Ül egy pali egy kanapén, és rém vicces tájszólással arról győzködi az embert, hogy a fizika lehet érdekes. Nekem, aki kegyelemkettessel abszolváltam az összes olyan tanévet, amiben volt fizikaoktatás (régen volt, mittudomén hány ilyen volt), és csak annak köszönhettem, hogy nem kellett pótvizsgáznom, hogy a tanáraim inkább onanizáltak volna egy sajtreszelővel, mint hogy velem töltsék jól megérdemelt nyári szabadságukat. Ezért nem hibáztatom őket. A Brutális fizika című Spektrum műsor, amiben Vályi István kollégám, a Totalcar újságírója a műsorvezető, viszont nemcsak a sík hülyéknek szól, hanem azoknak is, akik a fizikát rettentő érdekesnek tartják.
A műsor kicsit megidézi Öveges profeszor klasszikus műsorát, hozzátesz egy rész Jackasst és egy kis Mythbusters-t, szóval semmi olyan nem mutat, amitől korszakalkotónak vagy innovatívnak lehetne nevezni, de nem is ez a szándéka, hanem az, hogy alapvető fizikai törvényszerűségeket és szabályokat az emberekhez közel vigyen, közérthető, vicces formában. Vályi hozza a kétkedő, vicces, nagyszájú figurát, aki persze nem olyan hülye a dolgokhoz, mint néha tettetik (autós újságíróként legalább az alapokkal tisztában kell lennie), és a műsor legtöbbször akkor bicsaklik meg, amikor az előre megírt (szar) szöveget kell felolvasnia, láthatóan feszengve, hiteltelenül.
Vályi párja, a komolyságot és szakmai hitelt biztosító Härtlein Károly éve óta csinálja azt, amit a műsorban, azaz a fizikát érdekessé teszi, mindezt olyan kísérletekkel amikre a BME-n végzett kollégáim mind csak párás szemmel tudnak visszaemlékezni. Az első két epizódban látottak alapján viszont a páros nem mindig működik. Vályi az első részben feszengett, és nem érezte jól magát a szerepben (a másodikban már jóval felszabadultabbnak tűnt), Härtlein pedig kicsit darabos volt, túlságosan is belemerevedett a demonstráló fizikus szerepébe. És még ez sem lenne nagy gond, ha a műsor feszes, ritmusos lenne, de nem az.
A második adásban például két dolgot demonstrálnak, az erőkart és azt, hogyan működik egy középkori hajítógép (trebuchet), amihez józan ésszel is elég lenne 20 perc, teszem azt megmutatom a képletet, kapunk valami elvont példát, utána egy emberközelit, majd jöhet a konklúzió a kiváló grafikájú inzerteken. Ezzel szemben egy hosszas magyarázatot követően jutunk csak el odáig, hogy egy artistalányt behozzanak egy bazinagy libikókához, de legalább az ehhez szükséges gerendát Vályival fűrészeltették el, aki ezt láthatóan élvezte is.
A másik, nagyobb volumenű kísérlet bemutatásánál jött ki leginkább az, hogy a műsor vágásánál nem voltak kelőképpen szívtelenek a készítők és beleszerelmesedtek abba, hogy egy bazinagy vas szerkezetből a parittya-elvet meg mittudoménmit alkalmazva mindenféle tárgyakat lőnek ki. Itt legalább egy 15 perces blokkot ki kellett volna szedni a műsorból, a felesleges viccelődés és öncélú poénok helyett simán megmutatni egy rosszul, egy közepesen és egy nagyon jól sikerült kísérletet, lehetőleg úgy, olyan kameraállásból, amiből látszik is. És itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahol nagyon átverve éreztem magam a műsorban. A nagy hajítógépből elszálló tárgyak közül ugyanis tán ha egyet követtünk végig, a többinél vagy azt láttuk, ahogy fellendül a kar, hol azt, ahogy a lövedék földet ér.
A vágási hibák, és az, hogy nem mindig mutatják meg azt, amiről beszélnek, rontanak az élményen, ami pedig alapvetően pozitív lenne. A lassított felvételben mutatott kísérletek, a műsorvezetők őszinte öröme egy-egy jól sikerült demonstráció után és nem mellesleg az, hogy még én, a fizika ellen beoltott lúzer is megérti, mi történik a képernyőn, a műsort érdekessé és szórakoztatóvá teszi. Nekem nem hiányzik belőle a Mythbusters büdzséje, nem az kell, hogy szuperlassított felvételen lássam Lukács Laci gitárhúrjainak rezgését. Egy határozottabb vágó kellene, feszesebbre húzott adásmenet és olyan kísérletek, amiket az elejétől a végéig látok.
