Tchéky Karyót nálunk mindenki a Nikita című zseniális Luc Besson-film egyik főszerepével azonosítja, ő volt ugye Bob, a Nikitát kiképző és megtörő lelketlen ügynök, akit úgyis imádtunk, hogy borzasztó dolgokat művelt Anne Parillaud karakterével.

Tényleg ennyire kedveltek? Ez megtisztelő. Szerettem azt a szerepet, de hát általában ilyeneket kapok, gonoszakat, vagy kétes erkölcsű karaktereket.

Amikor arról kérdeztem, látta-e a film amerikai remake-jét vagy a két tévésorozatot, csak legyintett.

Bridget Fondát nagyon kedvelem, tehetséges színésznő, játszottunk is együtt egy filmben. De nekem a Nikita az, amiben én szerepeltem, nem vagyok kíváncsi a kópiákra. Érdemes megnézni őket?

Mondtam, hogy igazság szerint nagyon nem, bár Gabriel Byrne pompás Bob volt, mire bólogatott, hogy ja, Byrne nagyon jó, és kifejezetten szeretné már megnézni az amerikai Terápiában, de nincs ideje. Karyo Isztambulban született, de ez a vonásain nem nagyon latszik, viszont fiatalkora hatásait nem tudja és nem is akarja levetkőzni.

Tudja, az, akit rossznak állítanak be a filmekben, sorozatokban, nem feltétlenül az. Én elég kemény környéken nőttem fel, láttam sok olyasmit, amiről most, felnőtt fejjel talán azt mondanám, hogy nem volt szép vagy helyes, de akkor nem így láttam, hanem úgy, hogy amire szükség volt a túléléshez, azt megszerezték. Ha kellett, loptak is.

Az idén 56 evés színész-producer egyrészt a drámai zsűri tagjaként van jelen Monte-Carlóban, másrészt új, The Missing című sorozatát promótálja. Előbbivel kapcsolatban azt mondta, hogy félelmetes, mennyit fejlődött a televíziózás az elmúlt tíz évben, de hát ez annyira nem nagy újdonság, az viszont vicces volt, hogy a fejlődés példájaként a Drótot hozta fel, ami egy hat éve véget ért sorozat - igaz, valóban forradalmi volt.

A The Missing egy koprodukciós, európai pénzből, európai helyszíneken forgatott széria, amit az angolok, a franciak és a németek raktak össze - ha minden igaz, pont a Crossing Lines sikerén felbuzdulva, ami dettó európai gyártás volt, és ugyan az USA-ban senkit nem érdekelt, de szinte az összes európai piacra eladták, és volt akkora sikere, hogy második évadot is kértek belőle.

A The Missingben kivételesen nem negatív karaktert alakitok, hanem egy nyomozót, aki 2006-ban, pár hónappal a nyugdíjba vonulása előtt még kap egy utolsó ügyet, egy eltűnt gyereket kellene megtalálnia, vagy legalább kideríteni, mi történt vele, és ezt mindenképpen szeretne lezárni. Aztán nem minden úgy alakul, ahogy gondolta, nyugdíjba megy, és méhészkedni kezd, mert valahol azt olvasta, hogy ha a méhek kipusztulnak, akkor mi is ki fogunk, és ezt nem akarja. Az utolsó ügy keltette hullámok azonban később sem csillapodnak, a történet több idősíkon játszódik, ugrálunk 2006 és 2014 között, amit nagyon élveztem.

Az amerikai és európai sorozatkészítes közti különbségről kérdeztem, azt felelte, hogy a pénz miatt van minden.

Régebben a tévészínészekét mindenki lenézte. Az volt a legszörnyűbb, ha mar csak sorozat- vagy tévéfilmszerepeket ajánlottak az embernek: akkor tudta, hogy nagy szarban van. Erre most mindenki tévézik, a 25 éve még lesajnált médium lett a piacvezető. Ehhez nagyon sok pénz kellett. Amire itt, Európában nincs, arra az amerikaiak évek óta rengeteget költöttek, de megérte, mert a befektetés megtérül. Az európai sorozatok a büdzsébeli különbséget találékonysággal oldják meg, és ez nekem imponál, mert olyan, mint a pályám kezdetén a filmezés volt. Az amerikaiak mostanában viszont olyan sorozatokat készítenek, amik Dosztojevszkijig vagy akar Shakespeare-ig vezethetők vissza. Azaz tőlünk tanultak. Es erre büszkék lehetünk.

Azt, hogy Karyónak mi tetszett a kínálatból, nem tudtuk meg, mert zsűritagként nem árulhatta el, majd kiderül a csütörtöki díjkiosztó gálán.