hogy

a hangod nem parizer

vagy

az érzelmek húrján tudtál szépen bazseválni

már tényleg csak a tilinkózás hiányzott, de hol van még az évad vége. Alföldi és a neki végszavazó Tóth Gabi pontosan azt hozzák, amit tavaly, ha valaki ezt szereti bennük, idén is pont olyan jól fog szórakozni a zsűriértékeléseken, mint egy évvel ezelőtt, ha nem, akkor meg duplán ideges lesz, mert Alföldi 200 százalékkal több tátott szájas vigyort vezet elő, Tóth Gabi meg a szokásos hiperaktív önmagát adja, és úgy izeg-mozog a székben, mint aki elé túl sok kokót toltak ki az asztalra. Little G viszont kellemes meglepetés, egyelőre mentes az idegesítő maníroktól, és ugyan többször is lehetne szakmaibb, karcosabb, amit mond, az amitől féltettem (disclaimer: személyesen ismerem és nagyon kedvelem), azaz a posványba való belesüllyedés, hálistennek elmaradni látszik.

Kötelező Tóth Gabi-animgifünk sem marad el, tessék: