A USA Network azzal a szlogennel reklámozza sorozatait (és a csatornát), hogy Characters welcome, azaz szívesen látják a karaktereket. Graceland című új sorozatuk pontosan ezt az ígéretet váltja be: a történet nem olyan fontos, a karakterekre helyezzük a hangsúlyt. Mivel az eddigi négy epizód alapján a figurák működnek, a sorozat hamar felkerült az azonnal nézős listánkra. Enyhén spoileresek leszünk.
A sztori maga sem szokványos, illetve az alapfelállás az, de megtekerék egy kicsit. A Graceland ugyanis egy puccos, tengerparti házról, és annak lakóiról szól - ez ugye nem túl eredeti, minden második sitcom ebből indul ki. A lakók azonban zsaruk, pontosabban mindenféle ügynökség emberei, FBI, DEA, stb, akik beépített ügynökökként tevékenykednek és buktatnak le gazembereket. Ide érkezik a főszereplő Mike, akiről persze a pilot végére kiderül, hogy nem pontosan azért került be a buliba, amit a többieknek mond, hanem azért, mert a ház alfahímjét kell lebuktatnia, akiről az FBI azt gyanítja, nyakig benne van mindenféle üzelmekben.
Ebből bontják ki a heti sztorikat, a pilotban pl. Mike, az újonc bénázását és beilleszkedésének menetét a várható toposzokkal (kissé karót nyelt újonc vs. laza veteránok, spanyol nyelvtudás hiánya, hol a strandpapucsod?, stb.) és prezentálnak pár különálló sztorit, amiket azonban az epizódok végére néha bizonyos mértékig, máskor pedig meglehetős alapossággal összefonnak. A forgatókönyvek nagyon jók, az eddigi 4 epizódban pont annyira van jelen a kvázi főszál (Mike titkos nyomozása) amennyire kell, mellé nagyszerűen építgetjük a karaktereket, akikről kiderül ez-az, de nem egyszerre, tálcán kapjuk az infókat, hanem szépen lassan - és ez nagyon jól működik.
Maguk az ügyek elég elnagyoltak tudnak lenni, ami néha idegesítő - a legutóbbi részben már akkor tudni lehetett, hogy baj lesz a rajzolt tetkókból, amiket az egyik ügynök azért kapott, hogy hiteles mexikói gengszternek tűnjön, amikor hosszasan mutatták, ahogy rárajzolják azokat, de a készítők inkább a "de nehéz az ügynök élete" tematikára fűzik fel a sorozatot és azt mutatják meg, hogyan dolgozzák fel a karakterek azt hogy senkivel nem lehetnek őszinték, csak a lakótársaikkal.
Amiben a sorozat nagyon erős, a látványvilág. Modern, instagramos, agyoneffektezett vágóképek, verőfény, óceán, homokos part - nincs olyan néző, akit nem ránt be menten a környezet. A színészek stabil teljesítményt nyújtanak, a főszereplő Aaron Tveit kicsit Warren Kole-ra emlékeztet (ő a Common Law-ban szerepelt), Dainiel Sunjata pedig a Rescue Me után most mutatja meg igazán, hogy karizmatikus, szerethető faszi, de van sötét oldala is, és ezt nagyon jól hozza. A többiek (Brandon Jay McLaren, Vanessa Ferlito, Manny Montana és Serinda Swan) nagyszerűen végszavaznak a két főszereplőnek, de amikor az ő történetszáluk van középpontban, nem okoznak csalódást.
Ha egy lazább, de nagyon jól kinéző és jól megírt krimire vágyunk nyáron, a Graceland a mi sorozatunk. 4 csillag ötből.
symor 2013.07.03. 20:35:31
Egy laza, könnyed akciósorozatnak még elmenne, csak ehhez meg hiányoznak belőle az akciók. Néhány szituációban pedig igyekszik magát olyan komolyan venni az egész, hogy azt fáj elnézni. Pedig tényleg vannak benne szerethető szereplők.
Vanessa Ferlito például piszok szexi és aranyos.
A többiek miatt sem húzom nagyon a számat, viszont a főszereplőfelhozatal néha már több mint olyan, ami kívánni valót hagy maga után.
Aaron Tveit az eminens WASP képével, vagy Dainiel Sunjata a gatyamodell külsejével és a köcsögsörtével az állán, mint két minden rosszba belefolyni kész szövi már-már olyan szar reto fílinget idéz, mint amilyen egykor Crockett és Tubs "álcái" voltak. Ha valamelyikük felkapna egy feltűrt ujjú zakót és egy régi Peter Gabriel szám kezdene vinnyogni letargikusan a háttérben már nem is csak egy fájdalmas illúzió lenne a két szereplő '80-as éveket idéző karakterizálódása, hanem egy belépő a túlglancolt múltba.
A forgatókönyvet pedig megdicsérni a szereplők mértéktartó adagolása miatt, amikor egy hangyafing választja el az egész sorozatot a túl idegesítő felszínességtől, őszintén csodálni való nagyvonalúság. Persze ez csak az én véleményem :/
Természetesen, ha nem finnyáskodunk ennyit a tartalmon mint én a széria külcsíne még így is tetszetős, amolyan "Szív-sűrit-gyujt-kipufog"-szórakozásként. Bár az én ízlésemnek túl sok tényleg idegesítő marhasággal tarkítva.