Brutális fizika, Spektrum, szombatonként 16:00-tól.
Disclaimer: ha nem lett volna világos, Vályi Pista itt ül tőlem hat méterre a szerkesztőségben. Ettől még simán tudom elfogultság nélkül nézni a teljesítményét.
_pgpetike 2013.10.17. 20:27:09
Gyűrött Papír 2013.10.17. 20:30:30
É2I 2013.10.17. 20:52:54
Nekem tök vicces a tájszólásos csóka, még ha sokszor csak a beszédében.
És igen nekem is Öveges professzor jutott először eszembe, az ő egyszerűsége és gyermeki rajongása a fizika iránt.
Ha így tanítanák az általános iskolákban a fizikát vagy legalább lennének ilyen órák -lehet már vannak, régen voltam általános iskolás- még sixx is lehet szeretné. :)
Egy szó, mint száz, jó ez a sorozat, legalábbis magyar viszonylatban. Mivel -sajnos- egy kézen meg lehet számolni ezeket.
Trigon_ 2013.10.17. 21:17:21
Hajdan mindig Antal Imre volt a "csodálkozó ember" Sas Elemér mellett, az Iskolatévében. Elég sokat betegeskedtem, ezért délelőttönként elég sokat láttam azokat a műsorokat, amelyeket egyébként nem tudom, hogy az iskolások hogyan láttak volna.
Az nem dicsőség, ha valaki a fizikához csak kegyelemkettes mértékéig ért, csak szögezzük le. A fizikaanyag fele pusztán egy kis képzelőerőt kíván, és néhány képlet megtanulásával hármasig is el lehet hatolni, már ha valaki nem hülye minden máshoz is. Az, ha valaki ezt csak nem akarja, az már pedagógiai kérdés.
2013.10.17. 21:25:27
A műsort már csak emiatt is támogatom, na meg a népesség fizikai ismereteit is jó lenne bővíteni ebben a csodás ezoterikus korban... Éljen az angyalterápia! :p
Bambano 2013.10.17. 21:30:19
remélem, csináltok további részeket. szerintem érdemes megtartani, hogy mindig vannak ott "idegenek", akik viszonyítási alapot adnak (mint a szúmósok) vagy egyéb trükköt tudnak (mint az akrobaták).
1kutya 2013.10.17. 21:34:21
phaidros 2013.10.17. 21:50:32
ommm 2013.10.17. 21:52:43
@Bambano: Nincs ezzel gond, Sixx debreceni, szerinted ő hogyan beszél? :)
Mazzzzu 2013.10.17. 22:13:04
Marcell77 2013.10.17. 22:24:53
sixx · http://comment.blog.hu 2013.10.17. 23:07:29
BotloB 2013.10.17. 23:10:55
Ez a formátum egyébként teljesen jól működik 1-2 perces bevágásokban az F1-közvetítések idei újításában, ahol egy-egy motorsportokhoz kapcsolódó fizikai jelenséget mutatnak be röviden.
Ez is bizonyítja, hogy talán kicsit rövidebben, és valóban talán kicsit jobb vágással egy pörgősebb műsort láthatnánk a Spektrumon is.
A legnagyobb baj, hogy erről a nehézkes kezdésről a műsorvezetők tehetnek a legkevésbé, akik önmagukban amúgy teljesen vállalható figurák.
BotloB 2013.10.17. 23:15:03
Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2013.10.17. 23:18:09
Reggie 2013.10.18. 00:12:16
Arculatervin 2013.10.18. 00:25:09
Trigon_ 2013.10.18. 02:33:10
Nem, művelt embernek ma az számít, aki a reál tárgyakból csak kegyelemkettest kapott, viszont több száz költőnek és szobrásznak ismeri az életrajzi adatait. És kapásból sorolja a világ legfontosabb nobéliumbányáit. :-)
Én fizikából és matekből voltam a legjobb, de történelemből is 4-es voltam, pedig mérhetetlenül untam, és rühellek neveket és évszámokat memorizálni. Nem zseni vagyok, nem is pedálgép, csak nagyon ciki lett volna egy kettes.
