Pedig milyen jól indult a dolog: a tavalyi pilottermés egyik legjobbja volt a Following első része, erőszak, vér, elmebeteg sorozatgyilkos, Kevin Bacon, volt benne minden, mint a közmondásos búcsúban, izgalmas volt és érdekes, joggal várta az ember, hogy a folytatásban sem kell majd csalódnia. Aztán úgy a 4. rész környékén már léátható volt, hogy az alapfelállással nem tudtak mit kezdeni az írók, és mindent úgy mozgattak, hogy Baconnek megfeleljen, ez meg szépen tönkrevágta az egész sorozatot. Spoileresek leszünk.
A történet, azok kedvéért, akik nem ismerik a sorozatot: van egy rettentő sorozatgyilkos, akit a Kevin Bacon alakította FBI-ügynök levadászik, eközben szerelmes lesz az egyébként irodalomtanárként dolgozó csávó feleségébe, és kicsit majdnem meghal, amikor a férfit elfogja. A gonosz megy sittre, Bacon meg ír róla egy könyvet, de a szíve rendetlenkedik, és inkább otthagyja az FBI-t és iszik. Pár évvel később Joe, a Nagyon Veszélyes Sorozatgyilkos meglóg a sittről, és Ryant (Bacon) felkéri az FBI, hogy ugyan, segítsen már be az elfogásába. A pilot végére ez megtörténik, DE kiderül, hogy Ryan a sitten gründolt magának egy szektát, és kis sorozatgyilkos-padawanokat hagyott maga után a saját szórakoztatására.
A premissza tehát frankó és újszerű, bár nem árt hozzá a józan ész felfüggesztése, hiszen a sittről pontosan kiszámított lépések során irányított gyilkosszakkör és a mindig minden úgy történik, ahogy azt Joe eltervezte szabályrendszer végtelenül idegesítő és hihetetlen - nem lehet 30+ ember minden lépését hónapokra előre megtervezni, belekalkulálva a rendőrség reakcióját, ez azt hiszem teljesen világos. De jóü, menjünk bele a játékba, és tegyük fel, hogy Joe agya a Deep Blue és Kaszparov szerelemgyereke, mindent tud és lát előre, a rendőrök csak zsinóron rángatott bábok, akik pont azt, akkor és úgy teszik, ahogy Joe azt kigondolta - akkor meg miért akarnám nézni a sorozatot?
Mi az, amiért drukkolnom kellene? Hogy beleköpnek a levesébe? Az nem lehet, hiszen egy 15 részes első évadról van szó, ha a hatodik részben felborítják a tervet, akkor meg van baszva az egész évad, szóval semmi nem fog borulni, minden úgy halad a végkifejletig, ahogy azt megírta Joe, az Elmés Gyilkos, aki, mint minden filmes és tévés sorozatgyilkos, hülyébb a sokéves átlagnál, és hozzá hasonló szefós idiótákkal veszi magát körül, akikről egyetlen egy szereplő (a rövid hajú csaj) kivételével nem tudom elhinni, hogy valóban a bűvkörébe kerültek.
A Following legnagyobb hibája végig az volt, hogy görcsösen ragaszkodtak az alaptézishez, ezért semmi váratlant, meglepőt nem tudtak húzni. Minden megdöbbentőnek szánt pillanat, epizódvégi cliffhanger, red herring és terelés pont annyira volt váratlan és kiszámíthatatlan mint egy rezsicsökkentésről szóló Orbán-beszéd. A pilot után nem volt egyetlen olyan pillanat sem a sorozatban, amire felkaptam volna a fejemet, ami meglepett volna, és ebbe beletartozik a szánalmasan erőltetett befejezés is a leszúrt Ryannel és Joe csajával, akik persze nem fognak meghalni, mint ahogy Joe sem égett el a tűzben, nem hát, majd visszatér a második évadra és lesz neki egy Még Gonoszabb Terve. Engem viszont még egyszer nem fognak megvezetni, az tuti. Értékelés: 1/5.
saks 2013.05.07. 11:18:58
A Hannibál is kezd átmenni unalmasba, gondolom ez egy ilyen zsáner, ennyit lehet kihozni belőle, oszt jóvan. Valaki vagy szereti a gyilkosságokat nézni vagy nem, és ha nem, akkor többre ne számítson. Ha elvész az újdonság ereje, akkor mehet a sorozat a kukába.
SarahConnor 2013.05.07. 11:30:22
Kisvesza 2013.05.07. 12:21:50
BotloB 2013.05.07. 12:33:34
A Joe köré felépített gittegylet, mint csoport nem lett igazán kihasználva, a követők kulcsembereinek sorsa viszont nagyjából semmi váratlant nem hozott. Az FBI és egyéb szervek dilettáns működése pedig csak csökkentette Joe zsenialitásának a felépíteni kívánt képét.
Elképzelhető, hogy valami nagyszabású második évadot akartak előkészíteni, de ahhoz valami olyat kellett volna mutatni az elsőben, ami miatt tovább akarom nézni. Egyelőre ez eléggé bajos.
bayard 2013.05.07. 13:05:00
bayard 2013.05.07. 13:25:17
stoppos76 2013.05.07. 13:26:49
Eruka 2013.05.07. 14:58:05
a vége nagyon meglepett...bár várható volt, hogy Mollynak lesz még dolga, hisz a 15. rész "previously"-jában benne volt, de nem gondoltam, hogy ekkora cliffhanger lesz a vége (abban biztos voltam, hogy joe nem halt meg... :D)
Kevin Bacon és James Purefoy pedig szerintem is zseniális volt. Ez a csóka annyira gonosz, hogy valami elképesztő :)
2013.05.07. 16:56:34
Nyílméregbéka 2013.05.07. 21:21:53
piettro 2013.05.08. 21:28:23
De nyugi, lesz elég néző ahhoz, hogy még minimum egy évad lemenjen (lásd Revenge).
Én végignéztem, de a "jó" oldalról bemutatott generalizált hülyeség tényleg kiverte a biztosítékot.