Most megleptek. Olyat még tényleg nem pipáltam, hogy egy sorozat nyitóepizódjában olyan témák kerüljenek elő, mint mondjuk a mi történik, ha lehányja az ember lánya a pasiját szopás közben, vagy miért ne írjunk dalt az exünk furcsa struktúrájú heréiről. Mindezt úgy, hogy a Garfunkel and Oates igazából nem akar hányós, baszós, fingós, botránkoztatós sorozat lenni. Nagyon érdekes egyveleget pakoltak le az asztalra, ami természetéből fakadóan keveseknek fog feküdni, de nekik nagyon.

Figyelj már, ki az Isten az a Garfunkel & Oates?

Kate Micucci (Oates) és Riki Lindhome (Garfunkel) Los Angelesből támadó kicsit country, kicsit pop zenés stand-up duója, akik valami botrányosan zseniális számokat dobtak be a köztudatba. Itthon persze alig ismerik őket, aki mégis, az a tévéből. Mindketten színészkedtek már kisebb szerepekben (pl. megjárták a Big Bang Theory-t), de leginkább a zenés standup téma fekszik nekik.

A lányok bármiről énekelnek, ami kicsit is érdekli őket, vagy éppen nem tudnak mit kezdeni vele, és abszolút nem érdekli őket, hogy ez most mások számára botrányos, vagy zavarba ejtő. Énekeltek már arról, hogy nem is olyan egyszerű ám leszopni valakit, vagy hogy a terhes nők mind öntelt parasztok, a sportok érthetetlen népszerűségéről, vagy éppen ami a legfurcsább számuk szerintem: a hardcore keresztényekről, akiknél tilos a házasság előtti szex - és ez alól csak egy kivétel van, az anál.

Oké, és hogy lesz ebből sorozat?

Nos, a Garfunkel and Oates a lányok mindennapjai köré épül, tehát saját magukat alakítják a sorozatban, valahogy úgy, ahogy Louis C.K. a Louiban. A zenés standup vonal erős, de nem nyomja el a pilotot, és a színészkedünk vonal is megjelenik rendesen, meg persze a kötelező elem, a párkapcsolatok.

Kicsit döcögős volt a pilot, azt éreztem rajta, hogy a lányok nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy ilyen hosszú etapokat vigyenek végig: önmagában mindegyik pár perces jelenet tök jól működik, viszont nem áll össze az egész egy összefüggő, koherens epizóddá.

Kicsit kapkodott, kicsit csapongott a pilot: a lányok két külön történetszálon mentek, ahol persze mindketten idiótábbnál idiótább szitukba keveredtek. Riki Lindhome szála tök rendben volt, Micucci nem feküdt annyira, de nem volt azért katasztrofális, csak suta kicsit.

A zenéket nem erőltették túl, pár szám szerepel benne, a Fadeaway telitalálat volt, nagyon működött, látszik, hogy ez fekszik legjobban a lányoknak, ezt rutinból kihozzák, pláne mivel kész az alapanyag. Kérdés, hogy lesz-e elég zene ahhoz, hogy minden epizódba beletunkoljanak kettőt mondjuk.És a jelek szerint az IFC merész játékos (náluk fut a sorozat), de vajon rábólintanak-e a száraz, keresztény análra, ha úgy adódik?

Összeségében tetszett a Garfunkel and Oates pilot, de közel sem volt olyan jó, mintha megnéztem volna 5 random klippet tőlük a Youtube-ról. És ez viszont baj, nagyon remélem, hogy ráéreznek majd kicsit jobban a műfajra, mert ha ettől a kezdésben mutatott színvonaltól még lefelé indul meg a minőségléc, akkor biztos nem maradok nézni. Mindezt úgy, hogy én imádom Riki Lindhome és Kate Micucci brutálisan vicces, bizarr zenés stand-upját. Akinek bejött a Loui, az tegyen vele mindenképp egy próbát - őket érzem leginkább a célközönségnek.