Flúgatlan 2013.10.18. 06:13:49
A Mythbusters első pár része sem volt annyira jól eltalálva, mint a későbbiek...
petya.apukaja 2013.10.18. 06:24:37
Az operatörnek/rendezönek meg jobban at kene gondolniuk, hogy hogyan veszik föl a jeleneteket. A dobogepes kiserlet kameraja fajdalamas rossz volt, ahogyan sixx is irta.
Mindent egybeveve, ilyen es hasonlo musorokat szerintem erdemes kesziteni. Ebbol tanulhatnak vmit a gyerekek vagy legalabbis felkeltheti az erdeklödesuket a fizika es mernöki tudomanyok irant.
Tapmancs 2013.10.18. 06:28:43
BGy · http://babosi.blog.hu 2013.10.18. 06:30:40
-=Thomas=- 2013.10.18. 07:15:51
www.youtube.com/watch?v=0kb2OiU6CSk
titok84 2013.10.18. 08:10:15
Vályi amúgy Vas megyei? Az e-k miatt gondolom.
royal fröccs 2013.10.18. 08:14:16
Öveges Józsi bácsi, az igen! Érdekes jelenségek, fizikailag rendesen elmagyarázva, egy igazi lelkes tanár által.
Károlyházy Frigyes, az igen! Egy szaros potenciálgödörről olyan előadást tudott rittyenteni, hogy se köpni, se nyelni nem tudtunk utána.
Dávid Gyula meg korunk legjobb előadója. Aki szereti a fizikát és némileg ért is hozzá, annak őt ajánlom.
mrbateman 2013.10.18. 08:49:33
laci06040506 2013.10.18. 08:59:17
szeri13 2013.10.18. 09:05:07
a musor szerintem toketeles. csak igy tovabb.
udvozlet egy a MAX mogotti csaladi hazbol, te ugyis tudod hol van :)
annmbp 2013.10.18. 09:15:28
2013.10.18. 09:46:37
Ez egy hányadék nulla, unalmas, beszédhibás nyekegő műsorvezetővel. Akkora a tájszólása csórikámnak, mint ide Nagykáta. Üres másodperceken keresztül kell figyelnem, hogy gurulnak A-ból B-be a csóri járgányukkal, kb tucatszor megszegve a Kresz szabályokat, és amúgy is zsír f...os az egész műsormenet. Nagy nagy nulla. Erre nincs mentség.
Sixx, ez egy fizetett poszt ugye? Mert nem létezik, hogy csak a technikai kifogásokat vedd észre. Öveges prof 10000 rpm-mel forog a sírjában, a Jackass pedig fényévekre van ettől a szentimentális nagymamafingató baromságtól.
A műsor szakmai oldala? Van olyan egyáltalán? Mikor fontosabb a cirkuszos hölgy emelgetése, mint az erő/erőkar lényegének részletezése? Ugyan már!
Vályi István pedig már a TotalCarban is űbergáz volt, itt miért is lenne másként?
Ez a műsor nem műsor. Ez kérlek szépen a műsorfolyam olcsó kitöltése. Semmi több. Szorri.
Az egészet úgy summáznám: rossz útra tévedt amatőrök szárnybontogatási kísérlete süketeknek és vakoknak.
Még ideje abbahagyni. Most!
É2I 2013.10.18. 10:25:26
royal fröccs 2013.10.18. 10:30:06
Kicsit karcosan fogalmaz, de attól még igaza van.
sixx · http://comment.blog.hu 2013.10.18. 10:55:29
sixx · http://comment.blog.hu 2013.10.18. 10:56:20
Sokorai_Atala 2013.10.18. 11:18:09
szeri13 2013.10.18. 11:23:25
tudom hogy nehez elhinni de kulonbozo helyeket maskeppen beszelnek. ilyen is van. azt ajanlom utazz.
NA YA! 2013.10.18. 11:54:35
stargazerhu 2013.10.18. 12:05:11
Skunkworks 2013.10.18. 13:17:55
Steve the Great 2013.10.18. 21:15:51
Meg a másik, hogy a "nagy durranás" kísérletek első körben ha alapvetően nem is fúltak kudarcba, de majdnem. Az első részben a pingponglabda nem töri be az ablakot (szükség volt egy kicsit kétségbeesett magyarázkodásra, hogy miért nem), csak az üveglapot. A másodikban pedig a hajítógéppel a lövések kb. 80%-ával negatív távolságot sikerült elérni. Nyilván ez nem az alapvető fizika hibája, több hajítógép-építést láttam hasonló műsorokban, ott is a lövedék leoldása volt a legnagyobb gond. Viszont azokban megoldották.