Wolf az első farkas, aki sütni tud - harsogta néhány éve a tévé és a rádió. A béna reklámszlogen meg azért jutott eszembe, mert a veterán tévés producer, Dick Wolf is szépen sütögette a maga pecsenyéjét az idei szezonban. Előbb mostani írásunk tárgya, a Lángoló Chicago kapott teljes évados berendelést az NBC-től, és ezt meg tudta fejelni azzal, hogy a sorozatban előhúzott sáros zsaru figurája köré kreált egy spin off-ot. Erről azonban kicsit később. Előtte a szokásos figyelmeztetés: csak az olvasson tovább, aki naprakész a történetből.
Anno nagy elvárásokkal kezdtem neki a sorozatnak: tűzoltók, Chicago - gyerekkorom kedvenc filmje, a Lánglovagok is ugyanebben a közegben játszódott, érthető módon reméltem, hogy valami hasonlót kapok szerializált változatban. Noha nem lett teljesen lett igazam, azért volt pár ismerős motívum. Újonc érkezik a bázisra, akinek az apja szintén tűzoltó volt, de meghalt. Peter Mills nagyon be akar illeszkedni, minden vágya, hogy hősként tisztelt apja nyomdokaiba léphessen - még ha édesanyja baromira nem is szeretné ezt. Az egység épp gyászol: nemrégiben vesztették el egyik társukat egy lakástűz oltása közben, emiatt a két hadnagy - Severide és Casey - között igen komoly ellentét feszül. Még szerencse, hogy van nekik egy sziklaszilárd tekintetű főnökük, akinek már a puszta jelenléte is elég, hogy tudjuk: ebben a házban ő a góré. Ezzel a felütéssel indult az évad.
Hogy aztán családi drámák, alvilági összecsapások, és meglepően változatos balesetek gondoskodtak arról, hogy ne csapjon át méla unalomba a sorozat. Először azt hittem, hogy majd jó unalmas mennek és tüzet oltanak típusú esetek lesznek, ehhez képest talán épp a háztűznézésből kaptuk a legkevesebbet. De volt itt minden más: öngyilkosjelöltek, elszabadult kígyó, csatornába szorult lány, autópályán szülő nő. Szóval az írók szabadjára engedték a fantáziájukat, bár erős a gyanúm, hogy a legtöbb esetet azért a való élet inspirálta. Egyébként a stáb egy egészen bizarr reklámot is kapott, mégpedig túlbuzgó híradósok jóvoltából. Az egyik epizódban egy kisrepülő landolt a soksávos autóúton - a jelenetsor forgatását meg kiszúrta egy tévés helikopter, akik azt hitték, hogy ez most tényleg megtörtént. Lett is belőle bréking nyúz, mintegy öt percig tartott, mire az illetékesek összerakták, hogy ja, nem, ez most csak filmforgatás. Hiába, a hírverseny az Egyesült Államokban is nagyon nagy. Ahogy emlékezetes maradt az is, amikor a szemétledobóba szorult kisfiú temetésén díszegyenruhába sorakozva tisztelegtek a gyászoló édesanyának. Elismerem, hogy nagyon amerikai a lassan lengő zászlóval, a lassított felvétellel, esővel havazással, de a human touch ide nagyon kellett.
A készítők egyébként jól láthatóan élvezték Chicago városának támogatását: a külső jeleneteket egy valódi tűzoltóállomáson vették fel (a helyi PR-os jó érzékkel az egyik legújabb, legmodernebb házba irányította a producereket), ráadásként a pilotban a város valódi polgármestere, Rahm Emanuel is feltűnt néhány képsor erejéig - természetesen önmagát alakítva. Ha valakit érdekel a forgatás helyszíne, akkor a Google Street View jóvoltából alább megtekinteti a tűzoltóság épületét.
A sorozat képi megvalósítás elsőrangú: rengeteg a kézikamerás felvétel, amivel szinte dokfilmes hatást keltenek (áldassék a 24 készítőinek neve), a mentéseknél pedig látványos kameramegoldások fokozzák az izgalmat. Az akciójelenetekre sem lehet panaszunk: minden nagyon élethűnek tűnik és a színészek is látható szakértelemmel vágják ki az autóból a sérültet, oltják a tüzet, szóval az illúzió tökéletes. És éppen ez a sorozat nagy erőssége: hamar azonosulni tudtam a figurákkal, ráadásul az írók ügyesen adagolták az infókat és a 24 rész alatt mindegyik szereplőnek megvolt a maga kis története. A testvéréért ölni képes Cruz dilemmája - tűzoltóként emberéletet kellene mentenie, de ő inkább magára hagyta az öccsét vegzáló bandavezért - majd a feloldása egyébként szépen visszaköszönt az évadzáróban, ahol éppen ő próbált támaszt nyújtani a barátnőjét gyászoló Casey hadnagynak.
