Az FX hamarosan bemutatja a Guillermo Del Toro és Chuck Hogan közös vámpírthriller-könyvsorozatából készült The Strain című horrorsorozatát, és az eső részt rendezőként is jegyző Del Toro máris arról beszél, hogy ő öt évet lát maga előtt kirajzolódni.
Az első évad az első regény, a második könyvből kijön két évad, és mire a harmadik évad végére eljutunk, lesz annyi sztorink, hogy még két évad meg legyen. De ennyi, és vége, az ötödik évad után nem vagyok hajlandó folytatni. Nem akarom, hogy addig tartson, mire mindenki a háta közepébe kívánja és már semmilyen szinten és formában nem tekinthető sikeresnek.
Del Toro magabiztossága valahol imponáló, bár érthető is, hiszen az FX közismerten támogatja az írókat és hagyja, hogy kiéljék magukat - tessék csak Kurt Sutterre, a Sons of Anarchy készítőjére gondolni, akinek mindenkivel baja van, kivéve az FX-szel, ahol a sorozatát forgatja. Az FX a The Strain prómóciós kampányába apait-anyait belead, egyik óriásplakátjukat például azért kellett levetetni, mert a lakókra a frászt hozta a kissé durva kép. Az újságíróknak kiküldött sajtóanyag mellé pedig ezt csomagolták:
Ez egy rohadt gusztustalan, az üveg fedelének eltávolításakor beinduló, dobogó szív. Mondjuk a célját kiválóan elérte.
thegoddamnbatman 2014.07.02. 11:46:07
netiltsálle 2014.07.02. 14:43:43
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.02. 15:05:51
Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.07.03. 11:33:03
Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2014.07.04. 13:04:10
Sztem az 1évad/könv jobb lenne.
Persze az is kérdés hogy hány részesre terveznek egy évadot? Azt lehet már tudni?