Jó hírünk van azoknak, akik az agyukat egy közepes minőségű bádog éjjeliedényben tárolják a tévézéshez: a TNT csodálatos sorozatot készített neki a King & Maxwell képében. Nem elég, hogy az alapfelállásnál unalmasabbat el sem lehet képzelni (két ex-titkosszolgálatos magánnyomoz, egyikük faszi, a másik nő, és dugnának, de mégse), a megvalósítás is megmarad a Hacktion színvonalán, az meg ugye... de hagyjuk, szarból nem lehet ostort fonni. A K&M, ha a készítők nem gondolták volna komolyan, és mondjuk minden jelenetben lenne egy zombikkal táncoló farkasfalka, simán lehetne egy gyönyörű műfajparódia, amiben a nyomozós filmek ÖSSZES kliséjét elsütik 42 perc alatt.

A főszereplő faszi múltja sötét (pipa), de ettől jelleme csak megerősödött (pipa), a nőkkel udvarias és gáláns (pipa), fáradtak jóképű (pipa), de atletikus és tettre kész (pipa), sőt, nagyszerű a humorérzéke (pipa). Partnernője magas, szőke és csinos (pipa), de kurva okos (pipa), jól lő (pipa), evezve jár munkába (hogy mi???), és titokban kicsit szerelmes a társába (pipa), de inkább a jó munkakapcsolat mellett marad (pipa). Az első évad végéig, persze, aztán dugnak, és a második nyitórészében megbeszélik, hogy ez hiba volt. De ne szaladjunk ennyire előre.

A pilot, és tulajdonképpen az első évad 60 százaléka David Baldacci bestselleríró hat regényén alapul, amikben a két egykori titkozatos szolga (copyright by Fülig Jimmy) összebandázva nyomoz, és persze állandóan valami nagyszabású összeesküvés nyomaira bukkannak. A pilot alapjául szolgáló The Sixth Man című regény 432 oldalon bont ki egy olyan sztorit, amire a forgatókönyvet (és magát a sorozatot is) jegyző Shane Brennan nem egészen egy órája van. El lehet képzelni, mi lesz belőle, karakterépítés a fasorban, illetve óvodás színvonalon, a sztori a végtelenségig leegyszerűsítve (egy sorozatgyilkossággal vádolt autista csávót kell kihozni a sittről), a fordulatok kiszámíthatók (az árulót kb. a 10 percben be lehet azonosítani), így igazán a végkifejlet sem érdekes, mert azt is pontosan tudjuk, milyen lesz.

A kellemetlenebb meglepetések közül a gagyi megvalósítás az idegesítőbb, az egész sorozat szegényes, nyolcvanas évekbeli hangulatot áraszt, amivel nem lenne baj, ha a színészek valamit hozzá tudnának tenni a dologhoz, de vagy nem tudtak mit kezdeni a szerepükkel, vagy nem akartak, Rebecca Romijn (Michelle Maxwell) egy arckifejezéssel és egy oldalcsöcs-segg kombóvillantással hozza le a pilotot, valamint kiderül róla, hogy nem tud futni, John Tenney (Sean King) pedig eleve szegényes eszköztára (ő volt Fritz a Főnökben) felét otthon hagyva ugrott be a forgatásra, letudta a kötelezőt és ment haza - ez így csak hakni, nem több. 

Ha valaki nem akar meglepődni, nem akar elmerülni egy jól megírt történetben, és nem akar jó színészeket látni, akkor feltétlen töltse le a King & Maxwellt, ellenkező esetben esze ágában ne legyen belenézni. Értékelés: 1/5.