Tegnap este véget ért a TV2 utóbbi tíz évének egyik legjobb húzása, a Sztárban sztár. Az ismert énekesek bőrébe öltöző hazai sztárok szerepléséről szóló külföldi formátumot a TV2 nem vette meg, hanem sajátot fejlesztett, és jól járt vele. A műsor az első pár adás apró megingásaitól eltekintve végig szórakoztató volt, de megmaradt benne a versenyjelleg is, volt tét, volt értelme küldözgetni az sms-szavazatokat, már ha valaki ilyen dolgokra akarja elcseszni a fizetését. Az első évadot Bereczki Zoltán nyerte, teljesen megérdemelten, mert az egy Aretha Franklin-es freakshow-tól eltekintve (pont úgy nézett ki, mint ahogy Martin Lawrence és Eddie Murphy szokott, amikor nőnek öltözik egy zsékategóriás vígjátékban) végig kiválóan énekelt és uralta a színpadot.

A döntőre fél nyolc körül érkezem meg, kurva hideg van az udvaron, és egyelőre a bejutás sem megy egyszerűen, hatalmas tömeg toporog a Mafilm portán. Felhívom Árva László producert, de nem ő veszi fel a telefont. "Csak jót írjál rólam, Sixx, bazdmeg" - Majka van a vonal túloldalán, jól indul ez az este is. Árva intézi a karszalagot, beszél a biztonságiakkal, pillanatok alatt bent vagyok. A stúdióban érezhető a feszültség, pedig a döntőig még egy óra hátra van. Ilyenkor veszik fel az extra produkciót, ami ma este a Megatáncból ismert Túri Lajos és a tánckar előadása, egy átöltözéssel, LED-falra vetített alteregókkal, azaz számos olyan mozzanattal, ahol elcsúszhat a produkció.

Elsőre nekem jónak tűnik a dolog, de mit értek én a modern tánchoz. Az első menetet a stúdióban nézem meg, katlanszerű az egész, és persze sokkal kisebb, mint a tévében, de azzal, hogy majdnem 360 fokos a díszlet, azaz csak a LED-fal mögött nem ül senki, de félkörben mindenütt vannak nézők, sokkal hangulatosabb, mint egy hagyományos díszlet, amiben van egy színpad, előtte meg a nézőtér. A közönséget szakaszosan eresztik be, a porondmester vagy felszopó ember (ez a tapsoltató, ujjongásra biztató warm-up man nem hivatalos elnevezése) lelkesíti őket, és elmondja, hogy aki leül 21:25-kor, az jól gondolja meg mit csinál, mert éjfélig nincs kijárkálás, élő adásban vagyunk. A közönség óvatosan lelkesedik.

Ebben a műsorban a hang ugyanis nem elég, de hát miért is lenne, minden induló ebből (is) él, az adott volt, hogy Bigának jó hangja van, Szandi meg legalább 20 éve tolja az ipart szakadatlanul, ha ennyi idő alatt nem tanult meg énekelni, akkor nagy bajban van, ugye. Itt ennél sokkal többről volt szó, az átlényegülésről, arról a megfoghatatlan aspektusról, aminek köszönhetően Bereczki a döntőben tökéletes Zorán lett. Iszonyú nehéz lehet úgy belebújni valaki bőrébe, hogy közben megmaradjon a mi egyéniségünk is, de az egész ne menjen át karaokeba. Szandi a döntőben nem hasonlított kifejezetten Korda Györgyre, de amikor a duett végén beszólongatott Balázs Klárinak, az ember nem Szandit, hanem a pókerfüggő énekest látta benne.

Felmegyük a sminkbe, ahol épen Bigából lesz Bebe. Nekem kicsit sötét a bőrszíne, de majd a tévében biztos jobban néz ki. Bereczki is befut, neki a Lang Györgyi-sminket teszik fel az arcára. A cél ma az, amit mindenki lehetetlennek tart: egy élő adáson belül két karaktert hozni. Egy-egy versenyzőre 35-45 percet kell szánni sminkenként, kiszámolható, hogy a kb. ötfős stáb folyamatosan dolgozik a műsor alatt, az első előadással végző előadó felrohan a sminkbe, és máris kezdik a második átalakulását. A tempó feszített, de láthatóan mindenki élvezi a melót, az adrenalin csak a legjobb drog, ugye.

