Komolyan meg kellene fontolni, hogy Michael Baynek egy zsák krumpli áránál egy fillérrel is többet adjon bárki is, mert ha faszikám meg van szorulva, akkor menten tud kreatív lenni - lásd a Pain and Gain című rendezését, és a The Last Ship elő évadát, amit producerként jegyzett, és még tévés költségvetés szintjén is rettentő olcsó produkciónak számít. Ilyenkor Bay kénytelen gondolkodni, jó színészeket keríteni, és dolgozni, nem elég csak felállítani a kamerát és "majd megoldjuk valami trükkel!" otthagyni a stábot, mint Szent Pál az oláhokat. Spoileresek leszünk.
A The Last Ship az utolsó (?) óceánon járó hajó története, ami egy Vörös Halálként emlegetett vírus elterjedése utáni időszakban
- szeli a habokat
- és a közben a fedélzetén tartózkodó orvoscsapat igyekszik megtalálni a lakosságot módszeresen pusztító kór ellenszerét.
Persze, ha ez ilyen flottul menne, nem kéne tíz rész neki, meg egy újabb évad, ELLENSZERT két nap alatt lehet fejleszteni, minisorozatban meg lehet csinálni az egészet szépen, így újabbnál újabb akadályok gördülnek a romboló és legénysége elé hogy egy ilyen fasza képzavarral éljünk, orosz ellenség, vízhiány, üzemanyaghiány, amit akartok. Az évad nagy része sötét volt, bár az egyes epizódok, vagy átívelő szálak esetén a hosszabb felvonások végére mindig oda lyukadtunk ki, hogy bármennyire is szar a helyzet, lehetne sokkal szarabb is, és melózni kell, hogy a baltaállú orvosasszony előállhasson végre a GYÓGYMÓDDAL.
Az utolsó két részre aztán a hajó mellé bejött a szárazföld is helyszínnek, jóhogy a kapitány családja túlélt, és perszehogy van rádiójuk, ami naná, hogy működik - az ilyen dolgokon nem szabad fennakadni, valahogy össze kellett hozni Chandler parancsnokot a családjával, ha már nem dugta meg a dokicsajt. A szárazföld, és az ott kialakult helyzet azonban csak elsőre idilli, az Alfre Woodward vezette túlélők tulajdonképpen náci tömeggyilkosok, akik a betegeket valami cucc beadásával nagyüzemi módszerekkel nyírják ki, majd a holttesteket fűtőanyagnak használják, és oda a hajó is, és Chandler is magára maradt - mínusz az asszony, ő nem bírta ki, míg megérkezik a GYÓGYHATÁSÚ KÉSZÍTMÉNNYEL - szóval nagyon depis lett az évadzáró.
Ha eltekintünk a már említett faszságoktól, és attól, hogy a nácik rémesen ostobák (miért emberrel fűtesz, ha van fa is?), akkor kifejezetten jól összerakott évadzáró volt ez, feszült, izgalmas, egy jó nagy wtf-pillanattal, és pár kiszámítható csavarral, viszont a következő évad első két részére elég történetszállal, szóval bennem nem maradt hiányérzet, simán 4,5 pont az 5-ből.
ifj. Vezetéknyi Zászló 2014.08.26. 13:49:06
bounty112 2014.08.26. 14:26:21
Gault 2014.08.26. 14:44:15
J. McClane 2014.08.26. 14:55:27
Ezt a szárazföldi dolgot felépíthették volna előbb is, és valahogy behozhatták volna jobban. Na sebaj. Mindenesetre meglepő volt a minőségi ugrás a végén. Vagy erre tartogatták a lóvét?
__DelMare__ 2014.08.26. 23:23:11
eddig a cikkig, komolyan gondolkodtam, neki is állok szégyellni magam, hogy nekem még tetszik is.
Hilux94 2014.08.27. 21:08:03
netiltsálle 2014.08.28. 18:44:54
Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2014.08.28. 18:57:13
Egy zavaróan logikátlan, és kedvencszereplő-védő jelenetet találtam csak benne, az 1x09-ben. Amikor az orosz kapitány kipróbálandó a dokinő szérumát, egyik saját tisztjét kényszeríti fegyverrel a kísérleti nyúl szerepbe. miközben ott volt neki két amerikai túsza is, akiket biztos nem fertőzött volna kamuszerrel a dokinő... Na mindegy.
Emese Arany 2014.08.30. 15:55:28
Várom a második évadot.
Az a sok rinyáló balfék akinek meg ennyire nem tetszik ne nézze! Nem vágom hogy miért néztek meg egy sorozatot ha ennyire nem tetszik? Azért hogy szapulhassátok, és ennyi marhaságot összeirkáljatok? Szegénységi bizonyítvány nektek.
carp3tm0nster 2014.08.31. 09:29:33
Szlacza76 2015.08.30. 00:59:08
- 10m fóliával leplezik a hajót a radaron. Ami gondolom nem is látszik a radaron külön célpontnak (hülyeség, hogy felvillant, de elnéztem), de ha a hajó elmozdul, akkor annak bizony 2 jelnek kellene lennie, merthogy 10m fólia a parton nem rejt el egy 8000 tonnás úszó acéltömeget.
- a másik dolog még zavaróbb volt, erre valaki adhatna bármilyen épeszűnek tűnő magyarázatot: a szerelmespár hadnagy és a barátnője megtámadják az orosz cirkálót, a cirkálótól 20 méterre beugranak a vízbe, ok. Ezután megdöbbentem, hogy nem a 700 fős orosz legénység szedi ki őket a vízből a hajó mellől, hanem a saját hajójuk, ami elvileg kb. 50-80 mérfölddel arrébb van. Nekem erről a gyalog-galopp: "kimászunk a nyúlból" jutott eszembe.
Az egész sorozatra jellemző módon számomra felfoghatatlan amúgy, hogy a hajón lévő eszközök olyan érzékenyek, hogy a levelibéka böfögését 280 km-ről kellene észlelniük, ennek ellenére mindig meglepik őket mindenféle motorcsónakok, sosem tudják, milyen vízi jármű merre jár, stb. Arról nem is beszélve, hogy ha egy célpont eltűnik a radaron, akkor mindenki azonnal kétségbeesik, hogy eltűnt, pedig hát lehet tudni, hogy lopakodó üzemmódban is akár 8-10 órával később mekkora hatókörön belül kell keresni a célpontot. Azt sem értettem, hogy biztos ami biztos alapon miért nem lőttek ki néhány harpoont a ruszkikra a végén, és azt sem, hogy miért tomahawkokkal fenyegetőztek.