Egy hetet töltöttünk el a Sztárban sztár kulisszái mögött, benéztünk mindenhová, ahová csak tudtunk, és megkérdeztünk mindent, ami eszünkbe jutott. TV2-s gyárlátogatás, második nap. (Az első krónikája itt olvasható)

TV2-s gyárlátogatásunk második napja úgy kezdődött, hogy beültünk egy keresztpromóciós megbeszélésre, amin a csatorna műsorainak képviselői és a Sztárban sztár producerei eldöntötték, melyik szereplőről melyik TV2-s műsorban lesz szó. Ez elég száraznak tűnik, pedig cseppet sem volt az, tudta a fene, mi alapján dől el, hogy ki szerepel a Mokkában korán reggel (aki fel tud kelni, Bangó Margit például nem) és mitől függ, mennyit mutatnak meg a készülő sminkekből a hét folyamán az Aktívban, és ki az a szereplő, akit teljes titokban tartanak, mert úgy nagyobbat üt. Az sem mindegy például, hogy amíg Varga Viktor az Édes életben szerepel, bizonyos átalakulásokat nehogy ellőjenek egy műsorban mielőtt a reality-ben látható lenne, ami persze egyértelmű, de ilyen elbaszások azért voltak már a magyar kereskedelmi tévék történetében.

Ehhez kapcsolódik az előző posztban említett tábla is, amin a producerek pontokba szedve írták össze egy jó kisfilm ismérveit. Ezekkel egy háromfős, külön stáb foglalkozik, ők beszélik meg az előadókkal hogy mi legyen a felvezető, egy-másfél perc hosszú filmekben, majd egyeztetnek a Németh-Árva párossal, betartva az ökölszabályokat: ha van egymondatos geg, ne hagyjuk ki, vezesse fel a produkciót, de ne mutassuk meg a nyuszit a kalapban, legyen vicces és valós. Aztán fognak egy stábot és forgatnak. Ez megint csak pofonegyszerűnek és kézenfekvőnek látszik, de ha azt vesszük, hogy valaki egy külföldi előadó bőrébe bújik, sokkal kevesebb a lehetőség, mint egy hazai vendég esetében, akit bele lehet vonni a felvezetésbe és akár a műsorba is.

A kisfilmekben van termékmegjelenítés, mert vannak szponzorok, és ezt tudomásul kell venni, ezért száll ki a sztárvendég egy bizonyos taxiból, és svenkel rá a kamera a kávéfőzőre meg a tabletre. Ezzel nem lehet mit kezdeni, ez a kereskedelmi tévézés velejárója, a műsor finanszírozásába nem azért szállnak be a cégek, hogy senki ne tudjon róluk. Persze lehet ezt elegánsan, vagy inkább kevésbé otrombán csinálni, és kifordult csuklóval telefonálni a kamera képében, úgy, hogy a telekommunikációs partner logója folyamatosan látszódjon.

A produkciók összerakása a dalválasztással kezdődik, amikor ezen túl vannak Árváék, a YouTube-on megkeresik az adott nótát, lehetőleg több verzióban is, és az egész stáb megnézi a klipeket. A sminkesek és maszkmesterek abból a szempontból, hogy milyen mértékű átalakulást kell végrehajtani egy-egy előadón, a stylist a ruha, a koreográfus az esetleges háttértáncosok produkciója illetve az előadó mozgása oldaláról, a gyártás pedig egy számológéppel a kezében, mert minden pénzbe kerül.

Ha teszem azt van egy Lady Gaga-klip, amiben az énekesnő lóháton vonul be a színpadra, akkor is megoldható a dolog, szólunk a gyártásnak, ők meg kerítenek lovat. A gond az, hogy a ló sokba kerül, és ha egy prodra ellövünk egy rakás pénzt, akkor nem marad a többire, a büdzsé ugyanis véges. Ilyenkor jön a huzavona, hogy akkor ne legyen ló, de legyen mondjuk fellógatva az énekes, és ereszkedjen le a világítóhídról, mert az is látványos, és történik valami.

Az, hogy valaki csak áll középen egyedül, és mellette nincs táncos, díszlet, valami, a legritkább esetben fordul elő, mert megöli az előadást. Néha persze indokolt lehet, ha mondjuk az eredeti is olyan, jegyzem meg bátortalanul, amire Ökrös Gergő azt mondja, hogy ez nem egy CTRL+C - CTRL+V műsor, nem az a cél, hogy szolgalelkűen lemásoljanak egy ikonikus klipet vagy előadót, mert az több sebből is vérzik.

