A Bates Motel első évada, ha az ember túltette magát azon, hogy nem ijesztgetős horrorsorozat lett belőle, hanem egy kőkemény dráma, nagyon sok karakterépítgetéssel, és rettentő jó színészi játékkal, akkor nagyszerű szórakozást nyújtott. A második évad ha lehet, még a elsőt is felúlmúlta. Spoileresek leszünk.

Azért jó ezt a sorozatot nézni, mert a készítőkkel együtt bogozzuk ki a Norman elméjének sötét bugyrára kötött csomókat. Mitől lett olyan, amilyen a Psychóban megismertük? Miért tartotta a mumifikálódott (kitömött?) mutert a padláson, és miért ölt szőkenőket a zuhanyban? Minden epizód hozzátett egy kicsit a rejtélyhez, adott egy újabb kulcsot a valóban zakkant srác lelkivilágának megértéséhez. Ja, és az megvan, hogy a seriffet alakító Nestor Carbonell kiköpött fiatal Anthony Perkins? Csak kevesebb szemceruzával? 

A karakterépítgetés mellett jutott bőven idő a történetre is, kiderült végre, hogy melyik két nagy klán uralja a várost eltartó drogbiszniszt, és hogy Norman bátyja ne nagyon unatkozzon, ebből szép kis B-szálat bontottak ki, ami persze becsatlakozott a fősodorba is, és szőrén-szálán Normát is belekeverte a marihuánabizniszbe. És az a röhej, hogy bármilyen hülye és önző is néha Norma, nem tudunk rá haragudni, mert konzekvensen ilyen, nem változik a személyisége epizódról epizódra. És ha ő valamit a fejébe vesz, azt onnan nem lehet kiverni. Még akkor sem, ha egy gyilkosságról van szó.

Mert azt ugye senki nem hiszi, hogy tényleg Norma nyírta volna ki a fiát megpocsékoló tanárnőt, lófaszt. Norman volt, akinek egyre több blackoutja van, és egyre kevésbé tudja kontrollélni önmagát - ez a harmadik évadban szerintem egyre komolyabb problémát fog jelenteni Normának és Dylannek is. És akkor isten irgalmazzon a városnak, és Romero seriffnek, akit szerintem Norman előbb-utóbb el fog tenni láb alól. A finálé pont annyi szálat varrt el, mint kellett, de vannak új irányok is Dylan akaratlan felemelkedésével például. Nagyon helyes, alig várom már a folytatást, Értékelés: 5/5.