A sorozat, amit agyonverni sem lehet (kétszer kaszálták el, egyszer a 2., majd a 3. évad után és egyszer csatornát is váltott) a negyedik, rövidített évaddal pont úgy búcsúzott a nézőktől, ahogy jött, nagyot ütött, de de voltak bukkanók, amiken csak nagy nehézséggel vergődtek át. Sploileresek leszünk.
A Netflixnek köszönhetően egyszerre kaptuk meg a 6 részt, ráadásul 6x60 percet, ami, ha kereskedelmi vagy hirdetéses kábeltévére vetítjük le, átlagosan 8 részre jön ki, igaz elmarad az eddigi, 12-13 részes évadoktól, de annál töményebbre sikerült. Mivel szarozni idő nem nagyon volt, Veena Sud, a sorozat alkotója úgy döntött, folytassák az új sztorit onnan, ahol az előző véget ért: Linden agyonlőtte a tinilányok sorozatgyilkosát, Skinner hadnagyot, Holder meg végig asszisztálta a dolgot. És most a lelkiismeret baszkurálja őket, de kibaszottul. És ha ez nem lenne elég, kapnak egy ügyet a nyakukba: egy bentlakásos katonai akadémia diákját a családtagjai holtteste (apu, anyu, 2 húg ) mellett találták fejbelőve, de még élve, keze mellet fegyver, az ügy egyértelműnek látszik, de nem az.
Az évad ezen a két csapáson halad előre, az eddig megszokott tempótól jóval gyorsabban, ami bizonyos szempontból nem tesz jót a sztorinak, nincs ugyanis idő mélyebben elemezni a két főhős lelkének történéseit, a belső vívódást, a “hogyan kenjük el ezt itt most”-ot, és amikor a Gregg Henry alakította, első blikkre lusta faszfejnek tűnő nyomozótársuk szagot fog, és elkezd utánamenni a dolgoknak, kicsit gyors ütemű sz összeomlás is, Holder egy rész alatt jut el a kábítószerekig, de úgy, hogy az 1. percben még minden oké vele, a 43.-ban meg már szív. Lehet jobb lett volna ha csak ezzel ez egy üggyel foglalkoznak, és a lelkizést még jobban kidomborítják?
A katonai akadémiás sztori félrevezető pillantásokkal operált és red herringeket hajigált az ember elé, naná, hogy a hat rész alatt mindig mást és mást gyanúsít az ember a rettentő gyilkossásgokkal - amiket nem mutattak, erőszak és vér ugyanis ebben az évadban nagyon nem volt, helyette viszont úgy káromkodtak a szereplők, mint a kocsis. Ezt az ügyet számomra megnyugtatóan zárták le, pont valami ilyesmi befejezést képzeltem el, de a másikat, Linden gyilkossági ügyét nagyon nem. Nem volt ugyanis bűnhődés, mivel Linden hiába vallott be mindent a végén (nem bírta a lelke már), a politika beleszólt a dologba, és nem hagyta, hogy elvigye a balhét.
Igaz, ez, mármint az, hogy Linden nem ment sittre, vezethetett el a zárójelenetig, amin sokat gondolkodtam, hogy szeretem-e vagy sem, kellett-e nekem, hogy Linden és Holder kéz a kézben sétálgatva smároljon, de aztán arra jutottam, hogy igen, kellett. A lelkemnek kellett a négy évadnyi borzalom és depresszió, a sötét, esős képek, az állandó szürkeség és kvázi kilátástalanság után, azt követően, hogy minden szereplő szopott, mint a torkos borz, KELLETT egy ilyen pozitív befejezés, mert kell a remény az embernek, hogy mindegy, milyen szar a napja, a vége kurva jó lesz, ha ott van mellett valaki, aki szereti és megérti.