Ha pont úgy csináljuk meg a prodot, mint amilyen a YouTube-on, akkor a néző paródiát kap. Valami olyat kell adni, amiből azonnal ráismer az előadóra, amiből egyértelműen lejön, hogy kiről van szó, még akkor is, ha amit lát, az valójában soha nem volt olyan. Nem egy konkrét, már látott dolgot szeretnék újra megismételni, hanem egy bennünk, a nézőben élő képet, érzetet szeretnék előhívni egy elődadóról, ami talán úgy, ahogy mi megcsináljuk soha nem is létezett, mégis hiteles.

Ez egy példával menten világosabb lesz: amikor Varga Viktort Amy Winehouse-nak fazonírozták, az énekesnőt azonnal fel lehetett ismerni, pedig pont abban a ruhában, amiben Varga a színpadra lépett, soha nem szerepelt.

Madonna sem azt a frizurát viselte a híres melltartó mellé, amit nálunk, nem az a lényeg, hogy minden stimmeljen, hanem az összhang legyen olyan, amilyet a néző elvár, amilyennek ismeri az adott előadót.

A maszkmesterek és a stylistok árgus szemmel nézik a klipeket, azt keresik bennük, mi az, amit rendesen meg lehet csinálni, és mi az, amit nem - gondolom Gaga legendás húsruhája ezért sem került be a műsorba. A maszkokat egy különleges anyagból készítik, és mind egyszer használatos, ráadásul az alapanyag meglehetősen kényes, nagy odafigyelést igényel. Olyan anyagokkal dolgoznak, mint a hollywoodi maszkmesterek, csak a körülmények mások: egy nagyjából nyolc négyzetméteres kis helyiségben ülnek ketten, és dolgoznak a maszkokon, hetente nem egyszer 3-4 különböző énekessel. Az előadók, mint megtudom, jól viselik a dolgot, és szó nélkül ülnek a székben 4-5 órán át, míg Rausch Bernadett és Volentics Ádám összerakja az arcukat. A legnehezebb feladat persze a totális átalakulás, amikor egy teljes arcot kell megcsinálni, mint Szinetár Dóra - Bangó Margit esetében, vagy amikor Feke Pál Charlie-vá lényegült át.

A ruhákat outletekből, turkálókból szedik össze, nemcsak azért, mert így olcsóbb, hanem azért, mert nem egyszer olyan jelmezekre van szükség, amiket másutt nem lehet megtalálni, a TV2-nek pedig nincs jelmezraktára. Ráadásul a ruhákat nem egyszer át is kell alakítani, így a kölcsönzés alapvetően ki is van zárva. A műsor saját varrónőket is alkalmaz, az egyik adáshoz például kellett volna 150 méter függöny, ami valahogy lemaradt a listáról, és az adás napján derült ki, hogy kelleni fog: a három nő a stúdió épületében ült le a varrógépekkel, és varrta meg az anyagot.

Visszatérő elem a kisfilmekben is látható, "a híres ember odaadja a cuccait" momentum, ami pont úgy zajlik, ahogy azt megmutatják, a produkciós asszisztens felhívja őket, és megbeszélik, mi lesz az a ruhadarab, ékszer vagy kellék, ami egy-egy fellépő hitelességét emeli. Mint például Kozsó esetében a szamurájkard, amit az énekes saját kezűleg vitt be a TV2-be. "A hajtinccsel mi lesz?" - kérdezi valaki a stábmegbeszélésen. Ezen jót röhög mindenki, a "Kozsó hozza a kardot" pedig a nap szállóigéje lesz, el is lopom címnek menten.

A találékonyság, az invenciózus megoldások egyébként is jellemzőek a produkcióra. Amikor Dér Heni Rihanna Diamonds című nótáját énekelte, a színpadon gyémántnak látszó, csillogós izéket lehetett látni. Namármost az ehhez szükséges kelléket nagy zsákban árulják, 150 000 forintért, az ember kiönti, és a kamera képében úgy tűnik, mintha gyémántok között tekeregne az énekes. A 150 000 forint viszont meglehetősen sok egy ilyen kellékre, így a színpadra csak annyi került belőle, amennyi a kamerák közelképében látszott, a többit alufóliákból gyűrték össze, és szórták szét a színpadon. Meg nem mondtam volna.

A holnapi posztban kamerapróbára megyünk, adásmenetről beszélgetünk és kiderül, hogyan kommunikál a zsűrivel adás közben a kreatív producer.