Oké, nyilván már az effektek miatt sokkal jobb volt, úgyhogy erről ennyit. Viszont mostanában (december 8-án) volt a BSG újraindításának 10. évfordulója, úgyhogy összeírtam, mit szerettem benne és mit nem.

Ami jó volt

Ahogy leszámolt a posztapokaliptikus otthonosság mítoszával

Minden szigetregény arra a romantikus vonzerőre épít, ami már az alapfelállásnak valamennyire szükséges része: kiszakít a mindennapi életből egy csomó szereplőt, és aztán jól összezárja őket. Na a BSG megtette a logikusan következő második lépést is, és már az elején szétzúzta az idillt, mert a Galactica tényleg folyamatosan tele volt intrikákat szövő árulókkal.

Robotrepülők, amik vérezni kezdenek, ha letörik a szárnyuk

Elég messzire vezetne most belemenni abba, pontosan hogy hívják azt az emberi tulajdonságot, ami miatt egyértelműnek vesszük, hogy egy robotnak nem lehet más vágya, mint igazi emberré válni. Mindenesetre a BSG nagyon ügyesen vette elő ezt az ezerszer lehasznált és lejáratott témát, és nagyon intelligensen fenntartotta körülötte a feszültséget. Még akkor is, ha a záróévadban már semmi érdekeset nem sikerült róla mondani.

Ez a téma hozta az egyik legjobb részt is, amihez most nem találtam videót, viszont itt van egy későbbi részből kimaradt jelent, ami elég hasonló lett volna, ha bekerül a végleges változatba:

Szereplők, akiket imádunk utálni

És az megvan, ahogy Gaius Baltarnak sikerült egy perc alatt kiirtania komplett emberiséget (spoilers: oké, valójában az ősemberek őseit)? És hogy ezután két évadon keresztül végig a cylonoknak kémekedett? És hogy ezután a megmaradt flottát is sikerült cylon fennhatóság alá hajtania? És hogy ezután még egy vallást is alapított? És hogy eközben VÉGIG ÚGY ÉREZTE, HOGY Ő ITT AZ ÁLDOZAT? Gaius Baltar volt a BSG érzelmi gócpontja, a nagybetűs Ember, akit ráadásul titokban mindenki irigyellt.

Caprica (és az összes többi) Six

Tricia Helfer úgy vitte tökélyre a piros egyberuhában fény előtt pózolást, hogy közben maga volt a megvalósult genderkommentár. Nincs az a Teczár Szilárd, aki jobban felhívta volna a figyelmet rá, hogyan használja a film- (meg a többi) művészet  (és a vallásos ikonográfia) egyszerű kiegészítőnek a nőket.

A legszebb tévés effektek evör

Ezen nyilván nem kell sokat magyarázni. Kizoom-bezoom, minden mozog mindenhez képest, ami egyszerre gyönyörű és követhetetlen. A Battlestar Galactica volt az első tévés sorozat, amiről a kezdetektől fogva látszott, hogy a készítők tényleg minden egyes képkockát megkomponáltak, és ezt az egészet még élvezték is. Ugyanez az aprólékos figyelem látszott a mitológián, a technológián, sőt, még a dialógusokon is (“frak”), bár utóbbi már az eredeti sorozatra is igaz volt, csak ott a frak az még frack volt.

És amit utáltam

A vége: micsoda ostoba mindfuck

Ronald D. Moore valószínűleg tényleg azt gondolta, hogy ilyen összetevőkkel a BSG-t soha nem unják meg a nézők, mert amikor be kellett fejezni, egy elképesztően egyszerű fordulatba menekült, ami még úgy is kiszámítható volt, hogy az évad közepén telehazudta a komplett médiát, mert persze már akkor látta mindenki, mi készül.

Alig volt olyan karakter, aki kicsit is kielégítő (vagyis érdekes, tehát az addigi cselekményből következő és az abban felvetett problémákra reagáló) lezárást kapott volna. Egyedül az derült ki, hogyan utalgathatott ebben az elvileg idegen civilizációban mindenki végig a görög-római mitológiára.

A történet legváratlanabb pillanatokban tudott leülni

Például a negyedik évad második felében, amikor mindenki azt várta, hogy elindul a nagy lezáró történetszál, ehelyett random lázadozás kezdődött, ami sokkal inkább lett volna való a második évadba.

Persze egy jó sorozatban a fillerrészek is jók, és ez azért egy csomószor igaz volt a BSG-re is. Meg az is, hogy máskor egész ügyesen kikerülték a potenciális üresmeneteket: valószínűleg a világ minden második sci-fi rajongója fellélegzett, amikor kiderült, hogy nem arról fog szólni a harmadik évad, hogy az emberiség a kolóniák népe a borús és szomorú bolygón turkál a sárban, miközben a cylonok elnyomják őket.

Egy csomó karakter látványosan nem tudott mit kezdeni magával

Roslin elnök az első részben kezdett haldokolni, és az utolsó részben halt meg. Közben egész végig ezen aggódott, háromrészenként felmerült, hogy mostmár igazán le kéne mondania, és igazából biztos vagyok benne, hogy még a választásokat is csak a szimpátiaszavazatokkal nyerte meg. Várjunk csak, nyert ő egyáltalán valaha választást?

Apolló annyira unalmas volt Starbuck mellett, hogy a végére inkább eltüntették mellőle az írók, és politikust csináltak belőle. És az megvan, hogy Leoben a végére simán csak eltűnt? Még a cylonok is eléggé céljukat vesztetté váltak.

A világ legunalmasabb spinoffja

A Capricába mintha külön a BSG legunalmasabb és legérdektelenebb tulajdonságait gyűjtötték volna össze. De komolyan, kinek az ötlete volt, hogy ki kell dobni az űrhajót, és ezzel párhuzamosan még lassabbra venni a történetet?

+1: Legjobban azt utálom, hogy még ezzel együtt sem jut semmi rosz az eszembe, pedig kéne még egy ötödik pont

És már a látványosan szenvedő karakterekről szóló poszt közben is eléggé szenvedtem.