A negyedik évad méltó volt a sorozathoz, Gregg Henry mellett Joan Allen és a két főszereplő is brillírozott, igaz, a fiatal színészeket az előző évadban erősebbnek éreztem, de ez legyen az én bajom. A befejezés viszont szerintem garantálta, hogy nem lesz ötödik évad, amit őszintén szóva nem is bánok, mert ez a négy etap úgy volt jó ahogy.
SadieThe Wise 2014.08.11. 16:36:26
Tusán 2014.08.11. 19:17:36
Egyébként két dolgot furcsállok és nem értek még mindig, de lehet, hogy csak figyelmetlen voltam: szóval a kedves kollégájuk hogy-hogy evidenciaként kezdte kezelni a másodperc töredéke alatt az első szikra után, hogy bizony Holder és Linden fejbe lőtte a főnököt? A másik pedig a srác... most akkor egy elmebeteg skizo volt vagy csak szimplán utálta a szüleit? (Mert nekem utóbbi egy elég gyenge indíték lenne egy ilyen komplex sztoriban.)
Kremyy 2014.08.12. 23:58:36
A srac pedig besokallt. a szexualis zaklatastol,az elhanyagolastol es attol,hogy belül valszeg tudta,nem ez az igazi csaladja. Az iskola erre csak ratett egy lapattal,nem kivannek ilyen környezetet egy alapbol instabil gyereknek,a tarsai meg eleg rendesen meg is alaztak.
A befejezessel kapcsolatban ambivalens erzeseim vannak,nyilvan azt varta az ember,hogy mikor talalnak egymasra,de akkor is fura volt.
Keves volt ez a 6 resz es igen,kar,hogy vege van,de legalabb rohadtul jo volt.
Hilux94 2014.08.13. 04:22:36
Snoopyzit29 2014.08.13. 07:58:04
LOL :-DDDD
Amúgy nálam a Top5 sorozatban a helye. Sajnálom, hogy vége, nagyon elfért volna itt még több évad is. A 6 rész valóban kevés, ezt is 12-13 részben kellett volna kibontani, de tudjuk mi volt az ok. Sajnos a pénz mi más... ha többen nézték volna vagy ha sikeresebb lett volna, akkor gondolom lett volna folytatás. Ez van.
LiberAll 2014.08.13. 08:18:30
VO 2014.08.14. 20:53:51
2014.08.25. 13:00:39
Taps.
Megcsinálták.
Nem baszták el.
4 évadból 4 jó volt. (Számomra még közepes sem volt egyik sem.)
Rohadt nagy űrt hagy maga után. Nálam legalábbis biztosan.
Baromira nagy kár érte.
Top 5-ben van.
Stansbury-szál: hát, felemás. Főként, hogy a kishúg is a srác által halt. Végül is benne volt a pakliban. Most egy viszonylag lineáris sztorit kaptunk, hisz Holder végig megmaradt a srác gyanúsítása mellett. Nem volt olyan nagy csavar, mint a 3. évad végén.
Linden ügye (Skinner): NEM akartam, hogy megszívja. A sorozatot ismerve simán benne volt a pakliban a lehangoló vég, de egyszerűen nem akartam. Hálivúdi fordulat, igen, de most mit mondjak? Számomra ez így elfogadható volt: a politika és a képmutatás beleszólt a játékba és ez Lindent is megmentette. Vakszerencse. Van ilyen az életben is. Sőt.
Linden-Holder:
A legvége egy hangyányit, de tényleg csak egy hangyányit negédesre sikerült, Linden simán elautózhatott volna, DE: "sixx: kellett-e nekem, hogy Linden és Holder kéz a kézben sétálgatva smároljon". Nem volt smár. Nagyon intelligensen oldották meg a befejezést: két ember egymásra talált. Pontosabban végre meglépték azt, ami régóta a levegőben volt. (Bár ebben az évadban parkolópályára lett téve.)
Összegzés: kibaszott jó sorozat, nagy kár érte és mindenkinek ajánlom.
(Most kereshetek valami nézhetőt basszameg...)