Vendégbloggerek is besegítenek az évadzáró-dömpingbe, köszönjük szépen nekik, első körben Flankernek, aki a Cougar Town-t értékelte.
Majdnem egy éve már, hogy ezeken a hasábokon írtam a Cougar Town harmadik évadáról, így eljött az idő, hogy szóljak pár szót a negyedikről is. A sorozat átesett egy író (Bill Lawrence lelépett), és egy csatorna váltáson: az ABC helyett a kábeles TBS-re került, amely egyre komolyabb saját portfóliót (Conan O'Brien, King of the nerds, Men at work) épít magának. Szerencsére egyik csere se látszik meg a végterméken, mely továbbra is egy szerethető, élvezetes, szórakoztató szitkom, a zavaró aláröhögések nélkül.
Az idei részekben két fő történetszálat láthatunk: az egyik Jules és Grayson, akik friss házasként, de mint két tapasztalt felnőtt lavírozik az együttélés és a családi lét rögös aknamezőin. Ebben a baráti társaság tagjai inkább feltartják, (különösen Ellie, aki kifejezetten kihívásnak veszi kettőjük összeugrasztását) mintsem segítik őket. A másik a Laurie vs Travis érzelmi hullámvasút, amivel nem lett volna gond (már az első perctől lebegett ez a szál), HA nem húzzák el kétszer hosszabban a kelleténél. Sajnos még mindig húzzák.
Szerencsére a negatívumokat ezzel le is tudtam. A védjegyként szolgáló borozgatást visszafogták, és mindenkire elég idő jut, érdekes szálakkal. Egymás ingyenes pszichoanalízisét továbbra is kéjes örömmel végzik a karakterek, ez se változott. Nagy örömömre az eddig az ablakon át leskelődő, és a csapat után vágyódó Tomot befogadták, és a Scrubs örök dr. Kelso-ja is többször feltűnik. A mellékszereplők közül kiemelném Nicole Sullivan-t, aki élethűen alakítja Jules teljesen kattant pszichiáterét.
Az évadzáró most komolyabb hangvételű lett (oké, egy tengerparti esküvőt nehéz űberelni), de azért sírni nem fogunk. Az egész évadot 4/5-re értékelem, és továbbra is bátran ajánlom mindenkinek. Sok olyan sorozat van, amin többet, vagy nagyobbakat lehet röhögni, de a Cougar Town egyéni, életvidám stílusával kiemelkedik a tucat termékek közül. A széria nézettsége nem döntött rekordokat, de a TBS elégedett lehetett vele, mert berendelte az ötödik évadot. Folytatás várhatóan 2014 januárjában, én biztos ott leszek.
carpenter · http://milyensorozatotnezzek.blog.hu/ 2013.05.12. 11:47:17
Ez olyan mintha egy csaladi film kritikajaban megemlitened, hogy milyen jo, hogy nincs idegesito, veres gyilkolaszas. Persze hogy nincs, hisz nem is lehet, MERT AZ EGY MASIK MUFAJ.
Szarvashiba20 · www.mediagerilla.com 2013.05.12. 13:34:51
kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2013.05.12. 16:27:03
Kedvenc karakterem Mrs. Torres, odáig vagyok a gonoszságáért. :)
Ha valaki tud lelőhelyet a 4. évad 8. részétől felfelé, könyörgöm, adja meg!!!! :D