Talán nem kell bemutatni Seth Macafrlane három rajzfilmsorozata közül a középsőt, de egy gyors összegzés sose árt ugye. Az Amerikai fater az egyik legtipikusabb amerikai családképet ábrázolja, figurázza ki, szedi atomjaira ahogy azt egy rajzfilmsorozatban illik. A négyfős családmodellben apa (Steve Smith) a CIA-nél dolgozik, anya (Francine Smith) szőke, nagyon szőke, két gyerekük közül az idősebbik (Hayley Smith) atom nagy hippi, de mint a gép, plusz még okos is, ezzel is kompenzálva kamasz, egyik hisztiből a másikig csapongó öccsét (Steve Smith). A családi fotóba még bekúszik egy beszélő aranyhal (Klaus) és egy űrlény (Roger) is. Ja, hát ennyit a teljes hitelességről, de talán betudhatjuk ezt Seth Macfarlane védjegyének, hogy szereti emberi nyelven megszólaltatni, az amúgy „kvázinéma” entitásokat. Miket le nem írok.

A nyolcadik évad sok kellemes percet adhatott a nézőknek, mert nincs annyira elborult humorvilága, mint a Family Guynak, bár tény és való, hogy egy-két Rogerre épített rész eléggé el tud menni a határ nagy hülyeség agyzsibbasztó féreglyukába. Az aktuális évad utolsó része inkább a kezdetek felé kacsintgatott vissza. Megint eszünkbe juttatták, hogy Klaus, a beszélő aranyhal valójában egy német műlesikló volt, amíg a CIA ki nem cserélte az agyát egy aranyhaléval ugye. Most azonban visszanyal a fagyi, mert Stan lesz aranyhal, megtudja milyen az, ha saját vízébe kell ürítenie, meg ha kábé semmire sem képes, végül belebújik Klaus aszott hullájának testébe és műlesiklásban megugorja a világcsúcsot. Mondtam már, hogy mennyire valósághű koncepció ez?

Az erőssége, ami hátránya is lehet az Amerikai faternak – szerintem inkább előbbi –, hogy az egyes epizódok tényleg szólnak valamiről és nincsenek akkora hajlongások és túlzások, mint a Family Guyban. Ez esetben minden karakter képes a megújulásra azzal, ha valami egyedibb történetet írnak köréjük (pl. el kell menni Mexikóba, hogy a kamasz fiú elveszítse szüzességét, ahol aztán történnek dolgok rendesen), ellenben Peter Griffin hasonlatainál. Ezért a kiszámíthatóság és kiszámíthatatlanság egyvelege, valamint a változatos sztorik miatt okkal várhatjuk minden egyes Amerikai fater résztől, hogy az nagyobb móka lesz, mint anno a bélyeggyűjtés. Cliffhanger most se volt, mert ez nem az a műfaj, ahol évadokon átívelő történetszál húzná magával a nézőket, de én a kilencedik évadra is ugrani fogok.