Ha követi - és miért ne követné? - Trónok harca-napunkat, akkor láthatta, hogy a világ jobban készül már a sorozat negyedik évadjára, mint a foci-vébére. A promók szerint a "leggrandiózusabb, legvéresebb szezon" következik, és ezirányú várakozásainkat erősíti a fan art-ra alapozott visszaszámlálás is. Mondjuk én úgy gondolom, hogy a sorozat nem az akószámra ömlő vér, a lassított felvételen leváló végtagok miatt ennyire jó, hanem inkább azért, mert tökéletesen keveri a hagyományos történetfordulatokat az élet és a halál riasztó esetlegességégével. És persze az is kulcstényező, hogy David Benioff és D.B. Weiss nem herélte ki Martin remekművét, sőt. De mostantól kezdve a készítők előtt is ott magasodik a Fal: egyre több helyen kell majd igazítani a történeten, urambocsá' még az alapvető történetszálakat is meg kell nyesegetni. Jöjjön egy kis spekuláció - spoilerek nélkül.

Úgy érzi, megvan egy tetszőleges Trónok harca-évad receptje: fogságbaesések, szabadulások és árulások viharába hajítani a szereplőinket, majd pedig a vége felé kinyírni egy random Starkot? Lehet, de mérget azért ne vegyen, hogy megint igaza lesz. Az biztos, hogy ez a szezon nagyon erősen fog játszani a kiszámíthatóval és a kiszámíthatatlannal, és még a könyvet betéve tudók is fognak úgy fészkelődni, mintha az Acéltrón tüskéi böknék a hátsó felüket.

Az izgalmat az alapanyag garantálja, de azért egy könyvadaptációnál adja magát a Nagy Kérdés: El lehet-e rontani? Ezt az eddigiek alapján nem nagyon hiszem, Benioffék teljesen jó munkát végeztek az átírással. Nemcsak bátran radíroztak, hanem - ami mindig neccesebb feladat - a történetbe is ügyesen írtak bele.

Jól csomózták újra a szálakat

És most nem az olyan kötelező körökre gondolok, minthogy pár évet rápakoltak a gyerekekre – egy 15 éves Robb Stark azért elég narniás lett volna a zord északiak élén -, vagy hogy kicsit egyértelműbbre faragták a jellemeket. Hanem arra, hogy pont a megfelelő helyeken tudtak bekötni drámai csomókat a csordogáló történetszálakba.

Ilyen volt például a második szezonban az, amikor a Lannister-fogságba esett Arya Starkot beosztották Tywin mellé pohárnoknak. Ez alkalmat teremtett arra, hogy egy passzív szemszögből bemutassák, ki merre vonul Weteroson, és ugye írtak hozzá néhány felejthetetlen párbeszédet is. Mint például ezt:

Ezzel szemben mi történt a regényben? Arya a Gulág-szigetcsoportba illő realisztikus körülmények között morzsolja a napokat, Tywint csak messziről figyeli, és pohárnok csak a várat csellel elfoglaló, majd piócakúrára fogott Roose Bolton alatt lesz.

Nyerő volt a Vörös Menyegző még vörösebbre színezése is. Talisa Maegyr  felhasoatásával ugyanis szépen el is metszették egy olyan fonalat, ami – ez azért nem nagy spoiler, na – a regényekben még tovább csordogál: a Lannisterek elvetetik a Stark-magzatot, és az ott Jeyne Westerling néven futó egykori királynő szépen kimasíroz a történet centrumából.

De hogy ne csak a jóról legyen szó: Hogy hagyhatták ki azt a jelenetet, ahogy Brienne leharapja a kézlevágós Locke könyvbéli megfelelőjének,Vargo Hoat-nak a fülét?

Venni kell a metszőollót

Én nem is a hangulathű adaptációért szorítok, hanem azért, hogy az íróknak sikerüljön helyrerázni az egyre jobban széteső cselekményt. Ez a kijelentés óriási szentségtörésnek tűnik, ugye? Aki ismeri a könyvet, az tudja, hogy igazam van.

Nehéz elkerülni a tartalmi kifogásokkal együtt érkező spoilereket, de azért van pár általános narratív érvem is. Maga Martin is azt mondta a Könyvesre lefordított nagyinterjújában, hogy rettentő nehézségekkel járhat a sorozatkészítőknek az, hogy a negyedik kötetben elcsúszik az elbeszélés időrendje. Ehhez én azt is hozzátenném, hogy a későbbiekben bizonyos karakterek hátramaradnak, mások megrekednek. Fellazul a jól bevált karakterközpontú elbeszélés is – az ötödik kötetben, ami olyan két-három év múlva kerülhet képernyőre, prológus és epilógus nélkül is 16 szereplő (!) szemszögéből követjük a történetet.

Persze a mikrotörténelemtől a dinasztikus intrikákig így is lenyűgöző a Westeros-tabló, de az azt hiszem, nem csak nekem sem idegesítő, hogy még a Sárkányok táncában is csak bonyolódnak, bonyolódnak a dolgok. Gondoljunk bele: már idén be fog lépni a déli tartomány, Dorne és vele együtt a népes Martell-család, és a regény a Greyjoyoknak is nagyobb szerepet tartogat annál, minthogy Yara elhajózzon kiszabadítani töketlen öccsét. 

Őszintén szólva én azon szkeptikusok közé tartozom, akik nem nagyon látnak esélyt arra, hogy ezt a regényfolyamot úgy be lehet fejezni, hogy elrendeződnek a dolgok. Sőt, többször is felmerült bennem, hogy a regény egész dinamikájához jobban illik a lezárás, mint a befejezés.

Ami viszont a végkifejlet szempontjából biztató, az Martin - részben filmipari múltjával magyarázható - egészen elképesztően konstruktív hozzáállása a változtatásokhoz, a másik pedig az, hogy a készítők egy szűk köre ismeri a Coca-cola receptjét, azt, hová is fut ki a történet, és persze azt, hogy kinek kell idő előtt távoznia.