A legnagyobb fejlődésen pont az általam rosszfiúnak titulált Severide ment keresztül, aki halálközeli élménye után látszólag megtalálta a boldogságot Renée személyében (Sarah Shahi szekere jól fut mostanság tévés berkekben), de a két szerelem közül végül mégis a nagyobb: a hivatás győzött. Valahol egyébként az volt az érzésem, hogy Severide és lakótársa, a leszbikus Shay között több van puszta barátságnál (magyarán: Severide szerelmes a csajba, és ezért vállalja be, hogy a lány gyerekének apja legyen) - ennek örömére a zárójelenetben az írók szépen csavartak is egyet ezen az elméleten. Szándékosan nem írom le, hogy mi történt, tessék megnézni és kommentelni.
Van még egy szál, aminek a feloldását nagyon vártam volna az évadzáróban: ez pedig a Mills és Boden parancsnok közti összecsapás, illetve az, hogy végre kiderüljön: a mindig szigorú tekintetű és keveset beszélő főnök a fiatal srác apja. Azt eddig is tudtuk, hogy Boden és Mills apja együtt szolgáltak, a kedves anyuka és a tűzoltóparancsnok pedig nem csak barátok voltak a múltban. És persze ott a nagy titok, amit igyekeztek a fiú elől elrejteni: apja nem hősként halt meg, csak az ügy el lett simítva, az érintettek meg inkább nem beszélnek róla.
Ezt torpedózta meg Severide apja - akit a reneszánszát élő Treat Williams formált meg - egy bunyóig fajuló ordítozásban. Az évadzáróban egyébként a csalódott Mills - végre leesik neki, hogy a nője igazából Casey-be szerelmes, ráadásul még a mentőosztagba sem kerül be - dühében a rendőrakadémiáig rohan, szóval a szeptemberi nyitányban egészen biztosan számíthatunk egy komoly Mills és Boden párbeszédre.
Szerencsére a készítők nem követték el azt a hibát, hogy szuperhősöket faragjanak a szereplőkből. Ehelyett teljesen átlagos, hétköznapi problémákkal küzdő figurákat kaptunk. Közülük is kiemelkedik Hermann karaktere: a sokgyerekes, mindig tuti vállalkozást szagoló, de pénzügyi analfabéta tűzoltó hamar a kedvencem lett. Oké, ehhez a figurát megformáló David Eigenberg is nagyon kellett, őt egyébként a magyar nézők leginkább a Szex és New Yorkból ismerhetik, ahol Miranda pasiját alakította négy évadon át. Az évadzáró is egyértelműen az ő epizódja volt, és bár végig kellett izgulni a 42 percet, biztos voltam benne, hogy a kórházban egy vidáman nevetgélő újszülött fogja várni. Így is lett, de hogy sixx kollégát idézzem: az a jó az ilyen sorozatokban, hogy az epizód végén tuti ott lesz a megoldás. Igaz, ő folyton a Blue Bloods-ot és Tom Sellecket hozza példának, de ennyi csalást megengedek magamnak.
A bevezetőben már ejtettünk egy félmondatot a spin off-ról: a korrupt zsaru, Hank Voight figurája - köszönhetően a kiváló Jason Beghe színészi játékának - nem csak bennem hagyhatott mély nyomokat. Azt ugyan nem magyarázta meg senki, de Voight nagy hirtelenséggel szabadult a sittről, kapta vissza a rangját, sőt, egy új egység vezetésével is megbízták, ahol - mit tesz isten - együtt kell dolgoznia a mentős Gaby testvérével, Antonióval. Ja, ő meg alig pár résszel korábban kapott vagy hat lövést a testébe, de az évad végén már virgoncan loholt újdonsült főnöke nyomában. Ez a tény mondjuk kicsit zavart. Az már kevésbé, hogy ilyen rafinált módon mutatták be az újonc sorozat, a Chicago PD szereplőit. És persze rablóból lesz a legjobb pandúr: az is kiderült, hogy Voight komolyan gondolhatja a megtisztulást: egy egyelőre ismeretlen, de valószínűsíthetően bűnüldőző valakinek a kezébe tette bizonyítékként a vesztegetési pénzt.
Összességében kellemes kis sorozat lett a Lángoló Chicago: a pilotot követő néhány rész után kissé leült, de az évad második felének történései ezt hamar elfeledtették, így nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenkinek, aki még nem kezdett bele. Reméljük, hogy a spin off hasonlóan jól sül majd el, erre azért Beghe és az Antoniót alakító Jon Seda személye, illetve karaktereik eddigi történetét ismerve minden esély megvan. A Lángoló Chicago egyébként az NBC őszi menetrendjében csütörtökről keddre kerül majd.
