A 24 kilencedik, (fél) évada alig ért véget, máris megindultak a találgatások, hogy akkor most lesz-e folytatás, vagy nem, és sajnos a Comic Con panel után sem lettünk sokkal okosabbak. Kiefer Sutherland szerint úgy mentek neki a Live Another Day-nek, amit a címe sugall, azaz még egy nap és kész, de ettől még rémesen nehéz volt lezárni az évadot. Jon Cassar, a sorozat executive producere erre azt mondta, hogy a mozifilm lehetősége még mindig megvan. Sutherland egyébként először vett részt a Comic Conon, a terem ennek megfelelően meg is telt, és 4000 rajongó szorongott benne. Nem naprakészeknek spoileres lesz, előre szólunk.
Sutherland szavaiból egyébként arra lehet következtetni, hogy a 24 sorozatformában nemigen folytatódik majd. A színész szerint iszonyú nehéz dolguk volt ezzel az évaddal, hogy olyan színvonalú legyen, mint az előző nyolc volt, és a vége is méltó legyen az évek alatt kivívott kultstátuszhoz.
Az az igazság, hogy mivel a producerek, megkapták az esélyt arra, hogy olyan befejezést forgassanak, amilyet csak akarnak, az, ami lett belőle, valahol a megúszásra játszott, ezt kénytelen vagyok elismeri úgy is, mint az egyik producer, aki felelős érte. Az, hogy Bauer túlélte a napot, az azárt volt, mert...szóval betojtunk egy kicsit, nehéz elbúcsúzni ettől a karaktertől. Nagyon kemény feladat megírni egy sorozat befejezését, erre csak menet közben jöttünk rá.
Cassar ehhez tette hozzá, hogy a korábban tervezett és elvetett 24-film ötlete még nem halott, és potenciálisan szó lehet egy befejezésről. Mielőtt a 9. napot elkezdték volna tervezni, egy mpzifilmről volt szó, aminek forgatókönyvéből sejtésünk szerint a 9. nap egy részét írták. A Moszkvában fogva tartott Bauer kiszabadítása a moziban viszont tényleg kurva jó lenne.
LuPuS 2014.07.25. 20:30:16
Bauer délszláv haverja, Cloe és néhány zsoldos aki kihozza Bauert Putyin Várból.....
Braunci 2014.07.27. 22:52:36