Már csak pár óra, és az amerikaiaknál elkezdődik a Kaliforgia, született Californication utolsó része, és most ide kellene egy keserédes tagmondat, vagy mittudomén, valami sirám a sorozat befejezése miatt, de kurvára nem lesz.

Mert egyáltalán nem kár, hogy vége van.

Én aztán nem tartozom a régenmindenjobbvolt klub tagjai közé, nem nosztalgiázom feleslegesen és emlegetek régi szép időket, de hát ha egyszer a Kaliforgia tényleg csak a harmadik évadig volt jó. Ha nagyon szőrösszívű akarok lenni, akkor meg csak az első végéig. A sztoriban nem volt ennél több: van egy íróember, aki közepesen sikeres és nagyon arrogáns, van egy csaja, akitől van egy lánya is, a nőt csalja, de nem azért, mert nem szereti, hanem azért mert ő ilyen és kész, vagy elfogadják vagy nem, leszarja. Meg úgy általában mindent leszar Karenen a csaján, a lányán és a legjobb barátján kívül, egyfajta modern Charles Bukowskiként éli életét, megkúr mindenkit aki szembe jön és hajlandó, és ha lesz melója hát lesz, ha meg nem, hát nem, szarik erre is.

Hank soha nem nőtt fel, hiába írt pár könyvet és forgatókönyvet, nem nőtt be a feje lágya, nem lett ún. felelősségteljes felnőtt belőle, de mégis jobb apa, mint azok, akik annak hiszik magukat, és igenis imádja Karent, még akkor is, amikor a farka másik pinába űzi. Az első évad végére ez a felnőtt testben érő, érzelmi intelligenciáját tekintve egy 14 éves gyerek szintjén álló ember aztán magához tért és visszaszerezte a csaját, és a lányukkal hármasban elhajtottak a naplementébe és a boldogságba. Na itt kellett volna befejezni az egészet. A többi évad arról szólt, hogy Hank és Karen fasírtban van egymássla, Becca emiatt depis/míszes/lázad, Hank jófej apa igyekszik lenni, kap valami melót, elkúrja, összevész mindenkivel, megdug valakit vagy valakiket akit vagy akiket kurvára nem kellett volna, és megint összejön Karennel vagy az utolsó pillanatban megint szétköltöznek.

Minden évadnak megvan a maga témája, a másodikban egy producer életrajzát kell megírni, a harmadikban Hank egyetemen oktat, a negyedikben Hank a padlón van és bíróság előtt áll, majd forgatükönyvet ír, de elkúrja, az ötödikben rebootolunk és ugrunk majd’ három évet, Hank újabb könyvet ír Californication címmel, és megint a filmbizniszbe ugrik be, a hatosban elvonóra megy és rockoperát ír (elkúrja), majd a hetedikben belekóstol a tévéiparba, de ezt is elcseszi. Ja, és kiderül, hogy van egy fia.

Míg Duchovny és a mellékszereplők játékára nem lehetett panasz, néha, különösen a 4.-5.-6. évadban úgy érezte az ember, hogy Hank Moody nem azért vág unott fejet, mert ez van a forgatókönyvben, hanem azért, mert Duchovny unja a szerepet. Hiába indították kvázi 3 alkalommal is újra a történetet, egyre laposabb, vékonyabb, unalmasabb lett az egész, a rutinszerűen megjelenő csöcsökkel és Hank Charlie Runkle nevű barátjának egyre eszementebb baromságaival. Tom Kapinos, a sorozat készítője mintha minden frusztrációját és vágyálmát kivetítette volna Moodyra és tetteire, aztán amikor már minden megvolt, csajok, drogok, pia, lóvé, akkor kezdte az egészet előről.

Nem mondom, voltak jó pillanatok és karakterek, Lew Asthby például állati jó volt, de Stu, vagy Bates, Eddie Nero vagy Samurai Apocalypse is nagy arcok, és persze az alapnégyesből Marcy és Charlie, akik néha sokkal érdekesebbek voltak, mint Hank és Karen kínlódása. Nem tudni, hogy lesz vége a sorozatnak, de van egy olyan érzésem, hogy happy enddel, naplementével és boldogan mosolygó Karennel, hogy visszakanyarodjunk az első évadig, és annak utolsó jelenetéig, amikor a Kaliforgia még friss, új és érdekes volt.