Egy több sebből is vérző cikkre hívta fel figyelmünket Winnie kolléga odaátról, a Sorozatjunkie-tól: a Bors egy Bradley Cooperről szóló cikkhez egy Adam Levine-t ábrázoló képet választott illusztrációnak, illetve a cikkben valahogy sikerült az öngyilkosság szélére kergetni Bradley Coopert, pedig az eredeti szövegben erről kurvára szó sem volt. Azt ugyanis, hogy "I want to fucking kill myself" itt nagyjából annyira lehet komolyan venni, mint amikor azt üvölti az ember a meccsen, a 89. percben kihagyott 11-es után, hogy baszd meg a kurva anyádat, te köcsög, pedig nem hisszük, hogy a labdarúgó a) meleg lenne, b) az anyja kurva lenne, és c) hogy a kedves mamával kopulálna éjjel.
Ezt csak úgy mondjuk. Mint amikor azt mormolom magunk elé, hogy ha a Borsban lesz még egy elbaszás, akkor tökön szúrom magam. Nem fogom. Az ominózus interjúban (ami nem egy talkshow-ban, hanem a GQ nevű magazinban jelent meg) Cooper arról beszélt egyébként, hogy amikor az Alias című sorozatban egyre kevesebb szerepet kapott, és már csak heti három napot dolgozott, kezdett kiborulni, és megkérte JJ Abrams producert, hogy inkább írja ki a sorozatból a karaktert. Az meg kiírta. Ennyi. A cikk az ugrás után, a fenti képen BALRA Bradley Cooper, JOBBRA Adam Levine.
Az igazi Trebics 2013.12.19. 20:43:57
galeria.velvet.hu/celeb/2013/12/13/hiztak_picit/14
Zsatar 2013.12.20. 09:32:40
boginyuszi 2013.12.20. 18:02:37