A tévében nem könnyű újat, maradandót, értékeset alkotni, különösen nem network tévén, ahol az alkotók kezét igencsak megkötik a társadalmi konvenciók, a médiahatóságok és a reklámozók is. Itt kitörni, mást, újat alkotni a hagyományos sorozatok dömpinge között igazi művészet, és ez volt az, ami a Hannibal első évadát a többi sorozat fölé emelte. Vizuálisan, esztétikailag és hangulatában a sorozat úgy lógott ki a a network-krimik homogén masszájából, mint a mozis Gravitáció a 3D-s parasztvakítások közül. Enyhén spoileresek leszünk.

Voltak hibái, hát hogyne lettek volna, az ügyek inkább sokkolóak voltak mint érdekesek, Will Graham következtetései és módszerei hajmeresztő ostobaságokra és logikai bakugrásokra épültek, a két főszereplő és Laurence Fishburne mellett pedig egy olyan arc sem nagyon volt a sorozatban, akit fel tudnék idézni húsz perces kemény gondolkodás nélkül. A vizualitás, a tévében szokatlanul erős, de mégis hideg színek, a képek kompozíciója, az, ahogy tálalták a történetet, egyből megfogta a hagyományos képi világtól megcsömörlött nézőt, a Graham és Lecter közötti macska-egér játék pedig szépen elvitte magával az első évadot. Akik szerették az első etapot, a másodikban sem fognak csalódni, legalábbis az első két epizód láttán nem.

Maradtak a képi világ jellegzetes megoldásai, az ételekre és azok elkészítésére felhúzott részek, Mads Mikkelsen kimért, higgadt, hihetően szociopata játéka és Hugh Dancy saját elméjében sem bízó Grahamja is olyan, sőt, még olyanabb, mint az első körben volt. Jó, Hannibal irodájában mintha új függöny került volna, és Graham bezárásával kaptunk egy új helyszínt is, amit eddig csak tán háromszor láttunk (Dr. Chilton pszichiátriája) és egyelőre háttérbe szorul az a borzasztóan nyomasztó boncterem vagy mi az isten, ahol az első évadban az én ízlésemnek úl sok időt töltöttünk, de ezen kívül minden maradt a régiben. Sőt, a nyitójelenettel, amiben Lecter és Crawford esik egymásnak egy zenére és lassított felvételekre hangolt, brutális balettként megkoreografált verekedésben, sikerült emelni is a ténen, még akkor is, ha tudjuk, hogy amit látunk, az majd csak az évadzáróban jön elő.

Az, hogy Will rács mögé kerül, előrevetítette, hogy Lecter lép a helyére az FBI-nál, és azt is, hogy a Bárányok hallgatnak emlékezetes jeleneteit felidézve Will bentről marad viszonylag aktív szereplője a történetnek. Érdekes így is a dinamika, ahogy Will a kényszerzubbony árnyékában segít egykori társainak, bár azt, hogy miként kerül majd ki a rács mögül, egyelőre nem látom - már ha az évad végére kijön egyáltalán. Az első két epizód egy ügyet dolgoz fel, és ez lesz általánosan is jellemző az évadra, legalábbis Bryan Fuller executive producer szerint, azaz inkább hosszabb ívekben gondolkodtak az évad összeállítása során, amellett, hogy a legerősebb szál továbbra is Will-Hannibal kapcsolat lesz.

Tessék nyugodtan bevállalni a második kört is, mert megéri, ennél szebb, de betegebb sorozatot sem nagyon lehet látni a tévében mostanság. Április 9-től az AXN műsorán is látható lesz.