25 év után már nem lehet újat mutatni sajnos egy sorozatban, ez pedig egyre nyilvánvalóbbá válik a Simpsonsban. A 26. etap kezdete sem volt ez alól kivétel, még akkor sem, ha mindent elkövettek, hogy csavarjanak egyet az eddigi recepten, sőt, még azt is bedobták, hogy egy fontos szereplőt kinyírnak benne. Haláleset az volt, de amit kaptunk, háááát, az nem volt az igazi.
Egy barátommal rendszeresen visszatérő beszédtéma, hogy az emberrel nem tud olyan dolog történni, ami ilyen, vagy olyan módon ne lett volna még a Simpsonsban. Negyedszázad és 552 (vasárnap óta már 553) rész után persze ez nem akkora kunszt, sőt, az elmúlt évtizedben már visszaütött, sem mint jó dolog volt, merthogy nemcsak velem nem tud olyan dolog történni, ami még nem történt Homerrel, de Homerrel sem tud olyan történni sajnos.
Ennek ellenére a Simpsons még mindig az egyik legjobb animációs sorozat, de azt is megkockáztatnám, hogy a többi mellett is megállja a helyét, úgyhogy anélkül is lett volna miért várni őket, hogy Al Jean egy éve bejelentette, meghal majd egy fontos karakter, akinek Emmy-díjas adja a hangját.
Kösz Al, ezzel aztán nagyon leszűkítetted, mert minden fontos szereplő hangja kapott már legalább egyet. Itt jött a pofon, hiszen a halott Krusty apja lett, amit nem tudom hányan éltek meg tragédiának a Földön, de hogy nem sokan, az biztos, és az egészet el lehet intézni Hyman Krustofski rabbi utolsó szavaival: Eh.
A fő szál így Krusty lett, de a sztori kísértetiesen hasonlított egy 1991-es (!!!) részre, Az én apukámra, az egészet meg csak erősítette, amikor Bart mutogatta a bohócnak, hogy minden műsora egy réginek a leporolása. A mellékszál Lisa Homer-féltése volt, hogy mi lesz, ha ő is elveszti az apját. Ilyen is volt már, ha nem is pont ebben a tálalásban, de simán meg lehetett volna cserélni a két vonalat, lehetett volna ez a fő sztori, Krusty meg a mellék.
Vicc sem volt annyi a szomorú téma miatt, de legalább Krusty roastján jó volt Sarah Silverman és a roastisten Jeff Ross, és Sideshow Bob is felbukkant, de amikor ők jelentik a csúcspontot, az már sajnos az óriási piros villogó lámpa, hogy közeleg a vég.
Ha Simpsons, akkor a couch gag sem maradhat említés nélkül, pláne úgy, hogy a résszel ellentétben iszonyatosan zseniális volt Don Herzfeldt saját, Rejected című munkáját idéző két perc.
KrustytheClown 2014.10.01. 15:46:24
wirth6 2014.10.02. 17:42:14