Miért szerettem Rosst?

Ross reményt adott. Ő volt a kilencvenes évek jóképűbb George Costanzája, aki megmutatta az egész fejlett világnak, hogy akkor is lehet valamire menni az életben, ha szerencsétlen vagy, a barátaid folyamatosan cikiznek, és az egyetemen úgy néztél ki, mint egy fehér Lionel Richie. Ross egy igazi geek volt, de még mielőtt a bolygón mindenki büszkén vállalta volna, hogy az.

A szerencsétlenkedések császára

Joey egy kedves bunkó volt, Chandler egy szarkasztikus humorzsák, Ross viszont végig az a karakter volt, aki képes volt saját döntéseivel hatalmas kulimászokba keverednie. A fogfehérítés tényleg a sorozat egyik legjobb poénja volt, de aztán ott volt mellette a katasztrofális randi a bőrnadrággal, amikor annyira izzadt benne, hogy muszáj volt a fürdőben levennie, de nem tudta rendesen visszahúzni, pedig Joey telefonos tanácsára próbálkozott hintőporral és testápolóval is. Vagy az, amikor észrevette, hogy az emberek pont az ő doktori disszertációja elé járnak hupákolni a könyvtárba, mert a paleontológia úgysem érdekli senkit, és addig őrködik a könyvénél amíg őt is el nem kapják, hogy egymásnak esik egy lánnyal, aki pont az ő könyvét kereste. Ezek mind ilyen nagyon látványos, de nagyon kedves bénázások voltak, mint például az az alkalom is, amikor a gáz szagáról tartott kiselőadást a pizzafutárnak, akit fel akart szedni.

A Jóbarátokban mindenki hajlamos volt arra, hogy túlspilázza a vicceket, de David Schwimmer tökéletesen játszotta el a töketlen, elszánt, és hébehóba sikeres Rosst.

Jó, az nyilván egy hatalmas fekete pont, hogy az egyik esküvőjén egy másik nő nevét mondta, de én ezt csak Rachel Greene vudukuruzslásának tudom be, amivel évekig elhitette Ross-szal, hogy ő egy jó nő és igenis élete szerelme.

A geekkirály

Minden, amit Rossról a sorozatból megtudtunk, irtó cikinek számított. Paleontológus, aki hosszan és unalmasan képes fosszíliákról magyarázni. Gimnazista korában volt egy egyszemélyes szintis bandája, ami, hát, minőségileg megkérdőjelezhető volt. Egyetemista korában egyszer szmókolt a koleszban, de amikor hallotta, hogy jönnek a szülei, kiugrott az ablakon és az egészet Chandlerre fogta.

Képtelen rendesen kiejteni azt, hogy karate és hiába nagy a szája, hogy ő keni-vágja a harcművészetet (UNAGI!), igazából Rachel és Phoebe könnyedén leterítik. Ross igazi béndzsa volt, vagyis pontosan olyan, mint a legtöbb korabeli férfi, aki próbálja elhitetni, hogy egy vadállat sármőr, de igazából dínócsontokat porol le naphosszat a múzeumban.

Egy dolgot viszont sose fogok neki megbocsájtani, hogy a kedvenc száma a With Or Without You a U2-tól. (klág)

Miért nem szerettem Rosst igazán?

Már bánom, hogy egy nagylelkűségi rohamomban vállaltam, hogy összeírom a Ross elleni érveket, mert Ross-szal alapvetően nem volt sok bajom. A rossz tulajdonságait, például az okoskodásra, kioktásra való hajlamát tök jól ellensúlyozta az esetlensége, a szerencsétlenkedése, ráadásul minden idők egyik legjobb Jóbarátok-poénja is hozzá kapcsolódik, az emlékezetes fogfehérítős rész. Azért nagy nehezen összeszedtem pár dolgot Ross ellen.

Ahogy Monicával viselkedett

Ez az, amit a legkevésbé szerettem Ross-ban, még akkor is, ha a tesók közötti feszültségek alapvetően a Geller-szülők hülyeségeire vezethetők vissza. Egészen pontosan arra, hogy az egyébként nagyon vicces, és cseppet sem ellenszenves Geller-házaspár sokkal jobban szerette és becsülte a fiukat, mint a lányukat. Ami azért is érthetetlen, mert a kamaszkori visszaemlékezős jelenetekből világosan kiderült, hogy a kövér Monica semmivel sem volt bénább gyerek, mint a vicces hajú Ross. Felnőttként sem éreztem azt az ordító különbséget a dinókutató, többszörösen elvált Ross, és a szakács Monica között, ami indokolta volna a szülői megkülönböztetést.

De erről eddig Ross semmit nem tehet. Arról viszont már igen, ahogy a kiskedvencnek járó szerepet fogadta. Nem emlékszem túl sok olyan jelenetre, ahol felhívta volna a kedves szülők figyelmét arra, hogy a húga is megérdemelne néha egy kis elismerést. Szóval Ross nem volt valami jó testvér, még akkor sem, ha ez ennyire vicces jeleneteket eredményezett, mint ez: (És itt véletlenül pont Ross jön ki szarabbul a testvérharcból.)   

A nőügyek, különös tekintettel a Rachel-románcra

Ross és a nők állandó humorforrás voltak, hiszen Joey-val ellentétben, akinek lényegében mindenki letolta a bugyiját, még akkor is, amikor csóró és sikertelen volt, Ross-nak nem ment könnyen a csajozás. Rögtön első házassága azzal végződött, hogy a felesége mellette rádöbbent, hogy inkább a lányokat szereti. Aztán volt még egy házassága Emily-vel, ami már az esküvőn tönkrement, és két újabb sikertelen kísérlete Rachellel. Biztos egy csomó pasi, vagy párkapcsolataiban szerencsétlen nő (és ki nem szerencsétlen néha ebben) tudott azonosulni vele. Ez idáig teljesen rendben is volt. 

Ami viszont nem tetszett, ahogy Ross imádta a kudarcokért sajnáltatni magát, és hibáztatni a másik felet. Nem sokszor fordult meg a fejében, hogy pontosan miért is hagyta el a neje, hogy miért is kellett neki szegény Emilyt hülyíteni annyi ideig, ha egyszer Rachelt szerette. Ahogy az sem, hogy jó ötlet-e a kikezdeni az egyik tanítványával. Oké, a zsenge korú Elizabeth nem kicsit nyomult Rossra, de ő sem állt ellen túl sokáig. Viszont így be lehetett hozni a sorozatba Bruce Willist, mint Elizabeth apját, aki nagyon vicces karaktert kapott. És ez megint csak nem volt túl jó fej húzás Rosstól, miszerint ő élhet egy Vajna-Palácsik-szerű kapcsolatban, de más meg ne próbálja.  

Sokan biztos imádták a sorozat fő szerelmi szálát, a Ross-Rachel nyűglődést, de szerintem ez a kapcsolat csak azt mutatta meg, hogy milyen az, amikor irreális elvárásaink vannak, és amikor akkor is gyötrünk valakit, amikor az már régen menni szeretne. Monica és Chandler ezerszer szimpatikusabb és életszagúbb páros voltak, mégsem hájpolták őket annyira, mint Rossékat. (mdor)