A jóisten mentse meg a jeles történelmi személyiségeket attól, hogy a Starz nevű amerikai csatorna sorozatban dolgozza fel az életútjukat. Nem kell messzire menni, Julius Caesar egy rosszindulatú, alattomos, gyáva pöcsfej lett a Spartacusban, akit ráadásul még jól meg is dugtak, hogy kerek legyen a kép. Ezek után nem csoda, hogy Leonadro da Vinci is megkapja a magáét, és az általánosan elfogadott képpel szemben egy igazi gyökérnek ábrázolják a Da Vinci's Demons, azaz Da Vinci démonai című sorozatban.

Értem én, nem történelmi dokumentumfilm-sorozatról van szó, hanem egy fikcióról, meséről, aminek történetesen egy Leonardo nevű festő-feltaláló a főszereplője, aki mindenkit megdug, akit csak tud és sokkal okosabb, ügyesebb és sármosabb, mint bárki a reneszánsz Itáliában, jobban bánik a karddal a firenzei csendőrparancsnoknál, mindkét kezével egyformán jól forgatja a kardot és a pennát, de az ihlethez szüksége van az apja megvetésére és egy jó adag ópiumra.

A kábeladó a Spartacus sikerét meglovagolva történelmi környezetbe ültetett akciósorozatot készített Da Vinci életéből, illetve annak kiragadott elemeiből, melyek közé az író, a sorozatot producerként és alkotóként is jegyző David S. Goyer olyan fikciós elemeket szőtt, mint az ópiumszívás és valami titkos összeesküvés, amiben egy Book of Leaves (Levelek könyve) nevű irat áll a középpontban, Minden Tudás Forrása. Oké, kell az ilyesmi a tévébe, az nem lenne annyira izgalmas, ha a harmadik rész szinopszisa annyiból állna, hogy "ma este Leonardo elmegy kivágni egy fát, majd igyekszik megépíteni a helikopter prototípusát, de hat órányi pöcsölés után inkább elmegy aludni".

Szóval kell a körítés, és Goyer a "ha már reneszánsz alak, akkor adjunk az érzésnek" vonalon haladva egy habkönnyű akció-kalandfilmsorozatot készített, amiben a gonoszok csúnyák és fúkkal hálnak (bezony, többen és többször), a főszereplő meg vigyorog, mint Eroll Flynn annak idején és két ópiumpipa közt arra is van ideje, hogy gyanús törököket mentsen az udvari pandúrok elől, megdugja a főnöke nőjét, és megtervezze a géppuskát, a robotrepülőgépet és az ejtőernyőt.

Ezt a sorozatot nem szabad egy percig sem komolyan venni, talán úgy szórakoztatóbb lehet egy beöntésnél. A megvalósítás viszont állandóan kirángatja az embert abból a mesevilágból, ami például a szintén elég szarul megcsinált Spartacusban működött valamelyest. Firenze CGI-verziója rosszabbul néz ki, mint egy átlagos videójáték intrója, a festett- és vetített-hátterekről üvölt a mesterkéltség, a díszletfalakat senki nem merné megrúgni, mert láthatóan hungarocellből vannak. Az operatőr és a zeneszerző hiába igyekezett egyedi hangulatot kölcsönözni a Da Vinci' Demons-nak, bebukták, széllel szemben nem lehet pisálni. 

A színészek egyelőre pont olyan érdekesek, mint a történet, a Leonardót alakító Tom Riley egy izgága és nem túl hiteles gyökér, akit kész csoda, hogy az első jelenetben nem szúr le valaki, mert az agyára megy, és a többiek sem túl emlékezetesek, talán csak az ifjú Machiavellit alakító Eros Vlahos, akinek később (remélem) több szerepe lesz. Ha tényleg nincs az embernek jobb dolga, vállalja be, a kukoricatörésnél egy fokkal jobb szórakozás.