A nap híre egy The Brink című sorozatól szól, aminek pilotját hamarosan forgatja majd az HBO, két olyan névvel a főszerepben akikkel nekem simán el lehet adni tulajdonképpen mindent. A fekete komédiaként beharangozott sorozatban Jack Black és Tim Robbins viszi majd a prímet, az executive producerek között ott van Jerry Weintraub és Jay Roach is, a történet pedig egy geopolitikai krízisről és annak három, igen kétségbeesett fickóra gyakorolt hatásairól szól majd.
Robbins Walter Hollander amerikai külügyminisztert, egy nagyétvágyú, hirtelen haragú fickót alakít majd, akinek a töke tele van az állandóan háborúba igyekvő katonákkal, Black pedig egy külügyi atassét játszik majd, aki akaratán kívül keveredik bajba. A harmadik főszereplő, Zeke Callahan vadászpilótát még nem tudni, ki alakítja. Robbins és Black először 1995-ben, a Dead Man Walkingban dolgozott együtt, majd 2005 körül a Tenacious D in the Pick of Destiny című vígjátékban. Az HBO-nak ez a második vígjátékpilotja az idei szezonban, az első a Pain & Gain Dwayne Jonhsontól.
Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2013.11.15. 17:34:19
Kis helyesbítés, a 1992-es Bob Robertsben már szerepeltek együtt.
sge · http://monstercrash.blog.hu/ 2013.11.17. 19:53:29
www.youtube.com/watch?v=3b1acvZRvV4