Ha van olyan sorozat jelenleg, amit a magyar tévéadók adását nézők sajnálhatnak, hogy nem láthatnak (legálisan), az a The Walking Dead. A zombiapokalpiszis túlélőiről és a mindennapi kínlódásukról írt és rajzolt képregényt Robert Kirkman tíz évvel ezelőtt, 2003-ban indította útjára, azóta 115 füzetnél tartanak és egy olyan tévésorozat-verziónál, amit a negyedik évadra az amerikai tévénézők legalább olyan vallásos áhítattal kezelnek, mint a Breaking Bad záróepizódjait, csak éppen sokkal többen: a legújabb etap 16 millió néző előtt mutatkozott be. Spoileresek leszünk.

Pedig a The Walking Dead nem tökéletes sorozat, az első három évad színvonala meglehetősen hullámzó volt - a zseniálisan nyomasztó és ijesztő pilot után akadtak olyan részek, amikkel egy vágó csodát tehetett volna. A rajongók különösen a második, bukolikus tanyasi világban játszódó évadot nehezményezték, illetve a főhős Rick Lori nevű feleségének karakterét rühellték a leginkább, pontosabban azokat az idióta történetszálakat, amiket a nőnek írtak (hol van Carl?). A harmadik évadra a sztori kicsit komorodott, kicsit még véresebb lett, nem volt annyi karakterépítgetés, de a dráma maradt, a lényeg nem azon volt, hogy zombik vannak az ablak alatt, hanem az, hogy oké, vannak, de a legnagyobb veszélyt nem azok, hanem a többi ember jelenti a túlélőkre.

A harmadik évad utolsó része elég megosztó volt az elmenekülő Kormányzóval, aki nem úgy viselkedik, mint a képregényben (ha van isten, fog), de nekem nem volt bajom vele, mert egyrészt az ottani történetszálakat nem lehet tökéletesen megvalósítani a tévében, másrészt pedig a készítők eleve jelezték, hogy eltérnek a képregénytől, és ha ez valakinek nem tetszik, az legyen az ő baja. Én speciel örülök neki, mert így két Walking Dead-történettel látnak el folyamatosan, az meg nagyszerű. A negyedik évadra ráadásul új showrunner is érkezett, Frank Darabont és Glen Mazzara után Scott Gimple, aki íróból lett executive producer, és ha úgy folytatja a sorozatot, ahogy elkezdte a 4. évadot, akkor maradni is fog.

A nyitány ugyanis kifejezetten jó lett, örülhettek a zombirajongók az áruházas mayhem miatt, amiben egy random szereplőt el is vesztettünk, és kaptunk egy (utólag) vicces tanulságot: az alkohol tényleg nyomorba dönti az embert. Maga a zombik elleni küzdelem jól meg volt csinálva, kilógó belek, leszakadó végtagok és felsőtestek, rothadó arcból kilógó fekete fogak között véres húscafatok, szóval nem lehetett panasz rá, kivéve az idétlen, "beszakad a tető a zombik alatt, de a helikopter csak áll ott bután" motívum miatt berzenkedhet logikus énünk, de bekussoltatjuk.

A börtönben már nem Rick a góré, sőt, egy tanács dönt a dolgok menetéről, a jó seriff meg fegyvertelenül kertészkedik a fal tövében és iPodot hallgat, hogy ne idegesítsék a zombik. Ez persze csak az epizód végéig tart, mert egy majdnem balul sikerült kirándulás alatt Rick szépe rádöbben, hogy keménynek kell lenni, mert a másik út az önhasbaszúrás (egy nagyon szar állapotban lévő túlélőre bukkan rá a börtön falain túl, akivel lesz egy kis híján tragikus kalandja), és ugyan majdnem elbőgi magát, de nyugi, elsül majd még az a hatlövetű, ráadásul hamarosan, mert a betegeskedő és kipurcanó disznó és az epizód végére elhulló és zombiként visszatérő random szereplő nagy bajokat fog még okozni a sitten belül (a két eset összefüggésben van, jóhogy).

Tetszett az, ahogy a közönség igényeinek megfelelően Daryl kiemeltebb szerepet kapott, ha már más miatt nem is, de Norman Reedus karrierjének beindításáért mindenképpen hálásnak kell lennünk a sorozatnak. Megint úgy telt el a 42 perc, hogy észre sem vettük, a karakterek építgetése egy-egy nem túl tolakodó szösszenetben megint jól sikerült (az újonc szanitéc alkoholizmusa, Tyrese pacifizmusa, a tesója határozottsága, stb.), megint bejött a kevesebb néha több elv, nem kell egy évadot elkúrni Lori vívódására és a konyhai hegyibeszédekre, ha azt, amit a karakter érez, egy hat másodperces snittel láttatni tudjuk.

Jövő héten folytatás, ilyen stílben: