A Maffiózók egykori főszereplője a brit Criminal Justice című krimi amerikai remake-jében szerepelt volna, illetve szerepelt is, de csak a pilotban, mert az HBO nem kért sorozatot a projektből. Az eredeti sorozatot Peter Moffatt még 2008-ban forgatta a BBC-nek, ezt írta át Steve Zaillian amerikai szájízre Richard Price író (Drót) segítségével, és ült le a rendezői székbe is, ami ugye jól hangzik, kár, hogy semmit nem jelentett az HBO-nak.
A New York-ban játszódó pilotban egy gyilkossági ügy vádlottja a főszereplő, aki egy átbulizott/szétszívott éjszaka után egy agyonszurkált nő hullája mellett ébred. Az első évad azt követi végig, hogy a fickó hogyan jut el az igazságszolgáltatás különböző stációin át a tárgyalásig, Gandolfini egy Jack Stone nevű lecsúszott ügyvédet alakított a pilotban, aki a rendőrségre járkál, hogy a fogdából szerezzen magának klienseket.
Nem lehet tudni, pontosan mi baja volt a pilottal az HBO-nak, és azt sem, Gandolfini keres-e magának másikat, vagy sem. Az idei felhozatalból az HBO a The Missionary, a Buda Bridge és a The Leftovers című projektekre bólinthat még rá, az elsőt Ben Walker, a középsőt Micahel Mann, az utolsót Damon Lindelof készíti.
Leadfoot 2013.02.20. 11:43:28
saks 2013.02.20. 11:58:17
De a Buda Bridge egy érdekes cím! :)
Rácz Stefán Tibor 2013.02.20. 12:10:30
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.20. 12:20:55
Ha jól van elkészítve, kellően Grisham-es az alapszitu még meg is nézném.
endre2714 2013.02.20. 20:31:37
'Buda Bridge is a Belgian-set crime story set in a Brussels of the near future. A woman is found dead on Buda Bridge, which leads to violent crimes and oddities that unleashes mayhem on the capital city. Twin Peaks: Europe?'