Masterpiece (Mestermű) címmel az olasz köztévé új típusú, irodalmi tehetségkutatót indított. A beküldött mintegy ötezer kézirat elolvasása után 70 írójelöltet választott ki az olasz köztévé 3-as csatornájának zsűrije, adásonként 12 versenyző mérkőzik meg egymással. A végső nyertes regénye százezer példányban a Rai, a Bompiani kiadó és a Corriere della Sera napilap együttműködésében jelenik meg 2014-ben.
A program szíve a Masterpiece-ház, melyet a Rai3 torinói produkciós központjában rendeztek be. Az első, vasárnap esti adás mezőnyét a sokszínűség jellemezte: tizenéves, nyugdíjas, háziasszony, pincér, mozgássérült, ipari munkás, banktisztviselő és munkanélküli is bemutatkozott. A tizenkét reménybeli írót minden adásban először egyenként kérdezi beküldött művéről a zsűri. A testület legismertebb tagja Giancarlo De Cataldo, akinek Bűnügyi regény című könyvéből film is készült, amelyet a magyar mozik is játszottak. A jelöltek fel is olvasnak egy-egy jellemző részt a kész műből.
Minden adás része a "merülőpróba". Ide már csak a szavazatok többségével továbbjutó négy játékos kerülhet be. Közülük ketten egy idősek számára rendezett táncesten gyűjtenek tapasztalatokat, a másik párt pedig egy Don Rambo nevű pap közösségébe viszik. A lelkész arról ismert, hogy hajdan küzdősportbajnok volt, most pedig a legkülönfélébb embereket gyűjti maga köré. A jelölteknek ezután meg kell írniuk az élményeiket a zsűritől kapott speciális szempont alapján. Amit leírnak, azt fogalmazás közben is olvashatják a nézők, akiknek szavazataira - mint minden tehetségkutató valóságshowban - szintén számít a tévétársaság.
A show része egy "gyóntatófülke" is, ahol az íróaspiránsok aggályaikról, szorongásaikról vallhatnak.
Ketten jutnak tovább, ők az "edzőjükkel" szemet gyönyörködtető utazásra indulnak, panorámalift viszi fel őket a város legmagasabb épületének tetejére. A felvonóban meglepetésvendég várja őket. Az első adásban a Bompiani könyvkiadó igazgatóját, Elisabetta Sgarbit kell az utazás 59 másodperce alatt meggyőzniük arról, hogy a saját regényük a jobb. Idén hat adás lesz, és januárban folytatódik a sorozat, melyben a kiválasztottak még nehezebb kihívások elé néznek.
A kezdeményezők azt szeretnék elérni az irodalmi show-val, hogy többet beszéljenek Olaszországban a kevéssé ismert írói mesterségről, és hogy többet olvassanak az emberek egy olyan országban, ahol a megkérdezetteknek csak a 46 százaléka olvasott el legalább egy könyvet a múlt év folyamán. (mti)
TGabi 2013.11.18. 16:34:59
Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.11.18. 17:13:38
zooltek 2013.11.18. 22:52:13
Konyvmolyolo 2013.11.19. 19:54:39
A tévében nincs, de a neten a Könyvmolyképző Kiadó csinál ilyesmit
Aranymosás a neve.
Idén harmadik éve kerül megrendezésre interaktív tehetségkutatónk,mely verseny első évadának győztesei éppen az idén jelennek meg a Könyvmolyképző Kiadónál.
Az idei tehetségkutató pályázat műveinek beadási határideje december 31.
aranymosas.konyvmolykepzo.hu/
A beérkező műveket előolvasók bírálják el.
A kiválasztottakból részletek kerülnek fel az Aranymosás oldalra, ahol a közönség vagy rajong vagy kíméletlenül lehúz.
A site-on írástechnikával, írói identitással, önmarketinggel kapcsolatos cikkek is megjelennek.
Látványos az is, amikor irodalmi szerkesztőink munkáját egy-egy szövegrészen követhetővé tesszük a korrektúra funkció segítségével.
mruniverzum 2013.11.21. 21:45:05