Úgy ezer éve egy filmben hangzott el a következő mondat (ne kérdezd melyikben, a google sem emlékszik rá): az oximoron az olyan, mint az intelligens katona. Vagyis olyan nyelvtani kifejezés, amit akkor használunk, ha két, egymásnak teljesen ellentmondó fogalom kapcsolódik össze, és így együtt egy nem létező dolgot fejeznek ki (ez amúgy egy vicc volt, még mielőtt bárki mesértődne, oké?). Na most, a hiteles szappanopera egy oximoron, ugye? Erre mindenki, aki látott már egynéhány sorozatot, és/vagy kinőtt a tinikorból, egyetértően bólintana. Pedig a Nashville 2. évadja már-már rácáfol erre.

Engem is meglep a dolog, de az a helyzet, hogy az első évadhoz képest a Nashville kimondottan színvonalas, kicsit sem unalmas szappanná nőtte ki magát. Ez persze nem azt jelenti, hogy teljesen mellőzi a kliséket, vagy hogy ez lett a nagybetűs Dráma. Egyszerűen arról van szó, hogy túllépett a guilty pleasure kategórián és egy vállalható sorozat lett belőle. Minek köszönhető ez?

Először is annak, hogy általánosságban nézve tényleg emberi síkon mozog. Teljesen hétköznapi konfliktusokat, gondokat vonultat fel. Olyanokat, amikkel mi is szembesülünk nap mint nap: problémás anya, problémás gyerekek, nehézségek a munkában, küzdelmek a céljaink eléréséért, és persze bukások és csalódások. Emellett pedig nagy pozitívuma a sorozatnak, hogy remekül használja a karaktereit. Most így kapásból senkire sem tudnám azt mondani, hogy csak lézeng a sztoriban és az írók nem tudnak vele mit kezdeni. Mondhatjuk úgy is, hogy végre mindenkit a helyén kezelnek és mindenki kap elég teret, hogy kibontakozzon a karaktere. Sőt, vannak jó páran, akiknek még szurkoni is tud a néző.

Szurkolok például Averynek és Juliette-nek, rendkívül jó páros voltak. Szurkolok Gunnar-nek, hogy minél nagyobb sikereket érjen el. Amúgy is nagyon jó látni, ahogy szépen lassan ezek a fiatal tehetségek befutnak - tényleg lassan és egyáltalán nem zökkenőmentesen, ez is eléggé tetszik. És persze szurkolok Rayna-nak, hogy jól döntsön, és Willnek is, hogy ne fusson zátonyra a karrierje.

A zene persze nem lett jobb, de mindent egybevetve a 2. évad nem hagyott olyan keserű szájízt maga után, mint az első. Talán azért, mert mostanra beértek a karakterek, beérett a sorozat, és nagyon okosan nem akar több lenni, mint ami. Csak tartsák meg a készítők ezt a jó szokásukat!