A Hiénák (The Millioniaire Tour) című websorozat teljes hosszában ledarálva egy kellemes, egészestés elfoglaltság. Olyan, mintha egy jó tévéfilmet néznénk, csak éppen 8-10 perces epizódokra darabolva, de pont ettől működik az egyszerű történet, mert a mini epizódok végén menetrend szerint érkező csavarok és csattanók miatt inkább egyben akarjuk látni a végkimenetelt. És pont ezért tudunk elnézni a sorozatnak pár húzósabb blődséget, amiket a spoilerfóbokra való tisztelettel nem mondunk el.
A Hiénák története egyszerű: egy jól szituált üzletember érkezik a reptérre, leszólítja egy taxis, hogy elvigye-e, mire ő naná, hogy beszáll, és "véletlenül" ugyanebbe az autóba keveredik két potyázó is. A kormányt szapuló beszélgetés közben előkerül az úgynevezett Milliomos Túra története, ami annyiból áll, hogy a reptérre érkező, gazdagnak látszó palikat felveszi egy kedves taxis, majd mintegy "véletlenül" melléjük pattan két rabló, akik egy ATM-hez cibálva a gazdag úriembert kicsit megcsapolják a bankszámláját. De érdekes, emberünk pechére neki is pont egy ilyenre sikerült beneveznie!
Aztán jönnek a bonyodalmak: a férfi nem adja könnyen a pénzét, hiába szegeznek pisztolyt a fejéhez, kiderül, hogy direkt őt pécézték ki, nem csak úgy találomra esett áldozatul ennek a kis kocsikázásnak, és még valami "Római" nevezetű főgonosz is meg akarja dolgoztatni. Minden tök egyszerű ebben a sorozatban, mivel az összesen 84 perces játékidő alatt nem lehet kolosszális karakterfejlődést kivitelezni, és nem is lehet túlbonyolítani a dolgot: a fickót el kell vinni a megadott helyre és ott történnie kell valaminek. Nem egy nagy cucc, de van annyira jó, hogy egy nap alatt a melóban/suliban wc- és ebédszünetekben egy-egy részt lepörgetve ne lehetne végignézni.
A Hiénák című sorozat az Indexen is követhető, íme a harmadik rész:
Beko 2013.11.12. 15:56:04
www.imdb.com/title/tt1937388/
bla.bla (törölt) 2013.11.13. 07:10:41