Nagy a bizalom a Showtime CIA-s, terroristás, családi drámájában, annyira, hogy többen nézték meg az szezonnyitó részt, mint a második évadzáróját. Ez azért sem mellékes, mert a második évad csak nem tudta hozni azt a szintet, amit az első. Tehát van hová felkapaszkodnia a Homelandnek, hogy megint a jó értelemben vett idegességtől feszengve nézzük az aktuális epizódokat. Kicsit már unalmas ezt mondani, de ezzel az évadnyitóval csak(!) megalapozták a jövőbeli problémákat, a jó évadot, a kiváló részeket. A spoilerfóbok ne jöjjenek tovább.
Nagyjából két hónappal vagyunk a CIA székházát ért merénylet után, vagyis megindult az ujjalmutogatás, a boszorkányüldözés, sőt, a hazaárulónak megbélyegzett Brody családja is kezdi összekaparni magát, mert nem elég, hogy a családfőt gyanúsítják a CIA egyik szárnyának felrobbantásával, ennek tetejében még a lányuk is eret vágott magán, amire meg tényleg csak az tud rátenni, hogy a kormány megvonta a katonafeleségeknek járó támogatást, mert azt hazaárulás esetében nem folyósítják. Szóval se pénz, se boldogság, se semmi, csak a nyakig érő gané.
Saul lett a CIA góréja, aki első sikeres bevetésként kivégeztetett hat embert, amivel persze nem lehetett csak úgy kiszúrni a kongresszus szemét, mivel nem a főgonoszt sikerült iktatni, hanem hat csicskást. Mentve a menthetőt, felteszi Carrie belsős tárgyalására a pontot úgy, hogy simán bemószerolj. Elmondja, hogy Carrie több éve titkolta felettesei előtt, hogy mániás depresszióban szenved, teljesen beszámíthatatlan: vita nincs, meneszteni kell pozíciójából. Furcsa és váratlan pálfordulás ez Saul részéről, aki eddig még a széltől is óvta Carriet.
Az így lefektetett lelki mélypont megadhatja ugyanazt a szintet, ami az első évad hozott. Mert ott a sorra érkező csalódások, csapdák adták a feszültséget, amit már nem lehetett (nem kellett) volna a második évadban is kijátszani, így a harmadik évad érzelmi csődjéből kell kiindulni, ahonnan már a legkisebb pozitívnak látszó eseménynek is szívből fogunk drukkolni, majd pofára esni, ha nem úgy alakul, ugye. És erre érzelmi liftezésre van szükség, ha tévés drámasorozatról beszélgetünk. (És az igazi drámafaktort biztosító Brody még nincs is a színen.)
AaannnaaA 2013.10.02. 10:52:20
Nem is bírtam kivárni a hivatalos kezdést, megnéztem már akkor, mikor kikerült némi spec. effekt nélkül :)
Jó tudni, hogy nemsokára jön a köv. rész, már nagyon vártam.
Nekem mondjuk bejött a második évad is, de ez remélem még jobb lesz.
2013.10.02. 10:54:59
.Zs. 2013.10.02. 11:26:14
A bemószerolás Saul részéről azért nem teljesen egyszerű - hazudott, amikor azt mondta, hogy nem tudott róla, hogy Carrie kavar Brodyval. Felmerül viszont a kérdés, hogy nem ő szivárogtatta-e ki az infót, mert ezzel így akkorát tudott lépni az egész department nevében, amekkorát nem tudott volna, ha nem derül ki a sztori.
2013.10.02. 11:46:48
TrollSlayer 2013.10.02. 12:47:29