A maszkos szobában Varga Viktor ül éppen egy szál törülközőbe, a fején kendővel. A lába remeg, vagy a feszültségtől, vagy a hidegtől vagy attól hogy éppen Kylie Minogue melleit rakják fel a mellkasára műanyagból. Az arcán vastagon áll a smink, az ajkai vérvörösek. Ránk vigyorog, és vékony, nőies hangon megkérdi Árva Lacit, nem akar-e vele bulizni a műsor után. Kiráz a hideg, annyira zavarbaejtő a dolog. Mindenki hangosan röhög. Megyünk a vezérlőbe, mert újra felveszik Túri Lajosék táncát. Este fél kilenc van.

Nüanszok vitték el a műsort a hátán, meg az olyan zseniális alakítások, mint Varga Viktor Kylie Minogue-ja, amit tátott szájjal néztem, pedig Varga a döntő előtt többször volt már nő. Mégis lenyűgöző volt az, ahogy az énekeső mozdulatait, manírjait elleste és színpadra vitte, bár abban igaza volt Majkának, hogy ha nem villant volna ki a farka vagy kétszer, azt kibírtuk volna tiltakozó levelek írása nélkül is. A döntőben mindenki két számmal jelentkezett, egy szólóval és egy duettel, Biga Paul McCartney-ként jó volt, de a Bebe-maszkja pár fokkal sötétebb lett a kelleténél - a hangja viszont kiváló, és ezen a maszk sem rontott semmit.

A tánc felvétele másodjára nem sikerül, egy apróságon múlik az egész, egy oldalról bedobott kalapon, és annak elkapásán, ami most nem jön össze. Senki nem pánikol, még egyszer, szól Németh Ádám producer, és a rendező Lakatos András egyszerre a mikrofonba. "Semmi gáz, gyerünk emberek, a harmadik lesz a legjobb!" Az lesz, stimmelnek a kamerák, nem lóg be egy kar sem, minden a helyén. A vezérlő úgy néz ki, hogy van egy nagy fal azon a műsort rögzítő kamerák képe egy-egy kisebb monitoron, középen egy nagyobb képernyőn pedig azt látom, ami kimegy adásba. A fal előtt egy hosszú pult, rajta mindenféle gombbal, billentyűvel, potméterrel, mögötte a rendező és a stábja ül, innen irányítják azt, amit otthon látunk.

A helyiségben van még egy hangvezérlő is, rendes keverőpulttal (ezt legalább felismertem) és még két asztalsor, az egyik mögött a producerek és asszisztenseik ülnek, itt kaptam én is egy széket, amivel persze állandóan útban voltam, és szarul is éreztem magam miatta. Az hogy egy élő műsor a végletekig ki van számolva közhelyes, de az ember csak akkor érti meg, hogy ez mit jelent, amikor a kezébe nyomnak egy adásmenetet, amin másodpercre lebontva jelenik meg az, amit majd látni fog a képernyőn. A mellékelt fotón jól látható mire gondolok, és ez még csak a technikai leírás, nincsenek benne a súgógépre kerülő feliratok, (pl. a szavazáshoz tartozó kódok, telefonszámok) a zsűri mondandója, és az énekesek reakciói, hiszen ezeket természetesen nem írjak meg előre.

Ha ettől az adásmenettől eltérnek, ha csúszás van, mert egy smink nem stimmel, vagy valami, bármi közbejön, menet közben kell korrigálni, rövidebbre venni egy-egy véleményt vagy felkonfot, valahogy behozni a késést. A tegnapi döntő első szegmense alatt fél perc csúszás jött össze, de ha jól láttam, az adás pontosan akkor fejeződött be, amikor kellett neki.

Nótár Mary a Fekete vonat-dalban LL Juniort hozta Fatima oldalán és volt Nicole Scherzinger is, előbbi jobban ment neki, az utóbbi kicsit erőtlen lett, ráadásul az, hogy az alacsony énekesnő mögé magas táncosokat raktak, kicsit felborította az egyensúlyt. Jó, az sem tett jót Marynek, hogy a nótát nem igazán tudta elénekelni. Bereczki Zorán szólója pont olyan volt, mint a Jackson-előadása, a legapróbb manírokig kidolgozott, tökéletes átalakulás volt, de nekem a Lang Györgyije csalódás volt, bár a PaDöDö munkássága soha nem tartozott a kedvenceim közé, egy olyan számmal meg nem tudok mit kezdeni, amiben hatvanszor hangzik el, hogy Szabó János.

Azt hittem, ahogy közelítünk a fél kilences kezdési időponthoz, úgy fog emelkedni a feszültség szintje is a vezérlőben, de inkább csak az egészséges izgalmat tapasztalom, pánikot, kapkodást nyomokban sem. Mindenki teszi a dolgát, olyan az egész kívülről, mintha egy keletnémet ipari formatervező balettet koreografálna székekben ülő, és folyamatosan, egyszerre beszélő és gesztikuláló emberekre. Eleinte nem tudom, ki mit csinál, kinek szólnak az utasítások, ki melyik képernyőt nézi, és miért.

Az adás kameraképe, az, amit a tévében látunk, úgy áll össze, hogy a kamerapróbákon szépen minden egyes produkciót többször elpróbálnak, megnézik, melyik kamera képéből áll össze legjobban a kép, majd ezt legyezik egy ún. snittlistában. Ez az, amiből a rendező dolgozik menet közben. Tehát amikor azt látjuk, hogy a képen Varga Viktor áll nagytotálban, akkor az azért van, mert Lakatos András azt mondja, hogy hármas, és akkor az adás technikai rendezője a hármas kamera képét adja be, amikor pedig csak a fejét látjuk, az mondjuk az ötös, és így tovább. Mindez élőben lenyűgöző, a pult mögött egy hat nyolc fejű, 16 karú lény irányít egy 160 fős stábot, mindezt ritmusra. Lakatos együtt él az adással, folyamatosan figyel, és ha észrevesz valamit, teszem azt a döntőre visszahozott, már kiesett Szinetár Dóra mosolyát exférje Zorán-előadása alatt, akkor a snittlistát borítva azt a képet adja be. Kilences, mondja, s lőn.

A két producer adás közben mindenre odafigyel. Árva és Németh amellett, hogy a zsűrit instruálják, és figyelik, melyikük élvezi az előadást, hogy az arcuk adásba kerüljön, egy kis monitoron a konkurenciát figyelik, azt, mikor van reklámszünet odaát, Ez azért fontos, mert ha jól számítják ki, a reklám alatt átkapcsoló nézők egy olyan produkcióra érkeznek a műsorba, ami láttán maradnak - ezt mutatja meg majd a nézettségi görbe. Majkáékat nem kézivezérlik, nem rágnak a szájukba semmit, csak apróságokat mondanak a fülükre, tömören, mondja Árva, amikor egyikük kicsit bő lére ereszti az értékelést. Németh Ádám Friderikusz Sándornak segít, és ha valamelyik zsűritag vagy énekes olyasmit mind, amiből ki lehet hozni valamit, akkor szól, Sándor, kérdezzen rá a pókerre, és így tovább. Magázódva, mert Friderikusszal így kell.

Varga Viktor is a duettben volt halványabb, a TNT énekeseként ismert Dobrády Ákos ráadásul nem olyan ikonikus, jellegzetes alak, akit könnyű lenne utánozni - az, hogy kopasz, és bőrdzsekiben van, nem elég az üdvösséghez. A legnagyobbat Szandi váltotta a műsorban, Korda Györgyből lett csöcsös Mariah Carey avagy mörájakeri, ahogy azt Friderikusz mondta, és nekem ő nyújtotta a legegyenletesebb teljesítményt a döntőben, de ha a műsor egészét nézzük, Bereczki győzelme megkérdőjelezhetetlen volt. A győztes a nyereményét jótékony célra ajánlotta fel, ami pláne szimpatikus dolog volt, ezt minden cinizmus nélkül mondom.

Ahogy haladunk előre az időben, úgy keveredik az előre megírt adásmenet a spontaneitással, azokkal a reakciókkal, amiket előre nem lehet kiszámítani. Amikor Szandi Korda György hangját és mozdulatai utánozva totyog a színpadon, mindenki hangosan röhög, és persze, hogy az énekesnőt mutatja a kamera. Ha az egyes előadások alatt valamelyik zsűritag vagy vendég a szöveget énekli, azonnal képernyőre kerül, a producerek célja, hogy a házibuli-feelinget erősítsék a nézőben. Sikerrel. Ez a műsor a vezérlőben, a folyamatos pörgés és megfeszített meló közben is szórakoztató.

A zsűri, most hogy nem volt rajtuk teher, és nem tőlük (is) függött egy-egy énekes sora, érdekes módon sokkal karcosabb volt néha, mint eddig, visszafogottabban dicsértek, és konstruktívabbak voltak, mint az előző pár adás ömlengései után vártam volna tőlük. Ez is jót tett a műsornak, és az is, hogy Friderikusz Sándor a végére úgy belejött az élőzésbe, hogy tán önként fog jelentkezni a következő körre (már ha lesz). A TV2 jövőre a Nagy Duettet hozza vissza a Super TV2-re (kiváló keresztpromóciós megoldás, hogy két zsűritag is részt vett a döntőben, és fel lehetett vezetni velük az új évadot), és mivel tavasszal Az ének iskolája második évada, ősszel pedig az új Rising Star kerül képernyőre, a Sztárban sztárral 2014-ben nemigen számolhatunk. Kár, kurvajó műsor volt.