Még az internetes hőskorszakban, a mostani csetprogramok elődjének (is) tekinthető IRC és az ICQ virágzásának korában nem egyszer előfordult, hogy Virgács nickem miatt csajnak néztek, és két kérdésből máris eljutottunk (mármint én meg a lelkes ismeretlen) a kúrásig, amit néha egy bájos, "oszt szopsz-e?" vezetett fel, legnagyobb derültségemre. Az internet veszélyes hely, ezt már akkor megtanultam, de hogy milyen veszélyes, azt csak később ismerte fel mindenki, akkor, amikor a közösségi oldalak, társkeresők és fotómegosztók egymásra szabadították a populáció naiv és perverz felét, majd csodálatos elegyet képzett belőlük.
A Catfish című film 2010-ben azt a szegmensét nézte meg a közösségi hálós ismerkedésnek, hogy vajon milyen esélyekkel lehet randizni a Facebookon, hány perverz/hazug alakkal kell találkozni ahhoz, hogy beessen egy normális és így tovább. A filmből sorozat lett, és az MTV mutatta be, most pedig hozzánk is elért, ehhez kapcsolódóan jött egy sajtóanyag, amit az ugrás után el lehet olvasni. A Kamureget bemutató február 17-től minden vasárnap 19:25-től az MTV műsorán láthatja, akit az ilyesmi érdekel.
„Minden epizódban összehozunk két olyan embert, akik korábban élőben még sosem találkoztak, így járunk utána, hogy a kapcsolatuk átverésen alapszik-e." – mondja Nev Schulman, aki amellett, hogy kvázi idegeneknek szervez randikat az MTV legújabb sorozatában, a valóságshow legfrissebb újításának azt tartja, hogy csontig hatoló őszinteségével a Kamureg képes a téma iránt szkeptikus nézőket is megnyerni magának.
Az egyik rész szőke naíváját, Sunny Cross-t, akit netes partnere csúnyán átvert, nemrégiben letartóztatták ittas vezetés miatt. Elmondása szerint ember legyen a talpán, akinek magassarkúban nem csúszkál a lába a pedálon. Mindez persze nem ésszerű magyarázat arra, hogy a nő szembe haladt a forgalommal és kis híján letarolt egy másik járművet. „A mai napig sem tudtam feldolgozni a velem történteket, talán ennek is köszönhető, hogy ekkorát botlottam." – nyilatkozta egy amerikai bulvárlapnak.
Max Josephet, a Kamureg társproducerét először csak a műsorral járó utazási lehetőségek csábították, ahogy azonban szinte összebarátkoztak műsoruk főhőseivel, szívügyének kezdte érezni, hogy nyakon csípje a kamuregeseket. Így szívből dühítette, amikor például a levakarhatatlan Mhissy bosszúszomjától elvakulva mindent megtett azért, hogy ex-barátja hozzá hasonlóan magába zuhanjon és egyedül maradjon.
Az interneten való ismerkedés Nev és Max szerint semmivel sem veszélyesebb, mint klubokban és bárokban vadászni, viszont ha az ember észben tartja, hogy a virtuális valóságban is hasonló szabályok érvényesek, mint az éjszakai életben, akkor elkerülhetőek a lehangoló élmények, ráadásul a műsorban megismerkedhetünk olyan alapvető fogásokkal, amik lebuktathatják a kamuregeseket.
A dokureality üzenete univerzális, ugyanakkor a fiatalos vonalon haladva a Kamureg rávilágít, nem számít, hol vagyunk, milyen nyelvet beszélünk, milyen iskolákat végeztünk el, a torokszorító magánnyal megküzdve akár az internet is lehet az a hely, ahol virtuálisan, de végre kitörünk a négy fal közül.